Az egymásra találás ideje – Interjú Veres András, katolikus püspökkel

– Püspök atya három évvel ezelőtt került Szombathelyre. Visszatekintve az elmúlt időszakra, milyen tervekkel és elképzelésekkel érkezett az egyházmegyébe, s melyek voltak az elmúlt három év meghatározó irányvonalai?
– Nagyon mozgalmas három év áll mögöttem. Számomra is újszerű volt Szombathelyre kerülésem, hiszen eddig egyházmegyei igazgatásban nem vettem részt, mivel nem dolgoztam püspöki hivatalban. Bár a Püspöki Konferencia titkáraként nyolc évet töltöttem el, ez mégis más jellegű munka volt, mint egy egyházmegye kormányzása. Valójában nem jöttem nagy elhatározásokkal, egyrészt mert nem ismertem az egyházmegyét, másrészt pedig nem akartam úgy terveket szőni, hogy nem ismerem a konkrét valóságot. Azt már titkárként is láttam, hogy Egyházunkban a lelkipásztori munka mely területeit kell fokozottabban megerősíteni. Nagyon fontosnak érzem a hitoktatás kérdését, de nemcsak az általános iskolás korosztály esetében, hanem a középiskolások és egyetemisták körében is; továbbá a házasok hittanának erősítését, hiszen ez adhatja meg azt a hátteret az iskolai hitoktatásnak is, amely nélkül az nem tud eredményes lenni. Hiszen ha a családok nem élnek vallásos életet, akkor rendkívül nehéz egy kisgyereknek azt egyedül megtenni. Így a családi vallásosság megerősítése nagyon fontos feladat. Ezen túl lényeges, hogy legyenek a plébánián különböző korosztályú és életállapotú közösségek, a hittanos gyerekek pedig testközelből ismerhessék meg a templomot, a plébánost és a plébániát, hogy élő kapcsolatuk legyen Isten népével, ne puszta tantárgynak tekintsék hitüket. Ezek kezdettől fogva fontos célkitűzéseim voltak, s ezekért az ügyekért most is nagyon sokat igyekszem tenni. A városokban talán ez könnyebben megy, de a vidéki településeken erre mindenképpen rá kell segíteni.

– Püspökként mennyire lát bele egy egyházközség életébe? Hogyan tud tájékozódni arról, hogy mi történik egy-egy közösség életében?
– Bizonyos mértékben ki vagyok szolgáltatva a híradásoknak: a plébános vagy a hívek tájékoztatásának. Viszont kezdettől fogva nagy gondot fordítottam arra, hogy ne tegyek különbséget nagy és kis települések között. Ahová hívtak, oda mindig elmentem, főleg a bérmálások alkalmával, de búcsúk, esperesi ülések és egyéb események alkalmával is igyekeztem eljutni a legkisebb településre is. Az a szándék vezetett, hogy megismerjem a helyi közösséget. Egy-egy ünnepség megszervezése, lebonyolítása, a hívek és a pap kapcsolata mind árulkodó jelek, s érzékelni lehet belőlük, mi történik az adott településen.

– Az elmúlt években elkezdődött az egyházmegye szerkezeti átalakítása. Miért volt erre szükség és hol tart most ez az átalakítás?
– Azért volt rá szükség, mert a fogyatkozó papi létszám miatt egyértelművé vált, hogy nem lehet egy-egy megszűnő plébániát olyan módon átszervezni, hogy egy település néhány évig az egyik plébániához tartozik, aztán egy másikhoz. Ezért próbáltunk egy kicsit előre gondolkodni, hogy körülbelül tíz év múlva milyen lesz egyházmegyénk helyzete a papi utánpótlás vonatkozásában. Igyekeztünk megtalálni azokat a plébániai központokat, melyek helyzetüknél fogva lokálisan centrumot képviselnek, s ahol általában a közigazgatási centrum is található: iskola, önkormányzat, orvos. A többi oldallagosan ellátott plébániát filiai rangra minősítettük át, hogy az egyes plébánosok adminisztrációs terheit csökkentsük. Az egy plébániához tartozó települések között igyekszünk lelki egységet is kialakítani. Az átalakítás 2007 nyarán kezdődött el, de természetesen nem fejeződik be egy-két év alatt. Körülbelül 10-15 év kell ahhoz, hogy megvalósuljon az a helyzet, melyet most előre látni vélünk. Ebben menetközben természetesen előfordulhatnak bizonyos finomítások, ha a szükség vagy az ésszerűség úgy kívánja.

– Az egyházmegye életében fontos időszak a nyár, a papi áthelyezések időszaka, mely sokszor fájó egy-egy közösség életében. Kevéssé ismerjük azonban Püspök atya döntéseinek indítékait.
– Egy dispozíció sohasem öncélú. Nem azért történik, mert nekem abban telik kedvem, hogy egyik papot a másik helyre helyezzem, hanem mindig egyházmegyei igényeket veszünk alapul. Egy egyházmegyében vannak plébániák, azonban nemcsak plébániai feladatok léteznek, hanem amellett sok minden más is: tanítás, bizonyos szaklelkipásztori feladatok ellátása. Mi papok sem vagyunk egyformák: kinek az egyik dologhoz van adottsága, kinek a másikhoz. Nem mindenki alkalmas mindenre, tehát – mai szóval élve – a meglévő humánerőforrást úgy kell felmérni, hogy a fogyatkozó létszám mellett is ugyanazt a területet kevesebb pappal tudjuk ellátni, mégpedig olyan módon, hogy mindenki a képességei és adottságai szerint megfelelő helyen legyen, s az egyházmegye más jellegű feladatai is el legyenek végezve. Természetesen előfordul az is, hogy egy paptestvér kéri, hogy szeretne új helyre kerülni. Azt gondolom, hogy egy plébánosnak is érdemes úgy 10-15 év után új helyet keresni, hiszen a magunk gyengeségeivel és adottságaival egy új közösségben, új kihívásoknak megfelelve, korábbi hibáinkból is tapasztalatot gyűjtve tudunk újat kezdeni, új erőforrásokat találni. Tehát mindig az adott szükséglet és lehetőségek szerint próbáljuk a dispozíciókat kialakítani.

– Visszatérve az elmúlt három évre: a Püspöki Konferencia titkársága után szombathelyi megyéspüspökként is fontosnak tartja, hogy közéleti kérdésekben megnyilvánuljon. Ez miért fontos, és miért lehetséges, amikor sokszor találkozunk azzal a véleménnyel, hogy az Egyház ne politizáljon?
– Én a politikáról más fogalommal rendelkezem, mint azok, akik ezt a véleményt hangoztatják. A politika közösségi ügyeink intézését jelenti, s ebben a közösségben jelen vannak hívők és hitetlenek egyaránt. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a papok – magamat is beleértve – pártpolitikában semmiképpen ne vegyenek részt. Az elkötelezett keresztény katolikus világi emberek feladata, hogy pártpolitikai szinten a keresztény értékeket megjelenítsék. Ahhoz kapcsolódóan nekünk, püspököknek, papoknak lehet véleményünk, hiszen mi is tagjai vagyunk ennek a társadalomnak, s az Egyháznak van szociális tanítása, amelyet képviselnünk kell. Nagyon messze kerülnénk a krisztusi szándéktól, ha ezt a földi társadalmat nem akarnánk a krisztusi értékrend szerint alakítani és formálni. S amikor ezeket megsértve érezzük, amikor egyesek vagy politikai alakzatok nyílt vagy alattomos támadással ezen értékek ellen irányulnak, akkor ezt nekünk szóvá kell tennünk, s ez ellen tiltakoznunk kell. Hogy csak a legutóbbi esetre gondoljak az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban: nem akartam sohasem engedni, hogy Egyházunkat mint közösséget pártpolitikai csatározás eszközévé tegyék, és felhasználják egyes pártok – legyen az jobboldali vagy baloldali – saját politikai céljaik elérésére. Mi függetlenek kívánunk lenni a politikától úgy, hogy nem vagyunk pártoknak tagjai, de a keresztény értékek megvalósítását a társadalomban szükségesnek tartjuk. Ez a kettősség van tehát jelen bennünk: mi is tagjai vagyunk a társadalomnak, de nem vagyunk egyetlen politikai tömörüléssel sem összeforrva.

– Az elmúlt három évből mi az, amire szívesen emlékszik vissza?
– Sok szép emlékem van. Mindenekelőtt nagy örömömre szolgáltak a kisebb közösségekkel való találkozások. Sok helyen hallottam, hogy emberemlékezet óta nem járt ott püspök. Ilyenkor örültem, hogy oda is eljuthattam, s az ottani közösség Krisztushoz és Egyházhoz való tartozását erősíteni tudtam. Nagy örömöt szereztek az egyházmegyei zarándoklatok, s nemcsak a nagy egyházmegyei zarándoklatra gondolok. Ezeken megtapasztalhattam, hogy sokan vannak, akik hitüket fontosnak tartják, és készek nemcsak megvallani azt a világ előtt, hanem együtt imádkozni is akarnak az Egyházért és a világért. Ezeken mindig szép számmal vettek részt a hívők. De ide tartozik a papok szüleivel való találkozás is Rábakethelyen, a családtáborok, Brenner János boldoggáavatási ügyével kapcsolatos feladatok, melyek mind-mind sok örömet és reményt nyújtó események voltak számomra.

– Nemrégiben jegyezték be a Martinus Könyv- és Folyóiratkiadót. Mi a célja az egyházmegye ezen új intézményének?
– Újszerű kezdeményezés ez egyházmegyénkben, hiszen az elmúlt évtizedekben nem volt lehetséges egyházmegyei kiadó működtetése. A háború előtt már működött egyházmegyei kiadó és nyomda, s ez most újra lehetségessé vált. Hasznos ez egyrészt az eddig is folyamatosan megjelent egyházmegyei kiadványok számára, másrészt ezután új tervekkel is a nyilvánosság elé tudunk lépni. Nem utolsósorban pedig az egyházmegyéhez kötődő személyek és történelmi események kapcsán írt tanulmányok és könyvek megjelentetése igazi értéket közvetít mindenki számára. Nyilván nem tudunk versenybe szállni egy országos kiadóval, de azt gondolom, unikumként tudunk megjelenni a könyvpiacon, s olyan kiadványokkal tudunk a szélesebb nyilvánosság elé lépni, melyek iránt nemcsak az egyházmegye hívei érdeklődnek, hanem mások is. Bízom abban, hogy a szép kiadványok egyházmegyénk múltjának, jelenének és jövőjének is szép megnyilvánulásai lesznek.

– Melyek Püspök atya közelebbi tervei? Mit tartogatnak számunkra az elkövetkező hónapok?
– Nagy örömömre szolgál, hogy a Szentatya meghirdette a papság évét. Ennek a program-előkészítése most van folyamatban. Nagyon szeretném, hogy ennek kapcsán egyházmegyénkben elinduljon egy olyan lelki megújulás, amit a Szentatya is sürgetett a papság évének meghirdetésekor mondott beszédében: egyrészt, hogy mi, papok jobban átéljük hivatásunk méltóságát és nagyságát, hogy mi Jézus Krisztus képviseletében jelenünk meg a közösség szolgálatában, másrészt, hogy a hívek is jobban megértsék, mekkora ajándék a papság az Egyház számára. Ebből én személy szerint egy nagy egymásra találást remélek, hiszen látjuk, hogy Magyarországon még mindig meglehetősen klerikális módon gondolkodunk az Egyházról. Ha kimondják az egyház szót, az embereknek döntőrészt mindjárt a papok, szerzetesek vagy püspökök jutnak eszébe. Bízom abban, hogy a papság éve segít bennünket annak átélésében, hogy papok és hívek együtt alkotjuk Krisztus Egyházát, és erősíteni fogja a papi hivatás utánpótlásának ügyét is. Ha a hívek gondolkodásában és imaéletében rendszeresen megjelenik a papokért való imádság és a papokról való gondolkodás, akkor talán egy fiatalember is könnyebben elszánja magát a papi hivatás választására. Ha hívek és papok tudunk együtt imádkozni, akkor a papi hivatások megszületése is nagyobb lelki hátteret kap.