A Nemzeti Zarándoklat sikerrel jár
ABudapest – Nemzeti Zarándoklat eléri a célját. Ezt mondta Köteles László, Kolmóska polgármestere a kezdeményezés egyik szervezője. A 10 napos zarándokút végéhez közeledve csak jó tapasztalataink vannak. Fantasztikus élmény – mondja Köteles László. Forrás: reformatus.hu
„Egy olyan társadalmi összefogás, amire még nem volt példa. Az egymás iránti
tisztelet és szeretet minden fajtáját megtapasztalhatjuk itt a közös séta
során.” Egy rossz dudaszót sem hallottunk még mondja a polgármester. Mindenhol a
jóindulat sugárzik mindenkiből. Azt hiszem ez a zarándoklat az eddigiek alapján
el fogja érni célját. A morális válságból csak így lehet kilábalni.
A
Nemzeti Zarándoklat június 10-én, szerdán indult Pálházáról. A nyitó áhítatot
Bölcskei Gusztáv, a MRE Zsinatának lelkészi elnöke mondta, aki akkor azt
hangsúlyozta beszédében, hogy a társdalomra nem lehet mindent felülről
rákényszeríteni. A nemzeti zarándoklat az ébredés jeleit mutatja. A
kezdeményezőknek elsődleges céljuk az volt, hogy összefogjon a társadalom, és
együtt tegyen a gazdasági és morális válság ellen
A menet szombaton
Budapestre érkezik. A négy égtáj felől érkező csoportok fél 12-kor találkoznak a
Lánchíd pesti hídfőjénél. Ezután a Szent István térre, a Bazilikához vonulnak,
ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A zarándokok délután egy órától az
Andrássy úton keresztül a Felvonulási térre mennek, ahol kettőtől nagygyűlést
rendeznek. Itt a zarándokok képviselői ismertetik az út tanulságait, a válságból
kivezető út tennivalóiról, illetve a társadalmi megbékélésről született
gondolataikat.