Joób Olivér – a lelki megújulás és a szolgáló szeretet embere
Ma Nyíregyházán emlékezünk meg egy éppen 100 éve született evangélikus lelkészről, Joób Olivérről. Ő egyszerre volt a lelki megújulás és a szolgáló szeretet embere. Az úgynevezett egyházi ébredés jegyében evangelizációkat szervezett, és fáradhatatlanul segítette a szabolcsi tanyabokrok szegényeit. Szöveg: dr. Fabiny Tamás. Forrás: Lélektől lélekig, 2010. augusztus 29.
Egykori finn ösztöndíjasként kitűnő északi kapcsolatokat ápolt, a II. világháború után egy segélyakció keretében több száz nyomorgó gyermeket személyesen vitt vonaton Dániába.
Az 50-es években a hatóságoknak hamarosan szemet szúrt az ambiciózus lelkész, aki hátizsákkal fáradhatatlanul látogatta a végtelen szórványban élő híveit. Besúgókkal vették körül, és folyamatosan zaklatták. A hangulatkeltésben eszköz volt a sajtó is, hiszen a helyi Néplapban egyebek mellett azt írták róla, hogy „a népi demokrácia és a Szovjetunió ellen uszít a klerikális reakciónak ez az elvetemült ügynöke”.
Joób Olivérnek nemcsak az Állami Egyházügyi Hivatal embereivel kellett idegtépő küzdelmet folytatnia, de saját egyháza kollaboráns vezetőivel is. Igazi püspöknek a többször is félreállított Túróczy Zoltánt tartotta, akinek előbb tanítványa, utóbb titkára is volt.
Amikor Joób Olivér 1956-ban beszédet mondott a nyíregyházi rádióban, akkor a forradalom sikerét Isten szabadító művének nevezte. Nem csoda, hogy a visszarendeződés után egy évtizeden keresztül folytak ellene a zaklatások, rendőrségi kihallgatások. Prédikációit izgatásnak, egész tevékenységét pedig társadalmilag veszélyesnek minősítették. Lelkészi hivatalában ezért lehallgatókészüléket helyeztek el, jogosítványát politikai megbízhatatlanság címén bevonták, őt magát pedig rendőri felügyelet alá helyezték.
A megfélmlítéssel dacolva végezte igehirdetői és karitatív munkáját. Üldöztetése még a hatvanas évek végén is folyt. A hatóságok változatlanul a szocializmus konok ellenségének tartották, és minden erővel azon voltak, hogy őt Nyíregyházáról elmozdítsák.
A korabeli egyházvezetés engedett a nyomásnak, és a hatgyermekes lelkészt egy dunántúli faluba helyezte. Az itteni hívek örömmel, a hatóságok viszont változatlan gyanakvással fogadták. Itt már csak négy hónapot szolgálhatott, mert halálos motorbaleset érte: amíg ő szabályosan haladt az úton, belerohant egy másik motoros.
Brutális és fájdalmas jelképet hordoz ez az eset. Az is jellemző, hogy a megyei rendőr-főkapitányság politikai osztálya milyen határozatot hozott 10 nappal a lelkész tragikus halála után. Nos, a dokumentumból az derül ki, hogy a halotti értesítő alapján sor került „Joób Olivér nyilvántartásból való törlésére, F – 4635. számú Figyelő-dossziéjának megszüntetésre” és 3 kötetben elfekvő anyagának megsemmisítésére.
Az egyházüldözés megannyi dokumentumát talán meg lehetett semmisíteni, de Isten igéje örökké megmarad. A Szentírásban ezt olvassuk: „Az igazak emlékezete áldott” (Péld 10,7).
