A teremtett világ védelme ránk bízatott
„A lisztes kankalintól a házi berkenyéig....” – virtuális séta a Balaton-melléke természeti értékei között: a tihanyi apátság Tetőtéri esték rendezvénysorozatának keretében, február 11-én Sonnevend Imre természetvédelmi szakértő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park volt igazgatója tartott előadást a Balaton-melléke természeti értékeiről. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
Korzenszky Richárd bencés perjel az est bevezetéseként rövid beszámolót tartott a tihanyi közösség baráti körének idei szentföldi zarándokútjáról, kivetített fotókkal illusztrálva útjuk néhány állomását.
Természetvédelmi előadásában Sonnevend Imre virtuális sétára hívta a hallgatóságot a Balaton melléke, a Balaton-felvidék és tágabb környezete – a „dunántúli magyar szentföld” – természeti értékeinek, védett növényeinek, kőzetvilágának, geológiai érdekességeinek, a természetvédelem több évtizedes múltjának, küzdelmeinek megismerésére.
Eötvös Károly érzékletes, szinte rajongó leírását idézte a Balaton-környék csodálatos vidékéről, ahol bazaltkúpok, szőlőhegyek, erdők, zöld mezők, arany vetések, csárdák, malmok, patakok, várromok váltakoznak a természeti és az ember által alakított épített környezetben, ahol a növény- és állatvilág fantasztikus gazdagságával is találkozhatunk. Nem véletlen, hogy jelentős múltja van itt a természetvédelemnek – mutatott rá az előadó. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park 1997-ben alakult meg, fokozatosan alakult ki hat tájvédelmi körzete.
Hermann Ottó és munkatársai már a XIX. század végén felhívták a figyelmet a Kis-Balaton kócsagtelepeire; sőt egy nemzetközi ornitológiai kongresszuson gyűjtést is kezdeményeztek e madárfaj élőhelyének megmentésére, amikor a Kis-Balaton lecsapolásának terve felszínre került.
A Balatonon csak 1922-től beszélhetünk hivatalosan természetvédelemről, s elsőként a tapolcai tavasbarlang vidékét nyilvánították védett területté 1942-ben. Ezt követte 1952-től a Kis-Balaton és a Tihanyi-félsziget, s itt hozták létre Magyarország első tájvédelmi körzetét. Kezdettől komoly küzdelmet folytattak a természeti értékek védelméért, de már a pártállami időkben is igen hevesen védekeztek a természetvédelem előírásai ellen a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok – emelte ki az előadó. Utalt például a bazalthegyek területén folytatott bányászati tevékenységre, amelynek csak 1965-ben sikerült véget vetni. A természetvédelem és gazdasági érdekeltség harca azóta is folyamatos – mutatott rá a nemzeti park egykori igazgatója.
Az előadó vetített képekkel szemléltette a térség botanikai értékeit, sajátos növényeinek (futóliliom, csarab, kakasmandikó, tátorján, vetővirág, az uzsai erdő, a Keszthelyi-hegység virágfajtáinak) páratlan sokféleségét, s a táj geológiai érdekességeinek, a kőtenger, a tihanyi gejzírkúpok növényzetének gazdagságát. Felhívta a figyelmet a szentbékkállai-velétei palotarom (mely a veszprémi püspökség Árpád-kori gótikus stílusú birtoképülete, feltehetőleg vadászháza volt) falaira felfutó burjánzóan gazdag, gyakran csak itt található növényzetre, a Tihanyi-félsziget érdekességeire. Kiemelte a vidék „címernövényét”, a levendulára, első telepítésének történetét az 1920-as években, amikor Bittera Gyula, korának neves gyógynövényszakértője a tihanyi apátságtól bérelt egy területet, s francia mintára megpróbálkozott e gyógynövény termesztésével, amely azóta Tihany egyik nevezetességévé vált.
