Szentmise Antall József emlékére

Az Örök Városban tartózkodó magyar papok által közösen bemutatott szentmisén megjelent a néhai miniszterelnök özvegye, Klára asszony, valamint Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Erdődy Gábor szentszéki és Merényi Miklós római magyar nagykövet, továbbá a római magyarok számos képviselője. A tervek szerint Angelo Acerbi volt budapesti nuncius lett volna a főcelebráns, de betegsége miatt végül nem tudott megjelenni A szentbeszédet Somorjai Ádám OSB, a Pápai Államtitkárság munkatársa tartotta.

Somorjai atya elsősorban azt vizsgálta „milyen volt az az egyház, amelyet ez a korszak magáénak tudhatott”. Rámutatott, hogy a szabadságot meghozó 1989-es csodálatos esztendő, az „Annus mirabilis” után katasztrofális örökség zúdult Antall Józsefre és kormányára. És abban a korban, mikor minden álom valóra válhatott volna „hiányzottak azok, akik megálmodják ezeket az álmokat”.

Ez az időszak is megmutatta, hogy „a kihagyott lehetőségek hazája voltunk – és maradtunk”, pedig ma „már csak azok a falak vesznek körül, amelyeket önként, mi magunk építünk”, mint például „a nyelvi bezárkózottság” vagy a „köldöknéző történelemszemlélet”. Elmaradt tehát a katarzis, mutatott rá Somorjai atya, mert „nem éreztük magunkénak ezt az egészet”.

Negyven év elteltével elérkezett a nagy lehetőségek ideje: például azé, hogy „a keresztény hit a lelkek mélyéről visszatérjen a nyilvánosság elé is, a közéletbe. Ez azonban felemásra sikeredett, mert nagy volt az ellenállás azok részéről, akik „a keresztény kurzus visszatérésétől féltek”. Pedig a magyar egyház „megvert sereg volt”, amelynek nemhogy valamiféle uralkodáshoz nem volt ereje, de még a szolgálathoz is hiányoztak az eszközei. Paskai bíboros egykori mondását idézve, „szolgálni akart, de nem volt funkcióképes”. Persze – tette hozzá – , amit negyven év alatt leromboltak, csak ennél hosszabb idő alatt lehet újjáépíteni, „nem restaurálni, nem a régit helyreállítani, hanem újjáépíteni”, hogy az egyház választ tudjon adni „az embereket foglalkoztató igazán lényeges kérdésekre”: honnan jövünk, hová megyünk, mi az élet célja.

Ebben a helyzetben az újjáépítést megkezdő Antall-kormány nagy érdeme volt, hogy az egyházi iskolák egyenlő állami támogatása révén „szakított azzal a négy évtizedes gyakorlattal, amikor az állam kétszer adóztatta meg a keresztény szülőket”. Ezt a jó kezdetet azonban más követte: „attól félve, hogy az egyház túlterjeszkedik, egyre inkább akadályozni kezdték a folytatást”.

A megemlékezések jegyében lelkiismeret-vizsgálatot is szükséges tartani Somorjai atya szerint, hiszen a „kritikus számvetést” követően „csak akkor tudunk karöltve továbblépni, ha egyetértünk az alapkérdésekben”.