Evangélikusok gazdasági válsághelyzet idején

Dánia jövedelme a középkortól kezdve első sorban a mezőgazdasági termelésből származott. Nagyszerű új lehetőséget kapott az ország a 19. század második felétől, amikor egy ügyes diplomáciai manőver eredményeképpen az angol élelmiszerpiac szinte kizárólagos külföldi szállítójává vált a dán mezőgazdaság. Mennyiségi és minőségi követelményeknek egyidejűleg kellett eleget tenni, szinte máról holnapra. A dán parasztifjúság kötelező oktatása akkor már közel száz éve a konfirmációig tartott, tehát a fiatalok rendelkeztek kellő tudásalappal a továbbképzéshez, de dolgozniuk kellett a gazdaságban a megélhetésért, és pénzük sem volt tanulásra.  A piac követelményeinek teljesítéséhez azonban az apáktól szerzett ismeretek már nem voltak elegendőek, a jó lehetőségeket azonban vétek lett volna  kihagyni.
Ekkor kezdeményezett a dán evangélikus egyház: Grundtvig püspök (az Evangélikus Énekeskönyv 288. sz. énekének szerzője) és munkatársai útjára indították a népfőiskolai mozgalmat. Ennek célkitűzése az volt, hogy a téli időszakban, amikor kevés munka van a földeken, a parasztfiatalok töltsenek el 3-4 hónapot szakmai továbbképzéssel egy bentlakásos intézményben. A tanáraikkal együtt élve, nemcsak szakmai ismereteik bővültek, hanem elleshették az értelmiség életvezetési szokásait, lelkészeik révén pedig hitbéli-erkölcsi  ismereteik is gyarapodhattak. Az ehhez szükséges anyagiakat előteremtették azok, akiknek hasznuk származott a termés értékesítéséből: kereskedők, hajósok és más szállítók, a mezőgazdasági berendezéseket gyártók, sőt, nem ritkán a nagybirtokosok is. Az egyház és a nagybirtokosok megfelelő épületeket bocsátottak rendelkezésre. A népfőiskolán bárki tanulhatott, aki a kötelező iskolai oktatáson túl volt. Rövid idő alatt bebizonyosodott a hallgatók számára a továbbképzés hasznossága: bevételeik növekedtek, terményeiket jó áron, egyre szervezettebben tudták értékesíteni.
Nem kell folytatnom a történetet: mindenki hallott már a dánok jólétéről. Azt is tudja mindenki, hogy a népfőiskolai mozgalom elterjedt Svédországban, Norvégiában és Finnországban is. Azt már kevesen tudják, hogy az 1950-es évek óta  ezek az államok népfőiskolai ösztöndíjakat is adnak a hallgatóknak, bár a népfőiskolákat kivétel nélkül civil szervezetek tartják fenn: egyházak, szakszervezetek, szakmai szövetségek, pártok (igenis, a saját utánpótlásuk kinevelésére). Bizonyítványt vagy képesítést csak az kap, aki akkreditált képzési kurzusokon vesz részt. A többség azonban inkább a kötetlen, nem bizonyítvány megszerzésére, hanem ismeretei bővítésére irányuló képzést választja.
Svédországban, az 1980-as években, gazdaságtalanná vált a hajóépítés. Ez az iparág adott kenyeret több mint 60 000 munkavállalónak Dél- és Nyugat-Svédországban. A válság azonban könyörtelenül megkövetelte a gazdaságtalan munkahelyek felszámolását. A szakszervezetek a civil szervezetekkel, és a minisztériumokkal összefogva kerestek megoldást mindenkinek. Sok esetben ott is éltek a korengedményes nyugdíjazással, sokaknak más, de szakmájának megfelelő munkahelyet kínáltak, sokaknak pedig népfőiskolai ösztöndíjat kínáltak fel. Ez kétféle volt: általánosan továbbképző tanfolyam, ahol kötelező volt angolt és számítógép-kezelést tanulni a szabadon választott tárgyak mellett. A másik, magasabb ösztöndíjjal viszont a hallgatót átképezték egy hiányszakmára. Fél év alatt megoldották a helyzetet , de figyelem: kettőn állt a vásár! Ajánlattevőn és elfogadón.
Finnország energiaellátása, és tegyük hozzá: gazdasága versenyképessége az olcsón kapott szovjet energián alapult. Amikor a Szovjetunió összeomlott, és megszűnt a kedvezményes energia-ár,  Finnország gazdasági életében  bekövetkezett a legmélyebb gazdasági válság. 1994-1996. között a munkanélküliség soha nem látott mértékű volt. A közkönyvtárak olvasótermei, a népfőiskolai tanfolyamok azonban zsúfoltak voltak. A munkanélküliek olvastak, továbbképzéssel töltötték az időt. Ezzel várták ki azt az időt, amíg a gazdasági életet átszervezték, amíg tudták, hogy munkát hiába keresnek. Nem a kocsmákban lógtak.
Most mi is számíthatunk arra, hogy hosszabb ideig munka nélkül lesz sok ezer ember.. A munkanélküli lét, a tétlen, tehetetlen várakozás lélekölő. De lehet kegyelmi idő is. Északi evangélikus testvéreink példát adtak rá. Követőik vannak Szarvason, Sárszentlőrincen, de ilyen jó példa a kiskőrösi vincellér-szeminárium is. Vajon ezek magányos, elszigetelt kezdeményezések lesznek? Vagy tudunk okosan reagálni a bajban?