Valahol valami eltörött... – Hétköznapi kontrasztok Arnóton

A szomszédos épületben 60 liter tartós tej, 60 kg bab, borsó, 60 csomag kakaó, tészta, olaj, szúnyogriasztó spré, felmosó rongyok és tisztító szerek. Az emberek imádkozni járnak ide, ünneplő ruhában – most mégis raktár lett belőle. Volt ez már így. 65 éve abrakolni valót (és persze lovakat) őriztek az évszázados falak. De most bizakodva nézünk a telerakott helyiségre.

Ez már a második szállítmány. Az elsőt már kiosztottuk. Jutott belőle sok helyre. Oda is, ahol várták a biztosítót, és oda is, ahol nem is fogják várni, mert minek. A rozsdás kazán attól még rozsdás marad, hiszen a kazánházban áll a víz. A trágyaszagú szőnyeg pedig, ha megszárad, jó lesz még valahol – ha nem is a nappaliban.

Az adomány a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodáján keresztül érkezett. Először két hete. Inkognitós püspökkel még az útlezárások idején. (Marci így kóstolhatott bele abba, mire mondják mások: jó dolgot kíván, aki püspökségre törekszik.)

A második rakomány néhány napja érkezett. Diakónusok – osztályvezetők – hordják a templomba. (A wikipédia is így tudja: „A diakónia eredetileg szélesebb értelemben gondoskodást jelentett – lelki és testi vonatkozásban egyaránt.”) 

Először nem is látszik semmi, ahogy bekanyarodsz az utcába. Mintha a fű is zöld lenne már, valahol a virágok is szépen virítanak. Hol a beígért szürkeség?

Csak a játszótér nem akar szépülni. De ki az, aki egy kiszáradt vízmosásba falovakat és mászókákat épített?

Nyugodt kisváros, autók állnak a házak beállóin. Aztán látsz egy házat furcsán megdőlve. A teteje egyben, de az egyik oldala mintha kisebb lenne, mint kellene, hogy legyen! A homlokzat megroggyant, mintha egy öregember ereszkedett volna térdre.

Megyünk tovább.

A házon látszik a baj, de elölről talán nem ennyire feltűnő. Ahogy átérsz a ház másik felére, beláthatsz. És nem a leselkedő szemek előtt nyitva hagyott ablakon, hanem a falon át. Illetve a hiányzó fal helyén át! Ott a sótartó és bors a fali fűszertartón. De fal nincs.

Aztán – ahogy gurul tovább az autó – jön egy másik ház, meg megint egy másik. Mintha minden rendben lenne.

Emeletes, szépen rendben. Hogy itt egy méteres víz hömpölygött? Hol? És akkor újra valami szokatlan és hihetetlen: a következő ház teteje a sarkával a földet érinti. A tető egyben. Még a kis faragást is látni lehet a kontyon: 1926. A ház fele kidőlt, a másik oldalt tartják a falak.

Aztán még egy ház. Illetve csak a nyoma. Építési törmelék, vályogtégla, gerendák, cserepek szerteszét. És rózsák az udvarban. Nyílnak. A garázs – beton alapon – szépen áll, az ajtajai szellőznek. Csak a ház nem.  

Valahonnan már összegyűjtötték, de a legtöbb helyen még mindenütt ott vannak a homokzsákok. Irgalmatlan mennyiségűnek látszik egyszerre. A város szélén gyűjtik halomba. Mintha egy hatalmas szeméttelep formálódna. Hosszú évtizedek múlva – amikor majd ezeket a területeket is beépíthetik – még mindig fognak találni belőlük. Hiszen a műanyagzsák nem bomlik le. „Anno 2010” hirdetik majd ezek a telepek, hogy az ősök átélték a természet erejét. Hiába pakolták tele zsákokkal a kapu beállót, hiába tömték el a kiskaput, a víz átbukott a kőkerítés tetején. Befolyt a garázsba, aztán az udvarba, aztán a lakásba. Megtalálta az útját, hiába próbálták elállni. Az autó a garázsban, a konyhabútor a lakásban mind ázott. Napokig. Most pedig az utcára került, hogy elszállítsák. Kukásautóval – vagy kézi kordéval...

Amikor majd beépítik a ma szemétlerakóként funkcionáló területeket is, mert erre is engedélyt lehet majd kapni, bizony meg fognak lepődni: minek kellett ennyi homokzsák? 

Angyaljárás. Úgy értem, ahogy írom, igazi angyalokkal és nem romantikus szárnyasokkal. Megáll egy kisbusz.

Kiszáll a vezetője, kinyitja a hátsó ajtót, ráfekszik a bezsúfolt adományokra és kibányászik egy motoros permetezőt. Osztálypénzből vették. Szarvason, a „Benkában”. Mert ide jobban kellett, mint odahaza – mondjuk – egy közös nagy cukrászdalátogatásra! A szarvasiak már másodszor jöttek. Még Arnótra is jutott az adományokból. Remélem jól emlékszem, Szarvason így tanítják ezt: „Hamar ad, aki kétszer ad!” – de Lázár Zsolt és társai többet tudnak erről. 

Az angyalok Isten üzenetét közvetítik.  

Welt 2000 Kft. Az árvíz első napjaiban 5.000.000 Ft a BM számlájára. Azonnali segítség. Aztán nyolc teológus/lelkész fel(munka)ruházása. A papi brigád, hogy eljuthasson a legnehezebb vidékekre kétkezi munkával dicsérni Istent – nevezzük nevén a tényeket – az alapfelszerelést tőlük kapja. És még nincs vége: … befordul 2 kisteherautó az arnóti parókia elé. Leugrik róla Tamás és Laci, a cégtulajdonos.

És néhány perc múlva a közeli hangárban pakoljuk, pakolják már a közel három tonna értékű adományt. Ma reggel Budapesten elmentek és bevásároltak. És elhozták. Egyszerű. (?) Száraz élelmiszer az elázott spájzok tulajdonosainak. Felmosószer az összesározott fürdőszobák takarítói részére. Törlőrongy és fertőtlenítőszer és szivacs, hogy egyáltalán lehessen valamivel elkezdeni.

Hogy is van ez? Akinek van, annak adatik? Isten eszköze lehetek az adásban. Hogy valahogy megtörjem – akkor is, ha lehetetlennek tűnik – a mondat második részének őrületbe fordító kegyetlenségét. 

Dsida Jenő írja: „Valahol valami eltörött,/ valahol valami nincsen rendjén./...Künn a határban Kain zokog/ a holt Ábel fölött.” Oh, de nagyon szeretnénk már tudni, ki Ábel és ki Kain!? Aki engedélyt adott? Aki felépítette? Aki örömmel használta és használja, hiszen két óra helyett már másfél óra alatt Miskolcra lehet érni? Aki eladta a földjét, mert valaki meg akarta venni? Aki örömmel üdvözölte, mert végre nálunk is lehet kapni éjszaka tejet? Hol keressük a bűnbakot? Vagy ne keressük?

Vagy igaz az, hogy ekkora árvíz csak száz évente egyszer van és nem is kell törődni vele? Zsolca is kap majd egy körgátat, minden falucska és városka megépíti a maga körgátját, aztán jöhet a víz... Akinek meg nem jutott körgát, az így járt.