1848. március 15-re emlékezve: Értékek a morális káoszban

Nemes ügy érdekében érdemes mindig áldozatot hozni. Ezt bizonyították az 1848-as események is. A hősök példája igazolja, hogy a magasabb rendű értékek választása mindig üdvösebb, mint megalkuvóan tűrni az elviselhetetlen helyzeteket.

Ez az ünnep azonban, azóta is alapkérdések elé állít bennünket: nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról.

Miért olyan megosztott még mindig ez a nemzet? Miért olyan buta és sznob még mindig ez az ország, hogy ha semmink sincsen, akkor is fel akarunk vágni mások előtt és felmorzsoljuk magunkat az utolsó morzsákon is? Miért olyan nagy az érdektelenség a nemzetünket érintő sorskérdésekben és miért van az, hogy mindig mindenki csak magának akarja kikaparni a gesztenyét? Miért tud a népbutító kommunikáció még mindig győzedelmeskedni, ahelyett, hogy igazi, örökérvényű értékekről beszélnénk? Miért a felesleges dolgok állnak előtérben?

Akarunk-e jövendőt ebben a morális káoszban, amely bennünket körülvesz, amely belülről széttépi és megosztja, olcsó megoldások felé terelget, hogy azután szabadjára engedjen bennünket, kezünket elengedve, hogy önmagunkat is tagadjuk meg és adjuk fel?

Ma, amikor 1848-49 eseményeire büszkén tekintünk, nézzük meg az akkori nagyokat, Széchenyit és Kossuthot.

Széchenyi grandiózus alkotásaira ma is csodaként tekintünk. Távlatokban és összefüggésekben tudta nézni a jelen tennivalóit. Másokért, a közért munkálkodott.

Kossuth pedig a magyaroknak nemzeti öntudatot tudott adni. De ez nem nacionalista mellveregetés volt csupán. Rátermetten, egyedülálló szónoki tehetsége révén integrált. Beszédeit soha nem használta saját maga fényezésére, hatalmi érdekek érvényesítésére, hanem mindig is a tömegek magasztos érdekeit figyelemben tartva a köz hasznára szólt. Példát adott arra, hogy egy nemzet hogyan találhat magára egy birodalom, és hogyan léphet előre egy kilátástalannak tűnő helyzetben.

Rajtunk múlik méltók vagyunk-e március 15-e eszmeiségének megőrzésére, elődeink emlékének ápolásával képesek vagyunk-e tartást adni a jövő nemzedékének.

Ma, amikor vészesen fogy a magyarság, amikor megosztott az ország, amikor a gazdaság helyzete szinte reménytelenné teszi mindennapjainkat, amikor vezetőink sem tudják, mi lenne az igazi kiút, fontos, hogy tudjuk, mi az, amibe kapaszkodhatunk ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben.

Meg kell tanulnunk önzetlenül gondolkodni, meg kell tanulnunk nem csak a saját érdekeinket szem előtt tartani. Meg kell tanulnunk a másikért tenni, a másik embert szeretni.

De mi adhat erőt ehhez? Bíznunk kell Istenben. Bíznunk kell abban, hogy ő majd meghallgatja imánkat. Egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit az, amely kiutat mutathat mindenféle válságból és gondból, az ország és az abban élő emberek számára is. Ébredjünk rá erre.

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok.
Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Versgyűjtemény honlapunkon:

http://www.evangelikus.hu/publicisztika/marcius-15.-versek-a-koezelgo-unnepre