Anyaországi segítséggel épült újjá
Székelyderzs - Két évtizedes hallgatás után ismét megszólalhatott a református templom harangja. A tönkrement templom épületét a Life Gyermekmentő egyesület hátrányos helyzetű fiatalokból álló csapata újította fel. Erdélyből, Magyarországból és Németországból érkeztek, hogy elvégezzék a nemes feladatot: megmentették az utókor számára az utolsó faszerkezetű, és vályoggal tapasztott templomot. Forrás: Dunatv
Székelyderzsen már nem élnek reformátusok. A templomban utoljára 1990-ben tartottak istentiszteletet.
"A helyzet, a körülmények úgy hozták, hogy vagy átálltak unitáriusnak, mert ugye unitárius a falu,vagy elköltöztek" - mondta Csifó László református lelkész.
Idén augusztusban a Life Egyesület védelmébe helyezett németországi, magyarországi illetve erdélyi fiatalok láttak neki a teljesen lepusztultszékelyderzsi református templom felújításának. A tatarozás során a templom kívül-belül új vakolatot, tetőt és kerítést kapott.
Minden évben keresünk egy olyan alkalmat, amikor a gyerekek olyan munkát végezhetnek, aminek gyorsan látszik az eredménye, és sikeresnek, fontosnak érezhetik magukat, hiszen az ő gyermekkorukból ez kimaradt - tette hozzá Csáky László, pedagógiai tanácsadó.
A templom felújítási munkálatait több helyi és anyaországi támogató tekintette szívügyének.
"Megnéztük azt a gyönyörű világörökség templomot, és hát nem értettük, hogy miért nincs ez rendbetéve, s aztán kiderült, hogy nincsenek itt már reformátusok" - mesélte Böjte József filmrendező.
A templom mellett feálállított jelképes harangláb egyaránt utal a múltra és a templom-mentő közösség önkéntes munkájára. Varga Gábor szobrászművész szerint ez egy olyan kultikus tárgy, ami azért önmagáért beszél, még ha hallgat, akkor is.
A mai templomavató ünnepen Kányádi Sándor költő a felújítási program fővédnökeként volt jelen: "Nem tudom, hogy mivel érdemeltem meg a fővédnökséget, megtiszteltetésnek
érzem, és örülök hogy rendbe szedték ezt a hajlékot" - szólt a költő.
Bodor Pál író a templomot építtető és örökül hagyó néhai Bodor Pál református lelkész leszármazottja: "Elfogott persze a meghatottság és a lámpaláz is,nagyon boldoggá tett, hogy itt lehettem, és azt hiszem, ennél többet nem is kívánhatok az életemben" - mondta.
Az istentiszteleti hajlék felújítását lelkesen segítők névsorát a templomfalon elhelyezett emléktábla őrzi az utókornak.