A Forráshoz kell visszatérni!
Dicsérje minden nemzet, dicsérje az Urat…– csendült az énekes áhítat a balatoni, Balaton-felvidéki keresztény közösségek hagyományos egységtalálkozóján Tihanyban, az apátsági templomban az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” – idézte bencés perjel az imahét vezérigéjét, kívánva, hogy méltó követői legyenek a környék keresztény-keresztyén közösségei is ama gyülekezetnek, amely az első pünkösdön alakult meg. Majd köszöntötte az imatalálkozó résztvevőit, vendégeit, a Balaton-felvidéki református, evangélikus és katolikus lelkészeket, s a közösségek tagjait Korzenszky Richárd.
A közös könyörgések után Miklós Ferenc balatonfüredi református lelkész olvasta Isten Igéjét Joel próféta könyvéből, Nyiredy Maurus bencés atya pedig Szent János evangéliumából Jézus búcsúbeszédéből idézte azt a részletet, amikor a Megváltó megígérte a tanítványoknak, hogy halála után elküldi majd az egyesítő Szentlelket hozzájuk.
Igét hirdetett Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Bevezetőjében megvallotta, sokat jelentett életében a bencés közösségekkel való lelki találkozás mindig. Emlékeztetett: amikor még egészen együtt voltak a keresztények történelmünk során a bencések lelki gondozó munkája nagyon jelentős, meghatározó volt. Örömmel érkezett most is Tihanyba, a gyökerekhez, a kereszténység egyik bölcsőjéhez, mondta. Az imahét vezérigéje is a forráshoz, a gyökerekhez visz vissza, az első keresztény gyülekezethez, mutatott rá. Vizsgálnunk kell, mi az, amit elvesztettünk, amelytől kicsit megöregedett, megráncosodott a vallásunk kétezer év alatt. Szokták mondani, hogy születésekor és az elején Krisztus egyháza még egy viruló édesanyához volt hasonló, akit nagy család, sok-sok gyermek és fiatal vett körül. Mi tehát e teendő, mi a titka ennek, s mi a titka újra megfiatalodásunknak, megújulásunknak? – vetette fel. Mi az, ami ott a forrásnál még megvolt tisztán és egyszerűen, s aztán a kétezer év alatt annyi minden megkoptatta, bepiszkította.
Vallom, mondta, hogy e titok az „egy-szerűség”. Nem tévesztendő össze ez az egyformasággal, az egyszínűséggel. Hiszen Jézus tizenkét tanítványa is egy nagyon tarka csoport volt. Volt közöttük lobbanékony, szangvinikus természetű, volt csöndes, meditatív, s ott voltak a „mennydörgés fiai”, János és Jakab, meg kételkedő Tamás, a római hatalommal kollaboráns Lévi (Máté), vagy a türelmetlen, vakbuzgó Simon… De a Mester körül mégis egységbe rendeződtek. Ma is sokfélék vagyunk, mi keresztények, s ha ökumenikus egységbe tömörülünk, egymást kiegészíthetjük, gazdagíthatjuk, megerősíthetjük, s képesek leszünk a forráshoz visszatérve megújulni is. Az első jeruzsálemi gyülekezet tagjai tudtak egységben maradni, mert együtt voltak nemcsak a templomban, hanem a házaknál, a családoknál is, s nemcsak az eucharisztikus közösségben, hanem a családi asztaloknál is. Nem vált külön a gyülekezet és a család, szakrális és profán, mint a mi életünkben. Mint ahogy Krisztusban együtt van a valóságos Isten és a valóságos ember. Végül imára hívott fel, hogy az Úr adja meg a megújulás, a növekedés reménységét a keresztények egységét.
Az istentisztelet a lelkészek áldásával és a felekezetek himnuszaival zárult.