Új bort régi tömlőbe? – Konferenciát tart a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészi kara – Első nap – Sok képpel!

Létrehozás: 2011. augusztus 24., 06:19 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 24., 06:55

Bonyhád – 2011. augusztus 23. és 25. között a Magyarországi Evangélikus Egyház minden egyházkerületének lelkészei Bonyhádon gyűltek össze, hogy együtt készüljenek a következő munkaévre. A háromnapos konferencia mottója: Új bort régi tömlőbe? Az evangelikus.hu-n végigkövethetik az eseményeket.

Az első nap a Lupták György vezette közös éneklés után Krámer György püspök-helyettes moderátorként köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gáncs Péter püspök vette át a szót. Utána Ónodi Szabolcs, a vendéglátó Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója gratulált Radosné Lengyel Annának, a Déli Egyházkerület felügyelőasszonyának, nemrégiben kapott magas állami kitüntetéséhez.

A konferencia külföldi vendégelőadója, Klaus Douglass, János evangéliuma 15. fejezete alapján tartott bibliatanulmányt. Kifejtette, hogy az imádság, a spiritualitás gyakran a háttérbe szorul a napi rutin során a lelkészek életében, és fontos lenne, ha nem csak lelki vezetőként funkcionálnának, és tegyék a dolgukat, hanem ők maguk is valóban együtt lennének Jézussal, mint ahogyan a szőlőtő és a szőlővesszők.

Az előadó három főbb pont köré csoportosította gondolatait. Először a Krisztusban való megmaradásról, aztán az érésről és végül a gyümölcstermésről beszélt. (Előadásának hanganyagát később közöljük honlapunkon.)

Az előadás után csoportos beszélgetésekre került sor, majd a közösen elfogyasztott vacsora után az Evangélikus Lelkészek Országos Bajnoksága következett. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó versengés a futballpályán volt, ahol a kerületek mérték össze erejüket. Első lett az északiak csapata, akik összehangolt játékkal és fiatalos erővel vívták ki maguknak az első helyet.

A futballozás mellett egyéb csapatjátékok (pl. strandröplabda), atlétikai versenyszámok, sőt még gerelyhajítás is volt, így a kellőképpen elfáradt lelkészeknek az esti Jónás és Jézus előadása jelentett pihenést. Az Ócsai Zoltán és Smidéliusz Gábor lelkészek által, még a kilencvenes években, írt darabot az Országos Zenei Táborban verbuválódott fiatalok adták elő, nagy sikerrel.

A napot Baranyay Csaba és Baranyayné Rohn Erzsébet lelkészek régmúltat idéző áhítata zárta.

Az egyes alkalmakon készített képeket folyamatosan töltjük fel a honlapra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben