A börtönreformtól a Vasárnapi Iskoláig – A gyermekmisszió előfutára volt Robert Raikes
Sorozatunkban néhány tollvonással felvázoljuk azoknak az életét, akik a keresztyén gyermekmunka, gyermekmisszió, majd a Vasárnapi Iskola mozgalmának megalapítói voltak, és mai elkötelezettjei. A szociálisan érzékeny angoloktól indul a bemutató, s elér egészen a mai Afrikáig. Először Robert Raikes-szal (1735-1811) ismerkedünk meg. Majd Hannah More, az első női pedagógus következik, aki írásaival csatlakozott a mozgalomhoz, s a ma élő Vinay K. Samuellel zárjuk a gazdag arcképcsarnokot. Szöveg: dr. Békefy Lajos
A börtönreformtól a Vasárnapi Iskoláig
Robert Raikes egész életét a dél-nyugat angliai Gloucesterben töltötte. Édesapjának nyomdája volt a városban, és a helyi lap, a „Gloucester Journal” tulajdonos-kiadója volt. Iskoláit is a városban végezte. Apja 1757-ben bekövetkezett halála miatt ő vette át a nyomdát és a lapot, megnövelte a példányszámot, és csinosított a külső megjelenésen. Írásait emberszeretet, szociális érzékenység hatja át. Anglikán egyháza laikusaként főként az angol börtönrendszer embertelen körülményeiről írt, az alkoholizmus rombolásáról, és a szegény gyerekek, főként a kéményseprők gyermekeinek robotoltatása ellen rótta sorait. Sokszor megfordult a börtönben látogatóként, tudta, látta, mit kellene változtatni, ezért sürgette a börtönreformokat.
Egyszer egy vasárnapon éppen a St. Catherine templomba tartott, amikor feltűnt neki, mennyi gyermek nyüzsög az utcán. Megkérdezte a kertész feleségét, aki éppen a templom körül szorgoskodott, mi ez a gyermektumultus. Megtudta: azért rosszalkodnak az utcán, mert nincs hova menniük. Legtöbbjük egész héten ár robotol a közeli tintagyárban, csak vasárnap szabadok, ilyenkor aztán kitombolják magukat. A börtönben gyakran beszélgetett a rabokkal, s rájött, sokuk élete amiatt siklott ki, mert szegényes, üres, szürke gyermekkoruk volt. Ekkor határozta el, hogy az egyházközség lelkészével, Thomas Stock tiszteletessel együtt a vasárnapi tombolás helyett beviszi ezeket a gyerekeket a börtönnel szembeni egyik egyházi épületbe (a képen látható udvaron tartották az első alkalmakat) . Öt és tizenöt éves kor közötti gyerekeknek, sokszor szakadt rongyokban járóknak, kezdett el leckéket adni, betűvetésre oktatni őket, a Biblián keresztül olvasni tanította őket, énekeket, imákat ültetett a szívükbe. Levette lelkükről a rongyokat, koszt, korai kiégést Jézus Krisztus nevében és megismertetésével.
1 250 000 kis brit jutott később állami iskolázáshoz
Az angol iskolarendszer története feljegyzi Raikes nevét arról is, hogy az 1831-től 1 200 000 angol gyermeknek állami oktatást biztosító iskolarendszer felett ő bábáskodott. Sokan kissé rossznyelvűen ezt azzal is magyarázták, hogy Raikes 1767 szentestéjén Anne Triggevel kötött házasságát Isten nagyon is megáldotta, tíz gyermeke közül három fiú volt, hét lány. Iskoláztatásuk a kötelező és „ingyenes” oktatási rendszer hiánya nagyon is kemény anyagi terhet rótt a családra. Bár ők még nem élvezték az ingyenes és kötelező iskoláztatás előnyét, de ez a családi körülmény tette őt ennek az iskolareformnak az élharcosává, s valószínűleg sok gyermekes apaként – az említett utcagyerekek szociális szükséghelyzete mellett - a nagy család lelki stabilitásának gondja és feladata alakíthatta ki szívében a Vasárnapi Iskola látomását és programját.
A „rongyosok iskolája” világmozgalommá nőtt
Raikes börtönlátogatásai során felfigyelt arra, hogy milyen sok elítélt töltötte életének korai szakaszát az angol szegény-törvény (Poor Law) értelmében dologházban. Az ún. szegény-törvényt már a középkorban bevezették Angliában, hogy a társadalomnak ezt a rétegét az utcáról bevigyék a foglalkozatás révén zárt rendszerbe, s ne ott heverjenek a város zegzugaiban hajléktalanul a nincstelenek. Ez egyrészt jó dolog volt, másrészt belterjessége révén hozzájárult a bűnözés újratermeléséhez. Ezen akart változtatni a gyermekmisszió gondolatával és gyakorlatával Raikes. Ugyanis nagyon sok nincstelen, szegény gyermek töltötte élete korai szakaszát a sivár dologházakban. Ezekben az angol „szociális intézményekben” százezrek éltek, dolgoztak. A legfontosabb lépésnek a sivárság felszámolására az oktatás bizonyult. A Biblia mellett fontos volt a káté, a hittankönyv forgatása is. Gloucesterben egyre több iskola nyitotta ki ajtaját vasárnaponként az utcagyerekek előtt is.
Robert Raikes az Arminian Magazine-ban így számolt be 1784-ben az 1780 óta szerzett tapasztalatokról és a ”módszerről”: „A gyerekek reggel tíz órára érkeznek és tizenkettőig maradnak. Ekkor hazamennek, majd egy órára ismét visszajönnek. Szentlecke, bibliaolvasás után átvezetjük őket a templomba. Az istentiszteletet követően öt óra utánig még kátéismeretet tartunk nekik, majd szép csendben hazamennek”.
A Vasárnapi Iskola Mozgalmát kezdetben sok kritika, sőt gúny érte. Sokáig csak így vették nyelvükre a városiak: „Raikes rongyosainak iskolája”. Voltak, akik a vasárnap megszentségtelenítését látták benne. 1831-re viszont Anglia miden állami iskolájában győzött a Vasárnapi Iskola, mert mindenütt bevezették, s ezzel a szigetország lakosságának 25 %-a részesült lelki táplálékban, erősítésben, egész életre szóló spirituális távlatokban már kisgyermek korában. Nathaniel Hawthorne amerikai író 1844-ben „A jóember csodája” című esszéjében örökítette meg Mr. Raikes csodálatos és eredményes küzdelmét a szegény gyermekek felemeléséért, a Vasárnapi Iskola Mozgalomért. Az amerikai író így summázta Raikes életművét: „Minden jó tett isteni minőséget hordoz magán, s ez nem fejeződik be az egyes cselekedetekkel, hanem tovább viszi a jó dolgokat végtelen sorozatban…”. Ez történt Robert Raikes-szel, a „rongyosok prófétájával”, és élete fő alkotásával, a Vasárnapi Iskolával is. Korábbi éveiben Jimmy Carter egykori amerikai elnök is tanított Vasárnapi Iskolában, ma világszerte közel félszázmilliós gyermeksereg részesül áldásaiból.
