Mészáros István: Sok feladat áll a kalocsai érsekség előtt

Létrehozás: 2010. augusztus 24., 10:32 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 24., 10:33

Kalocsa – Bábel Balázs érseket augusztus elsejétől általános helynökként az egész főegyházmegye kormányzásában rendes helyettesi hatalommal segítem. Így lehetőség szerint tehermentesítem őt, hiszen kiszélesedett munkakörben dönthetek mindabban, amit érsek úr nem tart fenn magának, vagy a jog őneki – mondta a Magyar Kurírnak Mészáros István, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új általános érseki helynöke, akit nemrég iktattak be hivatalába. Forrás: Magyar Kurír

Az új helynök elmondta, hogy számos feladat áll az érsekség előtt. Folyik a kalocsai főszékesegyház déli tornyának felújítása, eközben pedig az érsekség épületében is vannak munkálatok. Az érseki könyvtárban egy könyvtörténeti kiállítást készítenek elő, és készülnek az október 8-i Magyar Katolikus Napra is. Augusztus 22-én, vasárnap tartották az egyházmegyei horvát kisebbségi napot. Továbbá nemrég volt a főszékesegyház búcsúja, és szerdán lesz felszentelésének az évfordulója, amikor külföldi kórussal ünnepelnek.

Mészáros István hozzátette: sok dolga van, hiszen helynöki feladatai mellett a szociális és munkaügyi minisztérium kalocsai gyermekotthonában intézeti lelkész, a kalocsai börtönben hittanórákat tart, és Kalocsa-Negyvenszállás fíliáját is ő látja el lelkipásztorként, továbbá kötelékvédőként dolgozik az egyházmegyei bíróságon.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben