A Théma Egyesület válasznyilatkozata
Nagy megnyugvással értünk egyet dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr 2008. december 4-én közzétett nyilatkozatának lényeges részével, mely szerint: az "egyházunk közelmúltjával való szembenézés sürgető tennivaló és közös mulasztás". Egyesületünk ebben a meggyőződésben foglalkozott már korábban is ennek a tennivalónak és mulasztásnak etikai és teológiai vonatkozásaival, például 2002-ben, majd 2008. júniusában, s így adott helyet legutóbb 2008. november 22-én, részben dr. Kósa László kutatási eredményei bemutatásának, részben pedig dr. Fabinyi Tibor személyes beszámolójának, mely utóbbi a tényekkel való szembesülés és a megengesztelődés drámáját is feltárta.
Ez a meggyőződésünk késztet azonban arra, hogy dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr nyilatkozatának más kitételeit és minősítéseit visszautasítsuk.
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy sem a THÉMA Egyesület, sem a 2008. november 22-én megszólaló előadók nem foglalkoztak bűnbakkereséssel. Nem áll jogunkban senki fölött ítélkezni, és minden érintett méltóságát őrizni kívánjuk. A konferencián jelenlevőknek nem kellett "hallgatási fogadalmat tenniük", még "állítólag" sem, mert úgymond "a kutatás még nincs abban a stádiumban, hogy annak végső eredménye mindenki számára megismerhető legyen". Ellenkezőleg. Dr. Kósa László előadása bevezetőjében elmondotta, hogy a jelenlegi jogi szabályozás keretei között nem lehetséges többet megállapítani, mint amit mondandó lesz. Nem mutatott be ügynök-névsort. Az állambiztonsági szervek működését dokumentáló tényeket elemezte, és az érvényes jogi szabályozás értelmében érintett személyek-ről szólt. Ezokán "szakmai dillentantizmusról" csak az beszélhet, akinek több kutatási eredmény és több szakmai és jogi szempont áll rendelkezésére. Az "egyházpolitikai célok elérése irányuló tisztességtelen eszközök használatának" felemlegetése - tekintettel arra, hogy egyházunkban választási idő van (volt) -, teljességgel elfogadhatatlan ellenvetés, ilyen eszközök ellen a THÉMA korábban is mindig nyilvánosan tiltakozott. Viszont tény, hogy az állambiztonsági szervek működése a diktatúra idején kifejezetten egyházpolitikai fogantatású volt, s mindaddig amíg tisztázása elmarad, súlyos örökségként az is marad. A mi nemzedékünk az igazságfeltárás elmulasztását egyre súlyosabb tehernek érzi, szüleink, tanáraink, idősebb szolgatársaink megbecsülése forog kockán. Sajnálatosnak tartjuk, ha a THÉMA konferenciáján elhangzottakat az egyházi választásokkal is összefüggésbe hozzák. Ha ennek az érvelésnek engednénk, szomorúan kellene kijelentenünk, hogy a mögöttünk levő 18 esztendőben bármely időszakot lehetett volna alkalmatlannak ítélni az igazság feltárására.
Végül le kell szögeznünk, hogy a THÉMA konferenciáján senkit semmilyen gyanúsítás nem ért. Ezért magunk is tiltakozunk, hogy az elhangzottak kapcsán bárkivel szemben gyanúsítgatások és elfogadhatatlan minősítések kapjanak szárnyra. Ám a gyanúsítások megszüntetése nem lehetséges sem a tények elhallgatásával, sem a már feltárt igazság késleltetett bemutatásával. Szívből örülünk, hogy sok-sok lelkipásztorunk a már sajnos megszüntetett átvilágító bíróság előtt tisztázhatta magát. Nagyra értékeljük, ha mások a tények ismeretében is immár nem hallgatnak tovább, hanem nyilvánosságra hozzák és elmondják érintettségük tényeit és történetét. Ezen nyilatkozatok közzétételére egyesületünk lehetőséget biztosít ezután is.
Csak Kálvinnal szólhatunk, aki János evangéliumát magyarázva mondja a Mesterét háromszor megtagadó Péter és a feltámadott Jézus beszélgetéséről: Péter bukása nagy akadállyá lett abban, hogy Krisztus hiteles pásztora lehessen. Azért kellett Krisztus kérdéseire - szeretsz-e engem? - háromszor is válaszolnia, hogy ez az akadály félretétetvén, immár ne említessék többé. Az ügynök-ügy mindmáig nagy akadály egyházunk életében. Ha hallgatunk, az akadály nem távoztatik el. Csak a Krisztus szeretetében megvallott múltról mondhatjuk: ne említessék többé.
Miközben látjuk, hogy közéletünkben egyes személyek titkosszolgálati érintettségét mások politikai manipulációra és előnyszerzésre használják, aközben nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy egyházunk ebben a helyzetben ne ránduljon védelmi falanxba, hanem saját körén belül teremtse meg azt a légkört, melyben az Ige igazsága a meghatározó.
Javasoljuk, hogy egyházunk zsinata, a testvéregyházak eddigi tapasztalatait is figyelembe véve, állítson fel egy igazságfeltáró bizottságot. Határozza meg azokat a teológiai, etikai, jogi, történetírói és szakmai szempontokat, melyek alapján múltunk feltárható és a közös megengesztelődés végbevihető.
2008. december 5.
A THÉMA Egyesület Elnöksége