Alois testvér: Az ember jósága Isten jóságának visszfénye

Ahogy Roger testvér egyre idősebb lett, úgy vált számára egyre fontosabbá ez a szó: jóság.[1] Szívesen idézte Nagy Szent Bazilt, aki számára az ember jósága Isten visszfénye, az ember istenképiségének megnyilvánulása volt.[2] Nagyon régen, amikor megkért, hogy készüljek föl elvállalni a közösség vezetésének felelősségét, nem adott irányelveket, nem mondta meg, hogyan kell ezt a felelősséget gyakorolnom, viszont itt hagyta a következő szavakat: „A prior és az egész közösség számára az ítélőképesség, az irgalmasság lelkülete és a kifogyhatatlan jóság olyan adományok, amelyeket semmi más nem pótolhat.”[3] Ezért mondom szívesen az imádságot: „A te jó lelked vezessen engem.”[4] Ha e lélek mellett kitartunk, előbbre juthatunk. 

Isten csak szeretni tud

Az az elképzelés, hogy Isten szigorú bíró, sok ember tudatában pusztítást okozott. Roger testvér épp ellenkező véleményen volt, amikor azt hangsúlyozta: Isten csak szeretni tud. Isten feltétel nélkül szeret. Mindenekelőtt a fiatalok figyelmét kellett fölhívni erre, akikben a folyamatos intések elzárják a szeretet Istenéhez vezető utat.

Olivier Clément, ortodox teológus mondta nekünk egy alkalommal, hogy Roger testvérnek Isten szeretetéhez való ragaszkodásával véget ért az a korszak, amelyben a különböző keresztény felekezetek tagjai féltek egy büntető Istentől.

Roger testvér azért merte Isten szeretetét oly erőteljesen kifejezni, mert támogatásra lelt olyan gondolkodókban, akik előtte jártak. Soha nem felejtem el, micsoda boldogság töltötte el, amikor rátalált Ninivei Izsák (VII. század) szavaira: „Isten csak szeretetét tudja adni.”[5] Azt akarta, hogy e szavak az egyik taizéi énekben megjelenjenek.

További csodálatos oldalakat találunk a Diognétoszhoz írt levélben, Iréneusznál[6], Bazilnál, Szalézi Ferencnél, az író Dosztojevszkijnél vagy annál a teológus Karl Barth-nál, aki újra fölfedezte bizonyos egyházatyák keresztény egyetemességét. Az Istentől való félelem azonban újra és újra megjelent, és letompította ezeknek a tanúságtételeknek az erejét.

Fiatal korában Roger testvér olyan keresztényeket ismert meg, akik azon a véleményen voltak, hogy az Evangélium terhet rak a hívőkre. Volt idő, amikor emiatt nehéz volt számára hinni. Az Istenbe vetett bizalom egész életén át küzdelmet jelentett számára. Mindig tudott azonban édesanyjára hivatkozni, aki azt mondta, hogy neki elegendőek Szent János szavai: „Isten a szeretet.”[7] Levonva ebből a következtetéseket a szív jóságának tanúja lett szerettei számára.

Roger testvér gondosan ügyelt a közös imák alkalmával felolvasott bibliai helyek kiválasztására: összezavarodhat-e valaki egy nehezen érthető szöveg miatt? Azt kérte, hogy csak olyan olvasmányokat válasszunk, melyek lehetővé teszik, hogy az ember eljusson az Evangélium lényegéhez, Isten végtelen szeretetéhez, a nehezebb részletek pedig inkább a kiscsoportos tanulmányozásra maradjanak.

Rendelkezett azzal az adománnyal, hogy Isten szeretetét másoknak közvetítse. Milyen sok embernek adta át a bizonyosságot: Isten úgy szeret téged, ahogy vagy, és mindig egészen közel van hozzád.

Ez a hozzáállás nem tévesztendő össze a minden igényt kielégítő kényelmesség útjával. Soha nem arról van szó, hogy saját mércénk szerint alakítsuk ki istenképünket, mert ezáltal Istent saját jólétünk szolgálatába állítanánk. Roger testvér azonban föl akarta vállalni annak kockázatát, hogy kifejezze reményét: minden ember életében Isten jóságáé az utolsó szó.

Emlékszem 1973 Húsvétjára. Egészen fiatalon, másokkal érkeztem Taizébe a Föltámadás megünneplésére. Sokunkat megérintettek Roger testvér szavai, ahogyan Pál Rómaiakhoz írt levelét értelmezte: „Ki ítélne el minket? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?”[8] 

Fölvállalni a jóság kockázatát

Amikor Isten jóságát fölfedezzük, életünkben is újraéledhet a jóság. Isten szava élő: figyeljünk az Evangélium jóságra irányuló meghívására, engedjük, hogy ez a hívás fülünkbe jusson, és szívünkben változást indítson el. E hívás vonz minket, akaratunk pedig örömét leli abban, hogy válaszolunk rá.

Roger testvér maga is szert tett erre a tapasztalatra. Fiatal korában megérintették Mikeás próféta szavai: „Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.”[9] Megértette, hogy Isten jósága a miénk után vágyódik. „Csak egy valaki jó”[10]: Jóságunk forrása nem önmagunkban található. Hiányt szenved, valami abszolútra utal, egy nagyobb jóságra. Lényege abban áll, hogy Isten jóságának jele legyen.

Fiatal korában Roger testvér hosszabb ideig beteg volt: a tuberkulózis akkoriban gyakran halált okozott. Lábadozása idején magányos sétái segítettek megérlelni hivatását. És folyamatosan a jóságra irányuló, egy és ugyanaz a hívás foglalkoztatta: „A betegség ezen évei alatt megértettem, hogy a boldogság forrása nem a feltűnést keltő adományokban, nem is a fáradságos sikerekben rejlik, hanem önmagunk egyszerű és alázatos odaadásában, mely által másokat szívünk jósága révén szeretnénk megérteni.”[11]

Itt található annak a dinamizmusnak egyik eredete, mellyel megalapította közösségünket: „Nem hagyott nyugodni a megérzés, miszerint a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet. Fokozatosan érlelődött meg bennem a meggyőződés, hogy mennyire fontos lenne létrehozni egy férfiakból álló közösséget, amelynek tagjai arra törekednek, hogy egész életüket odaadják. Ebben a közösségben a szív jósága és az egyszerűség lenne mindennek a forrása.”[12]

Ez a meggyőződése olyan erős volt, hogy közösségünknek csak legminimálisabb kereteket fogalmazta meg azért, hogy a testvéri figyelem és szeretetet lehessen mindennek az alapja. 

Jóság és egyszerűség

Jóság és egyszerűség találkozásából remény születik. Fiatalok ezreinek fogadása ugyanúgy megerősíti ezt bennünk, mint amikor különböző földrészekre megyünk, hogy megosszuk életünket a legszegényebbekkel. A szív egyszerűségével együtt járó jóság figyelmünket a legszegényebbek, a szenvedők és a gyermekek fájdalmai felé fordítják.

A vendégfogadás felébreszti a jóságot. Amikor egy városban ifjúsági találkozót készítünk elő, családok ezreit hívjuk meg arra, hogy fogadjanak be egy vagy több fiatalt, akiket nem ismernek, vagy talán nyelvüket sem beszélik. Ilyenkor megértjük, hogy milyen kevés is elegendő ahhoz, hogy sokak szívében megjelenjen a jóság.

Míg a kemény szigor akadályt jelent a hit útján, a jóság kaput nyit felé. A jóság ámulatba ejt és rácsodálkozáshoz vezet. Ezáltal pedig olyan új távlat tűnik fel, amely túl van az élet keménységén, az ártatlanok szenvedésén, az igazságtalanságokon és még a jóléti társadalmakban rejlő anyagi is lelki nyomorúságokon is. Egy ilyen tapasztalat ahhoz a döntéshez vezethet, hogy bizalmunkat Istenbe helyezzük.

Többször volt alkalmam beszélgetni Geneviève-vel, Roger testvér hét nővére közül a legfiatalabbal, aki 2007-ben, 95 éves korában halt meg. Testvérével való hasonlósága feltűnő volt: került minden kemény szót, minden végleges ítéletet. Egy ilyen karakternek természetesen árnyoldalai is vannak. Roger testvér viszont ezt a természetes adományt az Evangélium szolgálatába tudta állítani! És mi, testvérek, tudjuk, hogy ez őt néha egészen teherbírásának határáig vezette. 

Jóság és nagylelkűség

A jóság egy további kifejeződése az érdek nélküli nagylelkűség. Isten sohasem erőlteti ránk önmagát, benne nincs erőszak[13]. Azt akarja, hogy őt az ember szabadon szeresse. Ugyanez az ingyenes önzetlenség emberi kapcsolatainkban is lényeges szerepet játszik azáltal, hogy szabadságot nyújt a másiknak. Ez semmiképpen sem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy engedi a Szentlelket a másikban munkálkodni.

A nagylelkűség érdek nélküliséget jelent. Roger testvér gyakran emlékeztetett minket arra, hogy mi, testvérek, nem lelki mesterek vagyunk, hanem olyan emberek, akik meghallgatnak. Halála után is oly sok fiatal jön Taizébe, mert megértették, hogy Roger testvér Keresztelő Jánoshoz hasonlóan nem önmagára, hanem Isten jelenlétére mutatott rá.

A fiatalok tudják, hogy közösségünk számukra elsősorban egy helyet akar felkínálni, ahol Istent kereshetik. Sokan közülük ezt mondják nekünk: „Ide haza jövünk, itt otthon érezzük magunkat.”

Lényeges, hogy a fiatalok szabadnak érezzék magukat, és ne legyenek behálózva se pasztorációs szinten, se az érzelmek terén. Természetesen a barátságot keresik, és mi annyit próbálunk belőle adni nekik, amennyi lehetséges. Ám mindez egyfajta ítélőképességet kíván meg tőlünk annak érdekében, hogy Isten felé vivő útjukon szabad teret hagyjunk nekik.

Az ingyenesség ugyanezen lelkületével soha nem akartuk a fiatalokat egy, a közösség köré szerveződő mozgalomba gyűjteni. II. János Pál pápa 1986-ban tett látogatása alkalmával mondta el a következő szavakat, melyek oly sokat jelentenek nekünk: „Áthaladtában letér az utazó a taizéi forráshoz, majd szomját csillapítván folytatja útját. (...) Ahogy tudjátok, a taizéi testvérek nem akarnak föltartóztatni benneteket. Az imádságban és a csöndben ahhoz szeretnének titeket hozzásegíteni, hogy a Krisztus megígérte élő vízből merítsetek, hogy megtapasztaljátok örömét, fölismerjétek jelenlétét és válaszoljatok hívására. Innen továbbhaladva tegyetek tanúságot Isten szeretetéről és szolgáljátok testvéreiteket, visszatérve egyházközségeitekbe, városotokba, falutokba, az iskolába, az egyetemre vagy munkahelyetekre.”[14]

Ugyanezt az ingyenességet élik meg testvéreink, akik a legrászorultabbak életkörülményeiben osztozva Afrika, Ázsia vagy Dél-Amerika szegénynegyedeiben élnek. Nem más céllal mennek oda, mint hogy Isten szeretetének tanúi legyenek minden ember felé, mindenekelőtt a legelhagyatottabbak felé. Jelenlétük annak jele kíván lenni, hogy a különböző kultúrák közötti szakadékok áthidalhatók. Nem az a céljuk elsősorban, hogy sikeres projekteket hajtsanak végre; így válik lehetővé, hogy viszonzást nem váró jósággal egyszerűen csak jelen legyenek. Ebből azután olyan kézzelfogható tervek születnek, melyeket korábban talán elképzelni sem tudtunk volna. 

Néhány megerősítés 

Néhányan megerősítettek minket ezen az úton. 

A jó János pápa

Roger testvér gyakran emlegette, milyen nagy hatással volt rá XXIII. János. Ő az az ember, akit a világon talán a leginkább tisztelt. Miért? Isten irgalmassága ragyogott át rajta: „XXIII. János Isten képmását látta beszélgetőtársában. Akivel találkozott, abban a legjobbat, a legtisztább szándékot vette észre. Csak az együttérzés teszi lehetővé, hogy úgy tekintsünk a másikra, amint van. Egy szerető tekintet mindenkiben felismeri az emberi lélek mély szépségét.”[15]

XXIII. János életében a jóság kitüntetett helyet kapott. Néha naivitásnak tartották azt, emiatt szenvedett. A jóság nem vak. Belső harcot igényel. Tudatában van mások és saját maga árnyoldalainak.

Roger testvér és XXIII. János pozitívan látták az embert. Mindketten egy új látásmódot tártak elénk: „Isten megadja azt, hogy utunkon a jóság szikrájával járjunk, mely lelkünk mélyén arra vár, hogy fellobbanjon.”[16]

Roger testvér számára felbecsülhetetlen értéket jelentett, hogy a szív jósága élő maradjon a közösségben: „A szív jósága talán a közösség szépségének egyik legtisztább kifejeződése.”[17]

Ami egy kis közösségre igaz, igaz az Egyházra is. Roger testvér számára a „közösség” az Egyház egyik legszebb elnevezése volt. Ebben a közösségben a kölcsönös ítélkezéseknek nem szabad helyet kapniuk. „Ha az Egyház fáradhatatlanul meghallgat, gyógyít és kiengesztel, akkor válik igazán tündöklővé – a szeretet, az együttérzés, a vigasztalás közösségévé. Sohasem távolságot tartva, sohasem védekezően, hanem megszabadulva a szigorúság minden formájától. Az Egyház ilyenkor a hit alázatos bizalmát sugározza az emberek szívébe.”[18] 

Az orosz lélek

Roger testvér szerette az orosz ortodox egyházat. Feltétlen tisztelettel volt ennek az egyháznak a keresztényei iránt, akik nagy megpróbáltatásokon mentek keresztül: „Tudtak szeretni és megbocsátani. A szív jósága sokuk számára éltető valóság.”[19]

Dosztojevszkij tudta, hogy a kiengesztelődés útjai akkor nyílnak meg, ha ráébredünk a jóság bennünk rejlő kincseire: „Ha mindenki felismerné a saját magában rejlő őszinteséget, hűséget, megtörhetetlen derűt, tisztaságot és a jó utáni vágyat..., akkor minden ember azonnal boldog lehetne”[20]

Bulgakov atya Szarovi Szent Szerafimról 1933-ban megjelent cikkében arról ír, hogy noha a kemény oroszországi események az emberek borúlátását erősítették, a Szerafimra való emlékezés mégis megengedte, hogy higgyenek minden ember alapvető jóságában. Azok rezignációjával szemben, akik azt mondják: „Ember embernek farkasa” ez a szent ezt feleli „Az ember embertársának öröm forrása.” Szerafim minden zarándokot ezekkel a szavakkal köszöntött: „Örömöm!” Majd hozzátette: „Krisztus föltámadt!”, mert a Föltámadott fénye mutatja milyen jóságra képes az ember. 

Edmond Michelet

A francia miniszter Edmond Michelet szívesen jött Taizébe. Szívbéli, mély kapcsolat fűzte Roger testvérhez. Ennek okát a Rue de la Liberté című könyvét olvasva értettem meg igazán, melyben a dachaui koncentrációs táborban megélt tapasztalatait írja le.

Tudunk-e még egy jó Isten által belénk helyezett jóságról beszélni a XX. század közepén? Igen, Edmond Michelet tudott; Roger testvérrel együtt tudta ezt. Hosszú évek elképzelhetetlen szenvedései után Michelet a következő meghökkentő szavakat írta le: „Mindenkinek saját joga, hogy a koncentrációs táborban szerzett tapasztalataiból olyan következtetéseket vonjon le, amilyen neki tetszik. Én a jövőm számára az emberbe vetett remény tanulságát akarom megőrizni. Hinni akarom, hogy az őszinte keresési szándék – ami visszaadhatja az emberi lélek hihetetlen lehetőségeibe vetett bizalmat – az egyetlen alkalmas eszköz ahhoz, hogy átjussunk olyan helyzeteken, mint amiken mi mentünk keresztül.”[21] 

Stanislas Lyonnet

Az 1980-as évek elején a Rómában tanító jezsuita, Stanislas Lyonnet több alkalommal látogatott Taizébe. Roger testvér szerette őt hallgatni, amint a Biblia egészén keresztül kifejtette Isten szeretetének folytonosságát. Nagy lelkesedéssel mutatta be, hogyan világítja meg az Ószövetség az Újszövetséget. Mindig visszatért Jeremiásnak és Ezekielnek azon írásaira, amelyek az új szövetséget hirdették: Isten megbocsát, és akaratát többé már nem kőtáblákra, hanem az emberek szívébe írja. Egy új szabadság tárul fel, ami több, mint a jó és rossz megkülönböztetése: arra vezeti a hívőket, hogy úgy teljesítsék Isten akaratát, mintha az a sajátjuk volna.

Lyonnet atya úgy vélte, hogy egy büntető Istennek a képe óriási akadályt jelent a hit számára. Paradox kijelentései olykor meglepőek voltak, de sohasem könnyelműek: „A Bibliában az istenfélelem a belé vetett bizalmat jelenti.” 

Paul Ricoeur

Paul Ricoeur már 1947-ben az egyik első újságcikkét Taizéről írta. Roger testvér támaszra lelt nála saját gondolatai számára, és nem habozott ezt a címet adni 2001-ben megjelent könyvének: „Isten csak szeretni tud”, mert megbízott a nagy filozófus ezen szavaiban: „Isten egyetlen hatalma a lefegyverzett szeretet. Isten nem akarja szenvedésünket. Isten a mindenhatóból „mindeneket szeretővé” lesz. Istennek nincs más hatalmi eszköze, mint hogy szeret minket, és szenvedésünk idején segítő szavakat intéz hozzánk.”[22]

Miért jött Paul Ricoeur Taizébe? „Mert igazolni akartam azon meggyőződésemet, hogy akármennyire is gyökérig hatoló legyen is a gonoszság, az nem olyan mély, mint a jóság. Ha a vallásnak, a vallásoknak van értelme, akkor az nem más, mint hogy felszabadítsa a jóság magvát az emberekben, és ott keresse, ahol már teljesen eltemették. Föl kell szabadítanunk e bizonyosságot, és nyelvezetet kell adni neki. A nyelvezet, amit Taizében adnak neki, nem a filozófia és nemcsak a teológia nyelvezete, hanem a liturgiáé. Számomra a liturgia nem egyszerűen cselekvés, hanem gondolkodásmód is.”[23] 

A szív jósága az utolsó leheletig: 2005. augusztus 16. 

Ezen az estén a közös imádság alatt egy fiatal nő beteges cselekedete véget vet Roger testvér életének. Emberek ezrei vannak a Kiengesztelődés templomában. Egy spanyol fiatalember még megpróbál közbelépni. Fájdalmas vonásokat észlel Roger testvér arcán, amikor  megfordul, hogy lássa, ki támadta meg. Ez a fiatalember azt látja, hogy mielőtt elvesztette eszméletét, Roger testvér fájdalmas tekintete szerető és megbocsátó tekintetté változik át. Életének utolsó pillanatáig Roger testvér a szív jóságának evangéliumi értékéhez tér vissza.

Levelek, táviratok, e-mailek ezrei érkeztek hozzánk a következő napokban minden földrészről, melyek arról tanúskodnak, hogy a szeretet és a jóság ezen üzenete, melyet Roger testvér élete és halála által adott át nekünk, emberek sokaságára volt hatással.

Mélyebben értettük meg, hogy a jóság nem üres szólam volt csupán, hanem olyan erő, mely képes átalakítani a világot, mert Isten általa tevékenykedik. A gonoszsággal szemben a szív jósága sebezhető valóság. Roger testvér életének odaadása azonban biztosíték arra nézve, hogy Isten békéje és a belé vetett bizalom fogja kimondani földünkön az utolsó szót.

Egy Roger testvér által írt olyan imádsággal szeretném befejezni, melyet nagyon szeretett és szívesen mondogatott: „Isten, te szeretsz minket. Megbocsátásod szemlélődése váljék a jóság sugárzásává az alázatos szívben, mely beléd helyezi bizalmát.”