Reformátusok a diszpóra konferencia második napjáról
Budapest - A diaszpóra konferencia második napja Kovács Istvánnak, az Erdélyi Egyházkerület diakóniai és missziói tanácsosa Mt 10,29-31 alapján tartott áhítatával kezdődött. Forrás: reformatus.hu
Jézus felkészíti tanítványait első missziói útjukra. Figyelmezteti őket: az emberek az értéktelen verebeknél is kevésbé fogják becsülni őket, de a mennyei Atya szeretete sokkal nagyobb irántunk. Ez a szeretet és Isten ránk bízott Igéje tesz értékesebbé minket ezeknél a kis madaraknál. Ez persze csak akkor igaz, ha ezt a küldetést komolyan vesszük és el is végezzük.
Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora a lelkészképzés, a legáció és a lelkészküldés témaköréről tartott előadást. Megvizsgálta a lelkészi tisztség értelmezésének történeti és most zajló változásait, külön kitérve a tömbgyülekezetek és a diaszpóra helyzetének sajátosságaira, valamint a szórványgyülekezetekben végzett legátusi és segédlelkészi szolgálat lehetőségeire. Az előadó ismertette a DRHE lelkipásztorokkal szembeni elvárásokat vizsgáló kutatásainak eredményeit is.
P. Tóthné Szakács Zita, a Zsinati Missziói Iroda vezetője napjaink gyülekezeti modelljeiről és közösségeinkre nehezedő missziói kihívásokról beszélt előadásában. Elmondta, hogy korunkat többek között a globalizáció térhódítása, a hagyományos és keresztyén értékek tagadása és a családok felbomlása jellemzi. Kitért gyülekezeteink erőtlenségének az okaira, megemlítve az egymás iránti bizalom, felelősségvállalás és szeretet hiánya mellett az ökumené és az anyaszentegyház-tudat hiányát is. Miért keresik fel mégis az emberek a keresztyén közösségeket? Mert bár élvezik a globalizáció előnyeit, de negatív hatásai is nyomasztják őket: közösségre, elfogadásra, odafigyelésre, egyszóval szeretetre vágynak. A keresztyén közösségek Istenre mutató önzetlen szeretete, a gyengék erősebbek általi segítésének elve még a modern kor embere számára is vonzó.
A konferencia a délután folyamán a résztvevők által az anyaegyházak számára megfogalmazott ajánlás megtárgyalásával folytatódik. Ezután sor kerül a Zsinati Iroda munkatársaival az együttműködési lehetőségek ágazatonkénti feltérképezésére. A konferencia résztvevői ma este a Művészetek Palotájában kulturális programon vesznek részt,
holnap délután Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke meghívására a Parlamentbe látogatnak.