Négy harang fog hívogatni

Létrehozás: 2009. június 01., 12:09 Legutolsó módosítás: 2009. június 01., 12:10

Jászárokszállás – Még akad, akinek él az emlékezetében az a kép, amikor a toronyból ledobták a harangot Jászárokszálláson. Az pedig a földre zuhanva kettéhasadt. Ám ma már ismét négy harangja van a helyi toronynak, a helybelieknek köszönhetően. Forrás: szoljon.hu

A harang késztette összefogásra jászárokszálláson az embereket. Így jöhet el az a nap, amikor is újra négy harang szólhat a település
templomtornyából. 

„Az összefogás harangja ez” – mondta a napokban a város határába érkező harangot fogadó polgármester, Gergely Zoltán. Ünnepi fogatos menet kísérte a település egyik főutcáján a templomig a hét mázsás hangszert. Gyenes Gyula esperes fogadta a Lengyelországban, Marek Kawinszky műhelyében öntött harangot a templom oldalbejáratánál.

„Meglepetés ez, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a rávalót. Köszönet illeti a jászárokszállásiakat, akik adományaikkal is bizonyságot tettek hitükről.”

 

Az ünneplők között ott volt Racskó Imre is, aki egy 65 évvel korábbi napra emlékezett.
„Én azt láttam, hogy a harangot ledobják. Odaesett, a torony alá. Kettéhasadt. Most én is adtam ennek az újnak az elkészítésére. Azt mindenki tudta a városban, hogy hiányzik a toronyból a negyedik harang, hogy a háborúba hurcolták el azt.”

„Az újraöntetés gondolata tavaly a nagyárki búcsún fogalmazódott meg, s advent idején kezdődött el a gyűjtés” – mondta dr. Farkas Miklós, a gazdakör elnöke, aki az egyik kezdeményezője volt a harang újraöntésének.

„Nagyon sok jászárokszállási – akiket akár a munkanélküliség is fenyeget –adott ennek a harangnak az öntetéséhez. Az elszármazottak, köztük Csányi Sándor bankár is jelentős összeggel segítette a kezdeményezésünket. Eddig a hat millió forintos költség közel 4/5-de gyűlt össze, de reméljük a helyigazdasági társaságok is segítenek majd a hiányzó rész előteremtésében.”

Ekkor nemcsak ünnepi, de nyugodt szívvel készülhetnek majd a jászárokszállásiak arra, hogy június 7-én felszenteljék és helyére emeljék a Szentháromság harangot. S aztután nemcsak imára hívhatja a hívőket. Az előrelátó megrendelők szakemberre bízták 3-4 hónapja, hogy digitális hangazonosítással mérje fel a torony másik három „lakójának” hangját. Így az öntőmester már tudta, hogy G hangúra kell hangolnia a Szentháromság harangot. Így illeszkedve a hangszerek sorába a tervek szerint harangjátékkal örvendeztetheti meg a Jászárokszállásiakat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben