Vallási és etikai lendület nélkül az EU építménye összeomolhat

Létrehozás: 2011. június 01., 22:23 Legutolsó módosítás: 2011. június 03., 07:26

„A mai találkozón hangsúlyoztuk, hogy a demokrácia akkor valódi és csak akkor működik, ha elismeri és tiszteletben tartja a vallásszabadságot” – nyilatkozta Reinhard Marx müncheni érsek, a COMECE helyettes elnöke az uniós intézmények és a tagországok vallási közösségei képviselőinek éves találkozóján. A május 30-i brüsszeli megbeszélésen a keresztény felekezetek, az iszlám, a zsidó vallás és a buddhizmus mintegy húsz képviselője vett részt, a témák között a béke és a demokrácia előmozdítása, valamint az európai államok és az azokhoz közeli országok fejlődésének elősegítése szerepelt. Forrás: magyarkurir.hu

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta meggyőződését, hogy a demokrácia, az emberi jogok, a társadalmi igazságosság kihívásával nem lehet sikeresen szembe nézni a vallási közösségek aktív hozzájárulása nélkül – írja a SIR.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke megállapította: „A vallási közösségeknek óriási jelentősége van a társadalom számára az Európai Unióban, azokat a dinamikus változásokat is beleértve, amelyek az Unió kapujában történnek. Az Európai Parlament mindig is hangsúlyozta, hogy a vallásszabadság és a hitbeli meggyőződés az egyik elengedhetetlen emberi jog. Hogy hatékonyak lehessünk a szomszéd országokkal folytatott politikában, az Uniónak együtt kell működnie vallási csoportokkal olyan területeken, mint például az oktatás, az egészségügyi ellátás, a társadalom szövetének újjáépítése.”

„Ne felejtsük el a történelmet – figyelmeztetett Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Észak-Afrikában és az arab világban a történelemnek hangsúlyos helye van az aktuális változásokban. Hosszú az út a szabadság és az igazságosság felé, de éppen ezeken az értékeken alapulnak az európai egyezmények.”

Az Európai Tanács elnöke aláhúzta, hogy „az európai közösség is a második világháború hamvain, majd a berlini fal leomlása után alakult ki. Hasonlóképpen Észak-Afrikában és az arab világban sok ország és nép most válik szabaddá, és nekünk mellettük kell állnunk. Mi európaiak nem válhatunk éppen most kevésbé nyitottá, kevésbé toleránssá, önzőbbé, ha nem egyenesen rasszistává. Az értékek nem tudnak fennmaradni spirituális, vallási, etikai lendület nélkül." Van Rompuy a vallási vezetőkhöz fordulva leszögezte: „Éppen ezen a téren lehet alapvető a szerepetek. Senki sem mondhatja magáénak a nagy emberi értékek monopóliumát, amelyek értelmet adnak az életnek és a társadalomnak. De fejben kell tartanunk, hogy e lendület és ösztönzés nélkül az egész építmény összeomolhat.”

Mustafa Ceric boszniai nagymufti, a találkozón az iszlám képviselője elmondta: „Mi, Európában élő muzulmánok nagy reményt táplálunk az EU iránt. Éppúgy, ahogy bízunk a vallási meggyőződések tiszteletben tartásában az egész világon, tehát a kopt kisebbség tiszteletben tartásában is Egyiptomban. Egyébként az iszlám az élet, a béke, a vallásszabadság és minden ember méltóságának tiszteletben tartását tanítja. Ahol a muzulmánok többségben vannak, tiszteletben kell tartaniuk ezeket az elveket.”

Pinchas Goldschmidt, az európai zsidók konferenciájának elnöke megállapította: „Egy ’arab tavasz’ van folyamatban, és ez jó jel. Reméljük, hogy ezt nyár is követi, azaz a fény, a szabadság, a jogok időszaka. Gyermekeink sokszor félnek a hagyományos fejfedőben járni, és ennek nem volna szabad többé így lennie sehol sem a világon. Azt szeretnénk, hogy a vallások szövetséget alkossanak a békéért minden országban.”

Magyar Kurír
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben