Cigánypasztoráció: a kapcsolatépítés régi-új kultúrája

A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet február 14-én tanulmányi napot rendezett Oktatás és pasztoráció a hazai cigányság körében címmel, amelyen papok, szerzetesek, pedagógusok, önkéntesek vettek részt, akik szívükön viselik e nép sorsát, helyi és országos szinten igyekeznek elősegíteni a megbékélést, az együttélést.

Az előadó mindenekelőtt felvázolt néhány okot, ami miatt a cigány–nem cigány kapcsolat gyakran oly nehéznek mutatkozik. Beszélt arról, mekkora különbség van vándorló és letelepedett nép között. Jelenleg Európa többi országától eltérően a magyarországi cigányok ugyan letelepedettek, az ősök hagyománya mégis mély nyomot hagyott életükben, rengeteg szokás maradt fenn a vándorló időszakból. Az ősi, családi tapasztalatokat mindenki magában hordozza, így a cigány nép is.

Beszélt arról a versengésről, amely a szociális helyzet miatt alakul ki cigány és nem cigány emberek között. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ma Magyarországon hárommillió ember él a létminimumon vagy a létminimum alatt. A munkahelyekért való küzdelem egymás riválisává teszi a cigányokat és a nem cigányokat, a fokozódó ellentét gyűlöletet szül. Erre külön ráerősít, hogy a politikai erők is játékszerként használják az ellentéteket.

Előadásában foglalkozott a cigányok hitével, a kereszténységhez, azon belül a katolikus egyházhoz való tartozásukkal. A cigányok köztudottan babonás hite miatt a világ lelkipásztorait már régóta foglalkoztatja ez a kérdés, olyannyira, hogy már a Vatikánt is állásfoglalásra kérték ebben az ügyben. Ennek nyomán született meg a kijelentés: az egyházhoz tartoznak, mert jelen van bennük a keresztelés utáni vágy, és hitük elemei keresztény gyökerekhez vezethetőek vissza. Vándorlásuk során Bizáncban találkoztak a kereszténységgel, és ma is sok elemet őriznek az ortodox hagyományból: kedvelik a gyertyagyújtást, az ikonokat, és erősen jelen van körükben a Mária-tisztelet.

A katolikus egyház cigányok közötti jelenlétének kezdeteiről Dúl Géza elmondta, hogy a múlt század közepén néhány pap úgy döntött: átmennek az ő oldalukra, hogy felfedezzék értékeiket. Franciaországban 1952-ben André Barthelemy kérte, hogy együtt élhessen a cigánykaravánokkal, kísérhesse őket útjaikon. A magyar példa még ennél is korábbi: Sólya Miklós görög katolikus pap egy nyírségi faluban, Hodászon a gyerekekkel való kapcsolat révén került közeli kapcsolatba a cigányokkal. A faluban az általa elindított hagyomány azóta is folytatódik.

Dúl Géza ezután rátért egyházmegyéjének jelen helyzetére. A Váci Egyházmegyében ma 70-80 ezer cigány ember él, akikkel újfajta módját dolgozták ki a párbeszédnek, az együttélésnek. Mivel a papok kevesen vannak ekkora feladathoz, és általában túlterheltek, több falut látnak el, a pasztoráció elősegítésére egy hálózatot hoztak létre. A papok mellé olyan cigány és nem cigány munkatársakat kerestek, akik hivatásuknak érzik, hogy áthidalják a két kultúra közötti szakadékot, együtt formáljanak közösségeket.

A cigánypasztorációs referens hangsúlyozta, hogy keresztényként egyedülálló lehetőségünk van az ellentétek kibékítésére, hiszen a kinyilatkoztatásban kapott emberkép szerint minden ember Isten képmása. Tudjuk azt is, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre, minden kapcsolatot meg lehet újítani. E tudás birtokában testvérként fogadhatjuk el a másik embert a másságával együtt.

Az előadó kiemelte az egyház egy fontos jellemzőjét, amely segíti a közeledést: az inkulturáció elvét. Meg kell értenünk  a cigány kultúrát, és meg kell keresni azokat az elemeit amelyek közel állnak az evangéliumhoz. A cigányság esetében ilyen a keresztség utáni vágy, a Mária-tisztelet vagy épp a házastársi hűség (még ha a férfiak esetében olykor lazábban értelmezik is).

Dúl Géza szerint a feladata az, hogy meg kell keresni a kapcsolatot azokkal, akikkel párbeszédet lehet folytatni. Olyan ez, mint amikor hidat építünk: a túloldalon meg kell találni a pillérek alapjait.  Az integráció nem más, mint a bizalom növekedése a két oldal között. Elemi éhség él az emberekben a normális emberi kapcsolatokra: ez éppen elég motiváció a hosszú távú együttműködésre, ráadásul itt összeér az egyházi és a világi élet.

Az előadó rámutatott, hogy amint a magyar népi vallásosság is tele van babonás elemekkel, ugyanúgy a cigányoké is egyfajta népi vallásosság. Vallásosságuk egészében nem babonaság, az Istenre való nyitottság, az Istennel való tiszta párbeszéd gyönyörű, szerzetesi életre jellemző példáit találhatjuk meg köreikben. Ez egy olyan elem, amelyre aztán „rá lehet akasztani” az egyházi kultúra más elemeit. A pasztoráció a szentségek gyakorlásának kultúráját szeretné hozzátenni ehhez a családokban öröklődő nyitottsághoz.

A cigánypasztoráció feladata mindkét oldalról a kapcsolatépítés. Szép példát hallhattak erről a konferencia résztvevői: az iroda egyik cigány származású munkatársa tanúságot tett számos akadályt legyőző hitéről. Hangsúlyozta, hogy a kapott sebeket a kapcsolatokon keresztül lehet gyógyítani: személyes tapasztalata szerint a nem cigányok okozta sebeket csak a nem cigányok tudják gyógyítani. Fordított példát is említett: amikor új pap került a falujukba, az erős katolikus cigány közösségnek a szeretet erejével sikerült begyógyítania azokat a sebeket, amelyeket plébánosuk hallássérülése miatt gyerekkorában a cigányoktól elszenvedett. Döntés kérdése, vállaljuk-e, hogy gyógyítjuk a sebeket és előre felé lépünk.