Bölcskei Gusztáv: Kilépni a rezervátum jellegű helyzetből

Létrehozás: 2011. március 10., 11:10 Legutolsó módosítás: 2011. március 10., 11:12

Budapest – Szólalhasson meg gyakrabban az egyház a közéleti műsorokban, vehessen részt közérdeklődésre számot tartó diskurzusokban – szorgalmazta Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának képviselőivel folytatott tárgyaláson szerdán Budapesten. Médiatanács tagjai az MRE vezetésénél tett látogatáson folytatták az egyeztetést a Közszolgálati Kódexről. Forrás: MTI, reformatus.hu

Az MRE értékes lehetőségként és feladatként tekint a közszolgálati médiumokban folyó szerkesztői munkára, amely arra hivatott, hogy modern, a kor emberét megszólítva tanúskodjon az egyház evangéliumi üzenetéről. Dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy ennek jelenlegi megvalósulása elvi és szakmai kifogásokat vet fel. A MRE első rendben azt várja a készülő Közszolgálati Kódextől, hogy biztosítsa az egyházak valódi és hatékony társadalmi kommunikációját.

A református egyház éppen ezért szeretne a „rezervátum jellegű" helyzetből kilépni, mert az egyházak számára a közmédiában nem kizárólag az istentiszteletek közvetítése lehetne az egyetlen megjelenési lehetőség – amelyek fontosságát ugyanakkor hangsúlyozta –, hanem a közéleti, egyebek mellett szociális, egészségügyi, oktatási témákban való részvétel is felvethető. A református püspök reményét fejezte ki, hogy a majdani Közszolgálati Kódex világos szabályozásának eredményeként a fent említett speciális területek mind jobban meg tudnak jelenni, és ezzel ezekről a témákról is megkezdődhet a közös gondolkodás.

Az MRE fentiek mellett fontosnak tartja a magyar történelmi múlt szisztematikus bemutatását, illetve a Kárpát-medence népeinek hagyományos együttélését és annak sokszínű megjelenését bemutató programok elindítását, amelyek segítik a szembenézés és megbékélés kultúrájának erősítését. Az MRE véleménye szerint nagyon fontos a közszolgálati műsorok technikai színvonalának emelése, ezen belül a Kódextől várják az érzékszervi nehézségekkel, fogyatékkal élők hozzáférésének biztosítását.

Auer János, a médiatanács koordinátora a megbeszélésen rámutatott: a közszolgálati médiumok vezetőinek feladata, hogy a médiatörvény „betűjét képre, hangra, műsorra váltsák". Ennek a felügyelete lesz a feladata a 14 tagú (ebből nyolc állandó) közszolgálati testületnek, amelynek tagja lesz a református egyház képviselője. Az MRE-t Kovács Barnabás, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai igazgatója képviseli majd.

Kollarik Tamás, a médiatanács koordinátora kiemelte: a társadalmi kontroll, azaz a 14 tagú közszolgálati testület tartalmában tud majd beleszólni a közmédia alakításába, és a Közszolgálati Kódex nem lezárt dokumentum lesz, azt a későbbiekben is lehet majd módosítani, kiegészíteni. A koordinátor a tárgyaláson kérte a református egyház képviselőit, hogy a közszolgálati kódexhez fűződő írásos javaslataikat juttassák el a médiatanácshoz; Bölcskei Gusztáv jelezte is a református egyház igényét.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben