Százezer dollár adományt küldtek Haitinak a magyar katolikusok

Létrehozás: 2010. január 22., 14:05 Legutolsó módosítás: 2010. január 22., 14:06

Budapest – „A katolikus egyház késedelem nélkül, azonnal mozgósítja karitatív intézményeit, hogy kielégítse a lakosság elsődleges szükségleteit” – hangzott XVI. Benedek pápa felhívása a Haitiban kialakult drámai helyzet miatt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyorssegélyként 100 000 dollár adományt utalt át a térség megsegítésére. Forrás: Magyar Kurír

Százezer dollár adományt küldtek Haitinak a magyar katolikusok

Fotó: AP

Vatikáni utasításra a Dominikai Köztársaságban található Apostoli Nunciatúrára utazik a magyarországi nunciatúrán titkárként szolgálatot teljesítő Kurian Mathew Vayalunkal pápai káplán, tanácsos, hogy a szomszédos országból segítsen a nemzetközi segélyek helyszínre juttatásában és az ország újjáépítésének előmozdításában. Vayalunkal magával viszi a magyar püspöki konferencia együttérzését kifejező üzenetet is.

Január 12-én helyi idő szerint 16 óra 53 perckor súlyos természeti katasztrófa pusztított Haitin s annak több mint kétmilliós fővárosában, Port-au-Prince-ben. A Richter skála szerinti 7,3 erősségű földrengés több tízezer ember halálát okozta, pontos adatok még nem állnak rendelkezésre. A főváros romokban áll: összedőlt az elnöki palota, a székesegyház, a parlament épülete, és a repülőtér is működésképtelenné vált. A földrengés során sok egyházi személy vesztette életét, köztük a port-au-prince-i érsek, az általános helynök, valamint papok, szerzetesek és papnövendékek.

Iskolák és kórházak, életek teljes munkája dőlt romba egy pillanat alatt. A magyar Katolikus Karitász késedelem nélkül akcióba kezdett, hogy kifejezze szolidaritását az életben maradottak és a nincstelenné váltak megsegítésére. Az emberi élet és a súlyos károk felmérésére válságstábot alakított az Európai Karitász elnökségével. A Karitász elkülönített bankszámlát nyitott, amelyre a legkisebb adományt is várja, hogy a nagy bajban segíteni lehessen. A számlán eddig kétmillió forint gyűlt össze.

A Katolikus Egyház karitászszervezetei világszerte összefogtak Haiti megsegítésére. Jelenleg több mint 500 karitászmunkatárs tevékenykedik a szigetországban. 11 központban eddig háromezer család részére osztottak ki főzéshez szükséges eszközöket, egészségügyi és fertőtlenítő szereket, takarókat. 30 ezer liter ivóvizet bocsátottak a lakosság rendelkezésére, valamint sátrakat szállítottak a térségbe, amelyek 50 ezer személy számára biztosítanak ideiglenes hajlékot.

A Karitász munkatársai már ismét működtetik a főváros központjában lévő, 60%-ban megrongálódott Szalézi Szent Ferenc kórházat. A következő hetekben több tízezer családnak osztanak szét élelmiszercsomagokat, amelyek konzervdobozokat, ivóvizet, haiti kreol nyelvű feliratokkal ellátott gyógyszereket, főzéshez szükséges kellékeket tartalmaznak.

Segélyszállítmányok és adományok indultak útra a Caritas Internationalis szervezésében több mint száz országból, hazánk mellett többek között Angliából, Ausztriából, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Mexikóból, Németországból, Olaszországból, Romániából és Spanyolországból. A következő hetekben világszerte számos országban tartanak országos gyűjtést a templomokban Haiti lakosságának megsegítésére.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben