Beszámoló az Ökumenikus Világimanap előkészítő konferenciáról

Létrehozás: 2009. február 13., 12:10 Legutolsó módosítás: 2009. február 13., 12:12

Budapest - A 2009-es Ökumenikus Világimanap első felkészítő konferenciáját tartották meg január 31-én a MEÖT Székházban, ahol a református, evangélikus, baptista, metodista és a szabadegyházak képviselői mellett katolikus asszonytestvéreket is köszönthettek. Forrás: reformatus.hu

Megnyitó imádságot Dr. Bóna Zoltán főtitkár mondott, aki hangsúlyozta az ökumenikus női munka egyre bővülő szolgálatát, köszöntve a több mint 70 megjelentet. Imádkoztak azokért, akik betegségük, vagy az időjárás viszontagságai miatt kellett, hogy lemondják részvételüket.

P. Tóthné Szakács Zita a Női Bizottság elnöke a napirend bemutatása után felhívta a figyelmet arra, hogy ez az alkalom jó lehetőség arra, hogy a világimanapra való készüléshez lelki, szellemi és gyakorlati tudnivalókat gyűjtsünk. Isten felülről jövő szervezésének köszönhetően ebben az esztendőben a január eleji Aliansz imanap, az ökumenikus imahét és a március 6-i imanap mindegyike olyan igét választott imádságai vezérfonalául, ahol mindenütt a keresztyének egységének kéréséről van szó. Nyilván nem véletlen, hogy olyan hangsúlyossá válik ez ebben a gazdaságilag igen megterhelt esztendőben, ahol a világban ember embernek farkasa. Nekünk keresztyéneknek más út adatott a Mi Urunk Jézus Krisztus követésében!

Elsőként Lakatos Enikő, makádi lelkésznő beszélt arról, hogy gyülekezetükben hogyan szervezik több hetes előkészülettel az imanapot, s hogy ez milyen megújulást és szolgálati lehetőségeket biztosít.

Jakabné Köves Gyopárka nagytiszteletű asszony Szombathelyről arról számolt be, hogy a szomszédos ausztriai női imanapi bizottság meghívására részt vehetett az ő előkészítő tanfolyamukon, ahonnan számos ötletet hozott magával. Felhívta figyelmünket arra, hogy a nagy előkészületben, az ország életének ismertetésében, a mai mindennapokról vetített képek mellett el ne feledkezzünk arról, hogy mi keresztyén asszonyok a Krisztusban való egységért imádkozunk! Színes beszámolója sokak épülésére szolgálhatott.

Könyvbemutatókra is sor került, hiszen Tóthné Gergely Judit az M.R.E. Missziói Iroda munkatársa és P. Tóth Ágnes angoltanárnő is egy-egy Pápua Új-Guineán járt misszionárius életéről szóló könyvet olvasott, s lelkesen ajánlott a hallgatóság figyelmébe, melyeket a helyszínen meg is lehetett vásárolni. Közben folyamatosan vetítette Nagy Székely Zsófia, a Belvárosi Plébánia hitoktatója a pápuák életéről készült képeket.

A liturgia bemutatását Dr. Békefi-Röhrig Klaudia lelkésznő végezte, aki már évtizedek óta szorgalmazója az imanapi mozgalomnak, s a Hold utcai németajkú gyülekezetben is ő szervezi rendszeresen az imanapot. Pápua Új-Guinea rövid ismertetésével igyekezett magyarázni, hogy miért is fontos az asszonyoknak ott, hogy Krisztusban az egységről beszéljenek : egy olyan megosztott országban, ahol
-még 50 évvel ezelőtt is a törzsi villongások és belháborúk határozták meg az emberek életét,
-ahol 748 hivatalos nyelven folyik az iskolai oktatás az esőerdőben egymástól elszigetelt törzsekben,
-ahol az alig 5 milliónyi lakosság több, mint 850 nyelvet beszél, s ebből a többségnek még írásbelisége sincs, nagyon fontos, hogy megtapasztalva Isten szeretetét, egymást megtanulják elfogadni és szeretni az emberek.

Nagy Székely Zsófia ezután bemutatta azt a CD anyagot,
-amelyen a teljes liturgia rajta van, vetíthető és letölthető formában is,
-a háttéranyagokat (földrajz, történelem, gasztronómia, misszionáriusok beszámolói)
-a vetíthető képeket
-a képekhez tartozó bővebb információkat tartalmazó fájlt
-Pápua Új-Guinea zenéjéből válogatást
-Ajánlott filmanyagot
-Ajánlott könyveket elolvasásra (a kiadó megjelölésével, ahonnan megrendelhető)
-Bemutatott egy prospektust, amit ki-ki otthon letölthet, sokszorosíthat, s szóróanyagként településének felekezeteihez eljuttathat.

Az ebédszünetben lehetőség volt a plakátok, imaliturgiás füzetek, képeslapok, könyvjelzők, kártyanaptárak, a teljes anyagot tartalmazó és a zenei CD, valamint az ajánlott könyvek megvásárlására.

Az ebédszünetet követően Brebovszkyné Pintér Márta lelkésznő, az evangélikus női misszió vezetője mutatott be 3, az újszövetségi igeszakaszokhoz tartozó bibliatanulmányt, melyeket a skót nőtestvérek anyagából fordított, s ránk vonatkozó gondolataival kiegészített.

Egy pár perces figyelemfelkeltő játék után P. Tóthné Szakács Zita lelkésznő, az M.R.E. Missziói Iroda vezetője az ószövetségi igeszakaszt dolgozta fel egy speciális szempont szerint, melyet a hallgatók figyelmébe ajánlott otthoni bibliatanulmányozásukhoz is.

Dr. Kovács Gézáné, Ildikó, a baptista női szolgálat irányítója a tanítvánnyá tétel csodájáról beszélt: Molnár Mária élete -a ki Mánusz szigetén szolgált a II.világháborút megelőzően - hogyan érintette meg egy fiatal lány szívét, aki külmisszióba ment. Az ő példája hogyan hatott egy ma is Sierra Leone-ban szolgáló asszonyra, akinek a beszámolóját hallva egy újabb lánytestvér határozta el, hogy életét Isten szolgálatába állítva az evangéliumot a külmisszióban szeretné hirdetni. Tanulságosak ezek a példák számunkra, hiszen így tehetünk tanítvánnyá másokat mi is, ha szolgálatunkról beszélünk.

Minden évben a képeslapok, perselypénzek és adományokból befolyt összegből egy-egy meghatározott missziói célt támogatunk - abban az országban is, akik összeállították az imaliturgiát, s itthon is egy-egy projektet. Az elmúlt év egyik ilyen támogatott szolgálatáról számolt be Dobner Béláné, Erika baptista lelkészné. Fiatalok börtönében végzett missziói munkáját támogattuk egy házaspárnak, akik évek óta azért hirdetik ott Isten evangéliumát, hogy az elromlott ifjú lányok élete megváltozhasson.

Folyamatosan bővülő és frissülő információk a www.meot.hu, ill a www.misszio.reformatus.hu oldalakon olvashatók.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben