Református vakmisszió – Szívvel, hittel tisztán látni

A Kálvin János születésének 500. és Louis Braille születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát Magyarné Balogh Erzsébet nyitotta meg. A vakmisszió énekét idézve adott hálát az Úr eddigi feltétlen vezetésének és e szavakkal hívta fel a figyelmet az összefogás fontosságára is: „Újra lát, aki a szívével lát. A szív látásából pedig csodák születnek, mint az ember. Buzdítok mindenkit, hogy segítő és segített egyaránt kézen fogva, szívével látó emberek hétköznapi csodájaként, az Úr dicsőségére éljen!” – mondta a lelkész-igazgató, aki a vakmissziói szolgálat elsődleges célját abban látja, hogy az egészséges egyháztagok figyelmét felhívva ne feledkezzenek meg vak testvéreikről, hanem ők is bekapcsolódhassanak a gyülekezeti életbe azáltal, hogy teljes értékű tagokként befogadásra találnak. Ezt követően Huszár Pál főgondnok ünnepi köszöntőjében a vak Baltimeus bibliai történetén keresztül érzékeltette azt a hatalmas munkát, amely a lelki gyógyuláson át vezet: „Őszinte tisztelettel és megbecsüléssel köszöntöm ezt a fórumot, mely immáron 80 éve tekinti szívügyének ezt az ügyet. Életem során megtanultam, hogy Isten áldása nélkül hiábavaló az összes erőfeszítés, így kérem, hogy vegyünk példát az újszövetségi koldus példaértékű hitéről, aki miután visszanyerte látását, mindent hátrahagyván hálával követte Krisztusát.” – szólította fel az egybegyűlteket a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke.
Köztudott, hogy a környezetünkből nyert információk 70-80%-át látásunk adja; aki ezt a készségét elveszíti, szinte azonnal kívül reked a társadalmon. Ez az elutasító alapállás – mely táplálkozhat a tájékozatlanságból, érdektelenségből vagy a ma tapasztalható általános elidegenedésből – átszövi nemcsak a magánszférát, hanem a hivatalok, állami szervek működési mechanizmusát, de az egyházat is. Jakab Miklósné ezt kiküszöbölendő hosszú, több évtizedes munkát követően mutatta be Kálvin Braille írásos Institúcióját, mely a szakszerű, elhívatott szeretet korszerű példája egy olyan világban, ahol a krisztusi rehabilitáció már nem csak egyéni kérdés. „A látáskárosultak ugyan különleges keresztet hordoznak, de kellő alkalmazkodással az egészségesek dolga visszaszorítani azokat a társadalmi előítéleteket, amelyek gátolják a vak társainkban rejlő ajándékok felfedezését.” A nagytiszteletű asszony előadása végén Csokonai Vitéz Gizella versével emlékezett meg a 19. századbeli, francia születésű tanárról, aki hat ponton alapuló szisztémájának nemzetközi sikerét soha nem érhette meg. Ezt követően Burján Tamás, a Magyar Bibliatársulat munkatársa számolt be az eddig huszonöt példányban kiadott, csaknem harminckét kötetes teljes ószövetség megszületésének történetéről, majd hivatalosan is átadta az első Braille Bibliákat.
A délelőtt folyamán került sor a „Braille Bibliák útja” nevű program ismertetésére is, mely többek között azt volt hívatott elősegíteni, hogy a testvérgyülekezetek kapcsolatrendszerén keresztül minél több nem látó testvérhez – kölcsönzéses alapon ugyan, de - eljusson az evangélium megbocsátó üzenete. „A következő év tavaszára még legalább másik huszonöt kiadást tervezünk, illetve ezen felül szeretnénk létrehozni egy olyan internetes felületet is, mely azon túl, hogy országszerte felhívja a figyelmet a probléma fontosságára, lehetővé teszi a magyar látássérültek számára is a napi bibliaolvasást, elmélyülést szerte az egész Kárpát-medencében.” – tájékoztatott jövőbeli terveiről Szabó Zoltán József lelkész, a Vakmisszió vezetője. A program első felét Láng Edit vak misszionárius és önkéntes bizonyságtevő szavai zárták, majd rövid szünet után Márkus Mihály püspök, „Az elesettek kérdése Kálvin idejében, Genfben” címmel tartott előadást. „A nagy reformátor élete ötvenöt éve alatt egyes becslések szerint körülbelül száznyolcvanhat centiméternyi könyvet írt, mely szinte csaknem kivétel nélkül mind az Institutiohoz kapcsolódik. Ez a fő iránymutatás világosan elkülöníti a különböző egyházi szolgálattevők csoportjait, leírja a diakónusok gyakorlati feladatait, továbbá részletezi a segítő foglalkozások kereteit, mely nemcsak az ötezer lakosú, korabeli svájci város gyülekezetének szól, hanem nekünk itt is, ma is. Ennek az élettel teli munkának kötelessége az optimális megoldás megtalálása, és az önfeláldozó beteggondozás” – mondta a Kálvin Bizottság Elnöke.
A program zárásában a nyílt fórummá változott konferencia teret engedett a különböző egyházi és civilszervezetek képviselőinek is az együttműködésre, így előbb Farkas Zoltán, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének elnöke, majd Pászti Ágnes, a Vakok Intézetének munkatársa számolt be eddigi terveikről, lehetőségeikről. Az ünnepi műsor fénypontjaként Fluka Lívia vak énekművész megindító Mozart-motettája, majd egy szavalat következett. Végezetül a Magyar Filatélia Társulat jóvoltából minden vendég hazavihetett egy külön e célra kinyomott Kálvin-, illetve Braille-bélyeget, majd Czirják László lelkész záró imádsága után az egybegyűltek szeretetvendégség keretén belül vitathatták meg a felmerülő igényeket és tennivalókat.