Kalmár Lajos – A fazekasvarsándi Stradivari
Kalmár Lajos 1900 április 24-én született Fazekasvarsándon. Négy elemit és két polgárit végzett el. Mindkét világháborúban részt vett. Forrás: evangelikus.net / Burkus Éva jegyzete 2007 októberében
Édesapja halála után, 1918-ban bevonult a debreceni huszárokhoz. Megjárta az orosz frontot, majd 1921-ben besorozták a román hadseregbe és 1922-ben megkapta a behívót. A katonaidőt Szebenben töltötte le, mint szanitéc. A leszerelés után 1923-ban megnősült. Az első világháborúnak csak szemtanúja volt, a másodiknak viszont már résztvevő alanya, mivel 1944 őszén megint frontra küldték, s csakhamar szovjet hadifogságba esett. Itt hamarosan a szakmájában kapott beosztást: kerekeket készített. Sikerült egy hegedűt is kifaragnia. 1947 őszén tért vissza szülőfalujába a családjához.
A fa megmunkálása hagyomány volt a Kalmár családban. Az ácsmesterség apáról fiúra szállt. A mestervizsgát Cîmpinan tette le 1925-ben, ezzel munkakönyvet szerzett s egyúttal mesteri titulust a kerékgyártó mesterségben. Kocsikat, mezőgazdasági eszközöket készített.
A hegedűnek 6 éves kora óta volt szerelmese. 1906-ban egy lakodalomban a tanítója és egy asztalos beállt zenélni a cigányok közé. Ez a jelenet nagyon megfogta. Attól kezdve ő maga is vágyott arra, hogy hegedülhessen. Tizenhét éves korától kezdte el a hegedű működésének fizikai magyarázatát, s lelke mélyén ott pislogott a hegedűkészítés utáni vágy. Ez a vágy 1929 novemberében teljesedett ki, ekkor készítette el az első hegedűt kőrisfából és erdei fenyőből. Egy antikváriumosnál talált egy német nyelvű könyvet, amelynek hangulatos címe igen reménykeltően hangzott: Stradivari titka. Lefordíttatta a szükségesnek tűnő részeket, mivel a könyv pontos leírást adott a hegedűkészítéshez. Az előírásokat betartva, elkészítette a hegedűt, de a végeredménnyel nem volt megelégedve. De nem adta fel, tovább kísérletezett.
Az ezt követő hegedűknél már jávor, meg lucfenyőt használt, színezéknek pedig világosbarna lakkot. A fa rezgésszámainak kiszámításával tizedmilliméternyi pontossággal tudott dolgozni. Soha nem járt hegedűkészítő műhelyben, saját maga kutatta a hangszer titkát, türelemmel és kitartással.
1961-ben elküldte egyik hegedűjét egy népművészeti kiállításra Kisjenőbe. Ez a hegedű később Nagyváradra is elkerült, itt figyelt fel rá Meggyessy Zoltán, az akkori bukaresti filharmónia koncertmestere. Rajta kívül számos szakember és művész kezében járt ez a hegedű: Ruha István, Ion Voicu hegedűművészek, a kolozsvári zeneakadémia egyik professzora, egy ploiesti professzor kezében és valamennyien figyelemre méltó művészi munkának tartották. Ő maga eképp vélekedett hegedűiről:
„Rá kellett döbbennem, hogy igen, ez is tárgy, de nem olyan, ami mindennapi használatra szolgál, hanem hivatást tölt be, amikor olyan kezekbe kerül, amelyek a benne rejlő kincset felszínre hozzák.”
Hegedűinek nagy része hazai kezekbe került. Megrendelésre készítette a bukaresti, a ploiesti filharmónia koncertmesterének, az aradi hegedűművészeknek, Kardos Miklósnak, Ruha Istvánnak és másoknak. Határon túlra is kerültek hegedűi: Magyarországra, Németországba, Ausztráliába. Némelyik hegedű kidolgozása díjat is hozott neki a Megéneklünk Románia fesztiválon. 1980-ban részvételi dijat kapott, majd 1981-ben egy első és egy negyedik helyezéssel tért haza.
A hegedűkészítés szenvedélye élete végéig kísérte. 79 hegedűt készített. Javításokat is szívesen vállalt, ezeknél saját készítésű szerszámokat használt.
Az élők sorából 1992 november 14-én távozott, de munkássága még nem engedi őt elfeledtetni velünk.
-----------------------
• 2007 októberében helyeztek el emléktáblát a Fazekasvarsándi Evangélikus Kultúrotthonban a falunapi ünnepségek keretén belül.
• 2008-ban a fazekasvarsándi evangélikus templom 100 éves évfordulóján megszólaltattak egy a Kalmár Lajos által készített ma Kolozsváron magánkézben levő hegedűt.
További képek:
