Az elmélyülés
Mintegy 200 évvel ezelőtt Bolkonszkij herceg, Kutuzov orosz tábornok adjutánsa az austerlitzi csatamezőn feküdt súlyos sebesüléssel. Az ájulásból magához térve feje fölött csak a felhőket látta, hallgatva a körülötte fekvő sebesültek nyögését, a halálhörgést. Szöveg: Bolla Magdolna
„Hol van az a magas ég, amelyet nem ismertem eddig és csak ma láttam meg. És ezt a fájdalmat sem ismertem eddig. – Igen eddig nem ismertem semmit, semmit.”
Rangja, hercegi származása nem számított, fájdalmával egyedül volt. Beborította az ég és esélyt kínált az egyszerűbb, igazabb érzések az e l m é l y ü l é s felé.
Szolid, fehér vitrázsos ablakú, régimódi gyülekezeti terem, békés ottlétet kínálva, megbújva a modern tíz emeletes lakótelepi házak között. Hosszú asztal, amely körül 16-18 asszony ül, lelkészükkel az elmélyedést keresve.
Ez nem az akkori sztyeppen sebesülten fekvő katona magányos Istenvágya. Közös együttlét, sóvárgó, imádkozó-éneklő Istenre figyelése, lelkészük segítő szavaival. Ez az igazgyöngy-keresés, gyötrelmes eredményességgel.
Újpesti evangélikus közösség. Egy paletta, mely a sokszínűséget mutatja, tudva, hogy egy olyan színárnyalat keveredik ki belőlük, mely mindannyiunkat boldoggá teszi.
Ők a Magasságost és egét mindig látják, közel hozva magukhoz, mert ott van hétköznapjaikban, megvigasztalva őket fájdalmaikban, de vidámságot is hozva az élet furcsaságaival kapcsolatosan.
Mert így teljes, így emberi, így igazhitű.
