Bölcskei Gusztáv: Szánalmas vergődés a templomos kampány
Debrecen – „Vannak, akik használják a templomot, és vannak, akik kihasználják. Utóbbi kategóriába tartoznak azok, akik a református Nagytemplomot feltüntették választási szórólapjaikon” – mondta a Magyar Hírlapnak Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke az MSZP debreceni kampányáról. A püspök megerősítette: semmilyen uniós vagy állami támogatást nem kapott a patinás épület, ezért is félrevezető a szórólap. Forrás: Magyar Hírlap
„Szánalmas vergődésnek tűnik– mondta a püspök –, hogy az anyagokon az a Göncz Kinga szerepel, aki talán már maga is elfelejtette, hogy szociális miniszterként aggódó levelet írt Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőnek, amelyben kifejtette, veszedelmes, hogy az egyházak fokozatosan teret nyernek a szociális ellátásban, és ez ellen tenni kell valamit.” Bölcskei fájlalja, hogy egy ideje jóformán teljesen megszűnt a kapcsolat a történelmi egyházak és a kormányzat között, így különösen meglepő, hogy most, „mint nyulat a cilinderből”, előkapták a témát.
Bölcskei Gusztáv kapkodónak tartja a szocialisták kampányát, amely szerinte az elvesztett hitelesség kétségbeesett visszaszerzését célozza. Kijelentette, hogy a cél szentesíti az eszközt elv alkalmazása kétséges morális tartást feltételez.
Mint korábban megírtuk, a debreceni református Nagytemplom mellett a kalocsa-kecskeméti főegyházmegyében, a szombathelyi, az egri, a veszprémi és a hajdúdorogi egyházmegyében is érdemtelenül folytatott templomos kampányt szórólapjaival a Magyar Szocialista Párt.