Felszentelték a szarvasi református templomot

Petaller Attila lelkipásztor a következőképpen ír az eseményről a honlapon:

Május 22-ével új nézőpontból láttuk templomunk felszentelésének időpontját, hiszen az egységessé váló Magyar Református Egyházban – ismereteink szerint elsőként - a Trianon előtti Magyarország közepén, Szarvason szenteltük fel templomunkat. Ez sem nem érdem, sem nem kiváltság. Számunkra azonban üzenetet hordoz, és arra ösztönöz, hogy keressük Jézus Krisztust, a valódi Középpontot. Ő tartja kezében a gyülekezeteket, és kezéből senki és semmi nem szakíthatja ki az övéit.

Templomunk pünkösd szombatján megtelt emberekkel, de ami ennél lényegesebb, megtelt Lélekkel. Sipos Tas Töhötöm esperes igeolvasása és közben járó imádsága után Bölcskei Gusztáv püspök hirdette Isten örömüzenetét az Apcsel 1,1-8 versei alapján. Kiemelte, hogy pünkösd már az ünnep előtt megérkezett Szarvasra, hiszen az Úr segítségével és a szeretet leleményességével a templom és a gyülekezet együtt épült. A Lélek közösséget teremt, és Krisztus tanúivá teszi a gyülekezeteket. A templomok furcsa, türelmes és bölcs épületek, melyekben erőt meríthetünk az erőtlenségben, és lehetőséget nyújtanak a türelmes növekedésben. A templomok kiállják az idők és a történelem viharait, hűvösen szemlélik, amikor önös célokra akarják felhasználni őket, és végül minden a helyükre kerül bennük. Lekopik róluk, amit hozzájuk kapcsolna a hiúság, kiesik belőlük az emberi érdem, és megmarad bennük az igazi érték – Isten megszentelő jelenléte.”

„Közelről és távolról azért gyűltünk össze, hogy egy szívvel és egy lélekkel adjunk hálát Isten kegyelmes ajándékáért, a felépült szarvasi református templomért. Miközben hisszük és valljuk, hogy nagy ajándék ez a hajlék, folyamatosan tapasztaljuk: „Nagyobb van itt a templomnál.” Hálából az Úr lelkének erejével szeretnénk élni, mint ennek a kis gyülekezetnek tagjai. Isten tanúivá válni, betöltve rendeltetésünket, hogy megváltott gyermekeiként az Ő szeretetét sugározzuk azok felé, akik ide betérnek” – hallhattuk a gondnoki köszöntőben, mely megemlékezett azokról, akik szeretetbe foglalt imádságaikkal, adományaikkal, ajándékaikkal, önzetlen szolgálatukkal, tevőleges munkájukkal, jóindulatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy e ház ne csak kőből épült falakká, hanem lelki házzá is épülhessen.

A köszöntések és beszámoló kapcsán pillanatképek villantak fel előttünk. Indulásnál reménységet adott az az adomány, melyhez egy mondatot is mellékeltek. „Abba a templomba még én is szeretnék elmenni” – üzente a 95 éves néni. Számára ennyire kézzelfogható volt, hogy az Úrnak semmi sem lehetetlen – bő három évvel később a már használatba vett templomban úrvacsorázhatott. Kárpátaljai kis gyülekezet elénk élte, hogy miként nőhet ki a szegénységből a jószívűség gazdagsága – Isten pedig ezerszeresen megáldotta adományukat. Nem véletlen, hogy az ünnepre olyan úrasztali terítővel érkeztek, melyről készítője mondta: „ilyen szépet még sohasem csináltam – ebbe a szívemet, a lelkemet is beleszőttem.” Bárcsak Krisztus lelkülete is így szőhetné át gondolatainkat, és köthetne egybe bennünket.

A köszöntésekben is Isten Lelkének munkáját láttuk, hallottuk. Nagy László nyugalmazott püspök-helyettes szavain érződött, hogy évtizedek óta ismeri gyülekezetünk életét. A zápszonyi gyülekezet áldásként kérte, hogy mindig legyenek közöttünk, akik számára fontos az imádság, és ha ezüstöt és aranyat nem is tudunk adni, hangozzék Jézus nevében hittel mondott, életet, gyógyulást munkáló ige a szánkból - amire a gyülekezeti tagok imádsága felelt.

Nagy Béla építészmérnök által tervezett hajlék gyülekezetünk otthonává lett. Köszönjük igényes, sokak szívét megörvendeztető munkáját!

Ahogy a templomépítésnek méltó befejezése a templomszentelés, úgy hisszük és reméljük, hogy méltó kezdete Isten kiismerhetetlen, bölcs tervei beteljesülésének is. Kihasználva az alkalmat, szeretnénk ehhez kérni a Krisztusban hívő testvéreink imádságos támogatását.

Azóta is a hálaének csendül szívünkben, mert Isten nem csak hatalmas dolgot tett velünk, hanem tudjuk, most is munkálkodik értünk, és cselekedni akar általunk.

Néhai lelkészünk szavait mi is személyes fohászunknak érezzük:

„Sziklát repesszen, fény legyen az éjben,
Kétséget, gondot hamuvá emésszen.

Legyen szolgáló és megértő mindig,
Lángja lobogjon egészen a sírig.

Igét értessen, szívtől szívig jusson,
Soha ne legyen nála drágább jussom!

A szeretetet tetté változtassa,
A lelket bennem s másokban is tartsa.

Tanítson várni s másokkal örülni,
Szelíden, némán, imádkozva tűrni.

Borúban is ihlesse énekem:
Ilyen hitet adj, Uram, énnekem!

(Ürögdi Ferenc: Könyörgés)

szarvasi reformátusok

Ui: Az egyik gyermek örömmel újságolta: „Nagyon jó volt! Úgy várom már a következő templomszentelést!” Mikor megtudta, hogy csak egyszer kell felszentelni a templomot, elszomorodott, majd felragyogott a szeme: „Akkor úgy várom már a templomszentelés évfordulóját!” Vele együtt várjuk mi is a Lélek által megszentelt alkalmakat - és reméljük, nem kell rá egy évig várnunk.