Hogy lesz az emberből Messiás?
„Messiást keresünk! Királyi illetve királynői tisztségre keresünk kommunikációban jó személyiséget, aki vezetői kompetenciával és meggyőző erővel is rendelkezik. Képesnek kell lennie a pályázónak arra, hogy az embereket vízióival felllelkesítse és a konfliktusokat elcsitítsa. Fontos még, hogy emberfeletti erőkkel is rendelkezzen ahhoz, hogy egy új társadalmat felépítsen. A csodákat és az isteni küldetésben eltöltött túlórákat azoban nem tudjuk extra honoráriummal díjazni.” Forrás: evangelisch.de / Eduard Kopp, chrismon, evangélikus magazin. Fordította: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Hogyan lesz valakiből egyáltalán Messiás? Manapság általában úgy, hogy újságkommentárokban felmagasztalják, ahogyan azt az amerikai elnökkel, Barack Obamával is tették. Obamának azonban meg kell mutatnia nemsokára azt is, hogy „A Messiás tud-e kormányozni?” („Die Zeit" német napilap). Az újságírók „messianisztikus reményeket” fűznek hozzá, ami abból is látszik, hogy az amerikai elnököt más az „egész világ jelöltjeként” emlegették („Die Zeit") és a választási eredményet pedig egyfajta „megváltásként” aposztrofálták („FAS").
A Messiás vallási értelemben valami egészen más, mint egy olyan ember, aki embertömegeket képes fellelkesíteni. Egy Messiást vallási és politikai vízió tünteti ki, amelyben Isten megbízásából és támogatásával munkálkodik. A Messiás szó szerinti fordításban nem más, mint a Felkent, aki történelmi szempontból nézve a legtöbbször egy kisály. A felkenés a trón elfoglalásakor egyfajta isteni személyiséget kölcsönzött, amely a szentek szentjének értelmében használatos, azaz minden politikai vitától és ellenségeskedéstől mentes mivolt. Ezt azonban nem kívánnánk Obamának és az amerikai demokráciának.
A rendet átfogó igazságosság és boldogság
Különösen is fontos a Messiás képességei köül az, hogy egy társadalmat kibékítsen. A rasszizmust nézve ez Obamának sikerülhet. Szimbolikusan ugyanis megválasztásával kijelentették ezt, és a politikai realitásnak ezt követnie kell majd azza, ha például a színesbőrűek jobb munkahelyeket illetve képzési lehetőségeket fognak kapni a jelenleginél.
A társadalom kibékítése gazdasági és szociális szempontból is óriási feladat. A Messiás azonban reményt kelt, hogy a fennálló rendet egy mindent átfogó igazságossággal és boldogsággal fogja átformálni. Legyőzi a sötét hatalmakat és az erőszakot, amlyek a változással szembenállnak.
A Messiás, ahogyan őt a Biblia ismeri, Dávid király utódja, akitől maga a názáreti Jézus is származik. Amikor a dávidi királyság eltűnt a politika színpadáról, nem húnyt ki a remény arra nézve, hogy lesz egy ilyen felkent, de ez innentől fogva nem volt korlátozva a királyi ház tagjaira. a zsidók továbbra is reménykednek a Messiás eljövetelében.
„A zsidó messiásvárás továbbra is földi uralkodót vár, aki a konkrét világot fogja megváltoztatni és akinek eljövetele még várat magára.” – áll a Kereszténység Szótárában.
Jézus nem Messiásként lépett fel
És a kereszténység? Az Újszövetségben a megjelölés egyfajta hitvallási formává vált: Nem jövőbeli király a Messiás, aki ezt a címet kapja, hanem egy megtérésre indító prédikátor, akié minden hatalom. A Bibliatudósok generációi vitáztak azon, hogy vajon Jézus maga Messiásnak tartotta-e magát vagy – bár a cím ugyanazt jelenti – csak egyszeren az Emberfiának.
Jézusról, mint Messiásról csak feltámadása óta beszélnek, ő magát nem hagyta, hogy így hívják. Hatvan éve, Rudolf Bultmann vetette fel: „Jézus nem királyként lépett fel, hanem prófétaként és rabbiként. semmi nem látszott Jézus életében a hatalomból és pompából, ami a zsidó elképzelés szerint a Messiást karakterizálja.”
A keresztény hithez Jézus szenvedéstörténete tartozik. Jézus egy szokványos Messiással ellentétben nem csak hogy a társadalom szegényei felé vetette tekintetét, hanem még az életét is megosztotta azokkal. Átlépett a társadalmi árkokon, amelyekben a kitaszítottak és betegek éltek. Erre a Fehér Házban lakó új Messiásnak a nemzeti békesség jegyében meghirdetett programja ellenére sem ideje, sem lehetősége nincsen. És arra, hogy ő Isten megbízásából cselekszik szintén kevésbé fog gondolni.