Fogyatékosok között – személyes vallomás
18 évvel ezelőtt, döntöttem úgy, hogy megtérésem, – nem áttérésem – bizonyítékaként, elmegyek dolgozni, mégpedig éjszakai ügyeletesként a közeli fogyatékos otthonba. Ez bizony nem tetszett családomnak, hiszen fizika-matematika szakos középiskolai tanárként dolgoztam aktív éveimben, no meg egy kudarc után 5 évig röntgenasszisztensként, mivel érettségi után elvégeztem a röntgen asszisztensi tanfolyamot. A kórházi évek némi segítséget jelentettek az éjszakai munka során. Henter Mária írása.
Erre a munkára nem mertem volna vállalkozni, ha nem éreztem volna úgy, hogy ezt Jézussal, mint személyes Megváltómmal végezhetem, hálából, amit Ő tett értem.
Ennyi idő távlatából nehéz felidézni az élményeket, de azt tudom, hogy a legtöbb csodát ezek alatt az éjszakák alatt éltem át.
A legcsodálatosabb, amire emlékszem az volt, hogy a rácsos vaságyát rázó, üvöltő gyerekhez odamenve, evangéliumi énekeket énekelve, hamarosan megnyugodott, és elcsendesedett. Ha jól emlékszem gyakran énekeltem a Jöjj királyom, Jézusom és az Ó Ábrahám Ura kezdetűeket.
Csodálnom kellett a vak gyerekek tájékozódási képességét, és hogy rövid idő után felismerték, hogy én érkeztem hozzájuk.
Megható volt látni, ahogy az egyik mankóval éppen hogy közlekedni tudó fiú ragyogó szemekkel öltöztette, vagy tolta kerekes székét annak a fiúnak, aki minderre képtelen. Ő megértette, és tolmácsolta, amit ez utóbbi artikulálatlanul közölni akart.
Sok mosolygó arc jelenik meg előttem, amint most visszaidézem a termeket, amelyekben őriztem álmukat, pelenkáztam, akit kellett vagy éppen hűtőfürdőben csillapítottam lázát.
Felejthetetlen az epilepsziás roham előtti előérzetük, amely közelembe vonzotta őket. Hála Istennek súlyos eset nem fordult elő ügyeletem alatt.
Meg kellett tanulnom tőlük, hogy szinte semmit sem birtokolva, csupán szerető gondoskodást kapva is lehet megelégedetten mosolyogni.
Mennyi baj forrása a vágyaink tárgyainak megszerzéséért folytatott küzdelem, s a teljesítmény centrikus értékrendű világunkban elfelejtünk szeretettel törődni a körülöttünk levőkkel.
Voltak negatív tapasztalataim is. Rémes volt a küzdelem a holdkóros gyerekkel. Máig is érthetetlen számomra mi indította folyton útnak az éjszakában.
A legborzalmasabb emlékem azzal a fiúval kapcsolatos, aki vakon szétszerelt csendben bizonyos bútordarabokat, és elhajította, csak Istennek köszönhető, hogy nem tett kárt senkiben. Az is előfordult, hogy széklete darabjait szórta széjjel. Időbe telt, amíg rájöttem, ha ezt a kellemes illatos habfürdőzés követi, akkor gyakrabban fogja ezt tenni. Kénytelen voltam kevésbé kellemes módját választani a tisztogatásnak. Vele kapcsolatosan találkoztam saját indulataim között olyanokkal, amilyeneket addigi körülményeim nem hoztak ki belőlem. Meg kellett tanulnom, hogy fogalmam sincs, mi lakozhat bennem, mi törhet felszínre, ha az önkontrollom megszűnik. Gyökérkezelésért kell imádkoznom.
