Ajándék vagy csomag?

Ajándék. Mennyi mindent rejt e kedves kis háromtagú szó? Ajándék a frissen hullott hó, hogy végre a gyermekeké lehet akár az utca is, hisz az autók számára már úgyis járhatatlan. Ajándék a mai ige, mely a fenti, számomra egyik kedves igéhez kapcsolódik. Ajándék volt reggel a gyermekeim öröme "esett a hó", és a frissen főtt kávé illata. Ajándék a mai nap minden teendője és az, hogy mindig van kiért imádkozzam. Ajándék az élet fogantatása és születése, de ajándék akár a kegyes álomszerű halál is. Ajándék minden egyes reggel, mikor felkel a nap és ajándék az este, ha végre a munkától teljesen kifáradva hazatérhetek.

De valójában örülünk-e az ajándéknak? S ha igen az tartós-e? És egyáltalán, van-e olyan öröm, amely nem a perc embereknek kedvez, hanem a Mindenhatónak teremt kedvet, hogy újra és újra ajándékokkal lepjen meg bennünket? Van-e oly öröm, mely állandó és örök, egyetemes és egyértelműen mindenki számára kedves?

Gyermekként igen vártam a karácsonyt, mert annak közelgése egyértelműen az iskolai szünet jöttét siettette. Ajándék volt a tanítás nélküli nap, hogy végre naphosszat bámulhattuk a tévé készüléket. Ez a szülők számára is ünnep, hisz végre együtt a család. Az apa ebéd után végre kiolvashatja az újságot, és ha egy kicsit közben elszundít az se baj, mert nem késik el sehonnan. Ajándék a szünet az édesanyának is. Talán befejezheti elmaradt munkáit, eltüntetheti az ágyak alá száműzött tengernyi vasalnivalót és esetleg még varrni is jut idő. Ajándék maga az idő. Percnél több is van belőle. Ajándék minden egyes óra, melyet kedvesemmel tölthetek. Végre adhatok és kaphatok. Ajándék, hogy itt van akit szerethetek és egyáltalán, van aki engem is szeret. Ajándék minden egyes ölelés, minden egyes érintés. Ajándék, hogy újra felfedezhetem az érzéseket, a hangokat, dallamokat és színeket. Pedig már-már azt hittem, hogy nincsenek.

Ajándék, hogy ma nem lázadtam fel. Ajándék a megszelídült létezés, a testiségen kívüli érzés. Ajándék, hogy számon tartanak, hogy néha én is kapok lapokat. Ajándék, hogy tudok emlékezni. Régmúlt szebb emlékű telekre, tisztább közösségekre. Ajándék, hogy nemcsak egyoldalúan szemlélem a történéseket. Ajándék a hamisított történelem-könyveken kívüli ismeret, az hogy hallhattam mások, ma még cenzúrázott véleményét. Ajándék a szabadság, mely például az Internetnek is köszönhető manapság. Ajándék minden egyes testvéri beszélgetés. Ajándékba kaptam családomat és a barátokat. Ajándék az érzés: rám is számítanak, azért mégis vagyok valaki. Ajándék a látszat: én azért tisztességes, becsületes ember lehetek. Ajándék a tisztának hitt lelkiismeretem, hogy nyugodt lehet legalább az álmom, az ami szintén felülről jő. Ajándék az, hogy néha hihetem; megálltam a helyemet és nem tévelyedtem el. Ajándék az apró figyelmesség és öröm. Például az, hogy nem felejtettem el tavaly vízteleníteni a kerti csapot és végre megtaláltam a hóláncot. Éppen ezért ajándék a fény, a böjt előtti útmutató reménység.

Ajándék az is, hogy mindezt elfogadhatom. De mindig el is fogadom? Szüntelen várakozom, és ünneplőbe öltözök? Aligha. Éppen ezért jó az ige. Ez az ige is. Nem veregeti meg a vállam és velem együtt nem örül a hamisságnak. Mert az ajándék lényege az, hogy nem érdemlem meg. Én sem. Még akkor sem - ami nem igaz - hogy megtettem minden tőlem telhetőt az igazi böjti előkészületekért. Az ünnep csak látszat és itt nekem is osztottak sátáni szerepet. Része vagyok a pokoli gépezetnek. Akárhogy is fáj ez az igazság, még ha a látszat más. Újonnan kell születni! Nem csak reformra, újításra van szükség, hanem előtte el kell temetni az óembert, hogy aztán teljesen új születhessen. Ezért fogadjuk el az igét ahogy a római levélben áll: "Az ítélet ugyan egyetlen ember folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra." Ez az ajándék pedig Krisztus. Az a Krisztus, aki felülről szállt alá, mint a friss hó és akiben nincs változás, sem fénynek sem árnyéknak, sem semmiféle emberi fondorlatnak, mert valóban megszületett és húsvétkor bűneinkből szabadulva feltámadt, hogy életünk ne csak ünnep hanem ajándék legyen!

Éppen ezért érzem szörnyűnek azt, hogy az ajándékhoz szervesen hozzá tartozó szó mára Magyarországon gyökeresen megváltozott. Ma a csomag nem örömöt és meglepetést, ajándékozó szeretetet jelent, hanem újabb kínokat és igazságtalanságokat. Az élet elleni dolgokat! Hiszen a könnyítés nagy része idegen cégek kezébe kerül, míg a családi szorítást csak mi szenvedjük. A jövőt ölik, ha egyáltalán emberileg valami maradt. Sajnos ma a csomag oda süllyedt, hogy szeretnénk inkább attól szabadulni, kiváltképp küldőjétől. Ma a csomag terhünkre van, mint túlérett, rothadó alma a fának, mint púp a hátamnak és mint nehéz sár a csizmámnak. Minden természetes, az élethez ragaszkodó érzés így viselkedik a teremtés óta. Ami nem az ajándékozó életről szól az kidobandó. Ilyen a bűn is. Böjt lényege, hogy szabaduljunk felesleges, Istentől távol tartó terheinktől. Néha a lejáratott tartalmú, szavatosságú csomagoktól is. Egyházunk a társadalom lelkiismerete kellene legyen - írta a minap egy kedves barátom. De mintha elállt volna a szavunk, a "lélek"zetünk. Ennyire megdöbbentünk? Ennyire félünk? Ennyire nehéz a csomag? Ennyire nem tudunk szabadulni a híd szélén állva súlyos nyakunkba akasztott gyilkos csomagunktól? Mert ha így van, akkor az botrány. Malomkő, melyről Krisztus Urunk is szólt. Nem akarok még megfulladni! Talán épp jókor jön idén is a böjt, az önvizsgálat. Bűneinktől felszabadulva talán merünk majd újra ajándékot adni és csomagot kapni, mert nem félünk, és ezt ki is mondjuk, le is írjuk: hiszen Krisztus megszabadított!