Jézus lúzerei – Konferenciát tartott a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészi kara – 3. nap – Diavetítéssel!
Bonyhád – Lezárult a harmadik napja tartó, munkaévkezdő lelkészkonferencia Bonyhádon. Az Evangélikus Lelkészek Országos Bajnokságának eredményhirdetésén és a záróistentiszteleten is ott voltunk. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
A nap elején Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense beszélt a hivatásgondozásról, amelyet lelkészek számára kívánnak elindítani egyházunkban. Ezután pár közelgő rendezvény hirdetése, majd a sportversenyek eredményhirdetései következtek. A versenybizottság elnöke, Szabó Vilmos Béla esperes, a versenybizottság titkára, Ónodi Szabolcs igazgató és a technikai vezető, Scheidler Géza testnevelő ismertették az eredményeket, majd átadták a győzteseknek az okleveleket illetve a kupákat.
A futballversenyeken az északiak csapata győzedelmeskedett, másodikak lettek a nyugatiak és a harmadik helyen a déliek végeztek.
60 méteres futásban két korosztályi kategória volt. Az egyik kategóriában győzött Thuránszky István, mellette még Homoki Pál és Kiss János álltak dobogóra. A másik kategóriában Csadó Balázs győzött, míg második lett Selmeczi Géza Tamás, harmadik pedig Spisák Attila.
1000 méteren is Thuránszky vitte el az nyerteseknek járó oklevelet, mellette Füller Mihály lett a második. A másik kategóriában ismét Csadó Balázs győzött, mellette második lett Vancsai József, harmadik pedig Zsugyel Kornél.
Gerelyhajításban Thuránszky István, Kiss János és Pőcze István lett dobogós, a fiatalabb korosztályból pedig Kollár Zsolt egyedül állhatott dobogóra.
Súlylökésben egyedüli kategóriagyőztesként Thuránszky István állt dobogóra. A másik kategóriában pedig Csadó Balázs, Péter Zoltán és Kollár Zsolt lett a sorrend.
Magas- és távolugrásban Csadó Balázs győzött, Péter Zoltán második lett.
Fekvenyomásban Szabó Vilmos győzött, a második helyen pedig Szarka István végzett. A második korkategória győztese Lázár Zsolt lett, második Malik Péter, harmadik pedig Vancsai József lett.
Pingpongban Honti Irén lett első, második Tamásy Tamásné, harmadik pedig Koskai Erzsébet. A férfiaknál Nagy Zoltán, Lajtos János és Verrasztó János lettek dobogósok.
Lövészetben nőknél Semlecziné Diána, Csonka Zsuzsanna és Lázárné Tóth Szilvia lett a legjobb. Férfiaknál a lövészet győzteseként Ribárszki Ákost köszönthették, második lett Deme Dávid, harmadik pedig Szakos Csaba.
A zsűri különdíjakat is adott. A legjobb góllövők Csadó Balázs és Keczkó Pál lettek, A legjobb kapus Spisák Attila lett. A legtechnikásabb játékos címet Verrasztó János nyerte el. Az összpontozásban Az északiai győztek, a második helyre a déliek állhattak, míg a harmadik helyen a nyugatiak végeztek. Az elismeréseket az egyházkerületek vezetői vették át, nagy ováció kíséretében.
Ezután került sor az úrvacsorás istentiszteletre, amelyen Gáncs Péter püspök hirdette Isten igéjét, Varga Gyöngyi a liturgiában segédkezett, Aradi András és Makán Hargita pedig az úrvacsoraosztásban segédkeztek.
A püspök prédikációjában a konferencián körbejárt szőlőskertet elemezte, egy szőlővel befuttatott pergolán át lépett a lelkészek elé. Igehirdetésében kitért arra is, hogy az elmúlt napon Prőhle Gergely országos felügyelő a főelőadás utáni egyik kérdésben felvetette, hogy vajon mérhető-e a lelkészi szolgálat a számadatok tükrében. Mert ha igen, akkor a jelen állás szerint a jelenlévő lelkészek lúzerek. Ez a szarkasztikus megjegyzés sokak lelkébe taposott, több csoportbeszélgetésen is téma volt.
Gáncs Péter felhívta azonban a figyelmet arra, hogy maga a Mester, Jézus Krisztus volt a legnagyobb lúzer. Ellenségei a keresztfára szögezték. Igenis, vele együtt egy lelkész számára vállalhatóvá válik a vesztesség. Ebben az esetben ugyanis lúzernek lenni nem jelent reménytelen életet, vagy kilátástalan jövőt. Klaus Douglass-szal együtt állíthatjuk: Az egyház legjobb napjai nem mögötte, hanem előtte vannak – mondta.
Az úrvacsoravételkor a lelkészek kettesével, egymás kezét fogva járultak a lelkészek elé, majd egy hatalmas kört alkotva, egymás kezét fogva vették az áldást. Az istentisztelet végén mindenki megkóstolhatta a hatalmas szőlőszemeket, sőt, voltak akik püspöki osztásban részesültek.