Riportkötet jelent meg Márfi Gyula érsekről

Létrehozás: 2009. április 06., 11:14 Legutolsó módosítás: 2009. április 06., 11:17

Veszprém – Veszprémben mutatták be a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatának legújabb kötetét, amelynek címe: A szeretet nem múlik el soha. A riportkötetben Márfi Gyula veszprémi érsek Haider Márta kérdéseire válaszolt. Forrás: Magyar Kurír

Riportkötet jelent meg Márfi Gyula érsekről

A könyvbemutató résztvevői

A könyvbemutatóra április 3-án, pénteken este került sor Veszprémben. A kötetet Gyűrű Géza általános helynök méltatta. Mint mondta, Márfi érsek a kötetben szelíd, de határozott stílusban időszerű témákat hoz elő a családról, a házasságokról, az ifjúságról és a nevelésről.

Márfi Gyula veszprémi érsek a kötettel a kapcsolatban a Magyar Kurír kérdésére elmondta: nagyon fontosnak tartja, és örül a lehetőségnek, hogy azokkal emberekkel is párbeszédet folytathat, akik nem járnak templomba, vagy nem a katolikus egyházhoz tartoznak, vagy istenhívők. Elmondta: úgy látja, hogy az európai médiában és a közgondolkodásban az egyház, a kereszténység általában, a keresztény Isten-fogalom és hangsúlyozottan a keresztény erkölcs támadások célpontja. A keresztény erkölcsöket a „szabadság” nevében tagadják. Ezért ennek a kötetnek az egyik fő témája a szabadság és az elkötelezettség, továbbá a szabadság és szeretet.

Az egyik célkitűzésem az volt, hogy érzékeltessem: ha Európa megtagadja keresztény gyökereit, akkor saját vesztébe rohan – mondta szerkesztőségünknek Márfi Gyula érsek.

A bemutatón Zsilinszky Cecília, a székesegyház karnagya énekelt, és felolvasott egy részletet a könyvből.

A kötet budapesti bemutatójára a tervek szerint június 2-án, kedden este kerül sor.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben