Dr. Fabiny Tamás: A hajléktalan Jézus
Egy karácsonyi népdalban így éneklünk: „Jézus ágyán nincsen paplan, / Jaj, de fázik az ártatlan…” - Elhangzott: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság – lélektől lélekig, 2008. december 21.
Néhány évvel ezelőtt történt. Fiatalokkal két nappal karácsony előtt a Kőbányai úti hajléktalanszállón jártunk. Másnap kora reggel pedig a Parlament épületében tartottam áhítatot képviselőknek. A kontraszt szinte leírhatatlan volt.
Az utóbbi helyen az Országgyűlés akkori alelnöke előre leadta a nevemet. Elektromos érzékelővel ellátott biztonsági kapun kellett keresztülmennem, majd süppedő szőnyegen haladtam a gyönyörű Gobelin-terem felé. A folyosón diszkrét pincérek szolgáltak fel kávét és üdítőt. Ezzel szemben a hajléktalanszállón lepusztult falak között, csótányokon taposva, fázósan toporogtunk. Cigarettázó férfiaknak, félrészeg nőknek, tizenéves fiatalnak és Mikulás-szakállú öregnek beszéltünk karácsonyról.
Amint a várandós Máriáról szóltam, tekintetem egy szinte még leánykára esett. Kétség nem fért hozzá: gyermeket vár. A Parlamentben is erről a sorsról beszéltem. A képviselők meglepődtek, de igyekeztek jó képet vágni a nem várt szavakhoz. Ezért aztán rendezettek maradtak az arcvonások. A hajléktalanszálló gyülekezete viszont korántsem volt ilyen távolságtartó. A szemek csillogtak, a kezek simogatásra lendültek, a szájak megteltek nevetéssel.
Az egyik gyülekezetet ünneplőbe öltözött képviselők, a másikat mosdatlan csövesek alkották. Tudatosan úgy készültem erre a kettős alkalomra, hogy ugyanazt az igét olvastam fel, szinte szó szerint ugyanazt a prédikációt mondtam el. Textusom ez volt: „A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania” (Máté 18,20). Egy názáreti család hajléktalan volt. Majd a menekültek sorsában osztozott. A felnőtt Jézus életére is az állandó üldözöttség volt jellemző. Itt-ott talán befogadták. Kapott néhány árpakenyeret, korsónyi vizet. Máskor kutyákat uszítottak rá. Nem volt bejelentett lakóhelye, sem állandó munkája. Csövezett. A munkajogi törvényeket naprakészen ismerő farizeusok és a közbiztonságért aggódó Heródes-pártiak legszívesebben bezárták volna közveszélyes munkakerülésért. Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni?! Egy betlehemi barlangistállóban született, és egy Jeruzsálem melletti sírbarlangban temették el. Egyik sem volt a sajátja. És ez az ember volt a világ üdvözítője. Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni? Igen, ez itt a kérdés. Az Isten süllyedt ilyen mélyre.
Karácsony erről is szól. Hogy Isten így lett emberré. Kiterítve az istálló trágyájában, majd a világ minden szennyének közepette.
Ha van fedél a fejünk fölött, ha van családunk, ha van közösségünk, adjunk érte hálát. Amikor életünket Isten színe előtt igyekszünk élni, gondoljunk azokra is, akik – Kányádi Sándor megrendítő verse szerint – Isten háta mögött élnek. Karácsonykor ezért az erdélyi költővel így imádkozhatunk: „előrelátó vagy de mégis / nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak / s örülnének a mosolyodnak”.
Ünnep idején gondoljunk az ünneptelenekre. Ne feledkezzünk meg azokról, akinek ágyán nincsen paplan. Akiknek már ágya sincsen. Vagyis Jézusról ne feledkezzünk meg.