Az utolsó karácsony
Csak húzta a kis kulit maga után. Ő úgy hívta, hogy a Suzukija. Bepakolt bele mindig a boltban, aztán húzta maga után. Így akár tíz kiló lisztet is haza tudott egyszerre vinni. A villamoson az egyik jópofa ember persze megjegyzést tett: „Más lovas kocsit hajt, magának csak ilyen kocsi jutott?” Mire ő persze csöndesen mosolygott. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Hmm, a tanya. Régen elvették tőlük. Volt neki akkor lova is: a fekete kanca, a drága Szilas. Azt is elvették, vittek azok mindent!
S ahogy erre gondolt, megint belehasított a karjába. Fájtak már bizony a kezei és a lábai. Az idő elszaladt. A reuma kikezdte már évek óta az izületeit, de ő szakadatlan minden nap „edzette” őket. Sokszor persze túl is terhelte.
Most a karácsonyra készült. A mézeskalácsokat már megsütötte, azoknak úgyis akkor jó az állaga, ha némi időt enged nekik egy dobozban puhulni.
Mára lett volna a bejglik készítése, de a karja nem bírta a tészta kidolgozását, így idő előtt abbahagyta. Kicsit tévézett, bár a műsorok nem érdekelték. Inkább csak azért kapcsolta be, hogy ne legyen annyira egyedül.
Közben a vitrinben nézegetni kezdte az unokák képét. Már megkötötte nekik a vastag pulóvert ajándékba. A menyének meg elkészítette a riselt futóterítőt. Tudta, hogy bár ezt sosem fogja az asztalukon viszontlátni, mégis jó érzés volt, hogy adhatott, hogy saját maga által készített dolgot ajándékozhatott.
Aztán a fiára gondolt: mennyit hajt és dolgozik, csakhogy rendben ellássa a családját. Sajnálta is őt ezért nap mint nap. „Olyan, mint én vagyok, meg nem áll egy percre sem!” – gondolta elérzékenyülve. De jó fiú ő, minden héten jön és meglátogatja: hol a kapucsengőt szereli meg, hol a spájzba ácsol új polcokat.
Erre ő is felpattant és a konyhába ment: ki kellene még nyújtani a tésztát és meg is kellene sütni azt. Ahogyan lisztezte a gyúródeszkát, keresztény énekeket kezdett énekelni: „Krisztus urunknak áldott születésén…”, aztán jöttek sorban a dalok.
Közben meg-megállt, dolgozott. Amikor az utolsó bejglit is elkészítette és megkente tojással, berakta őket a sütőbe. Közben teljesen karácsonyi hangulatba került. Amíg sültek, elővette a Bibliát, hogy elolvassa belőle Jézus születésének történetét. Emlékezett arra, hogy anyja ölében milyen fantasztikusnak tartotta ezeket. Most is azok, annyi év után is magával ragadta őt az isteni csoda.
Elkészült a bejgli: kivette a sütőből, egymás mellé rakta őket, majd arra gondolt, hogy holnap hogy fognak neki örülni az unokák. Este még imádkozott egyet. Aztán lefeküdt aludni. Reggel már nem kelt fel. Csendben elszenderült: örökre. A bejgliből már nem tudott enni. Ő mégis békére lelt. Élettelen testét az unokák találták meg. A bejglit a halotti toron ették meg.
(A történet fikció, ha valaki mégis valakire ráismer, az csak a véletlen műve… vagy talán mégsem?)
