„Istent és egymást szeretni mindig lehet” – Bíborosi szentmise Esztergomban pünkösd főünnepén

A főpásztor beszédében sorra vette a keresztény pünkösd ünnepének ószövetségi előzményeit, többek között a hálaadás ünnepét, a „hetek ünnepét",  az aratási ünnepet, illetve a sinai törvényadás emlékezetét, és rámutatott arra, hogyan bontakozik ki ezek mélyabb jelentése Krisztus misztériumában. „A Szentlélek kiáradása tanítás és törvény számunkra és az egész emberiség számára" – utalt például a mózesi törvény kihirdetéséről való megemlékezésre.

Az aratási hálaadással kapcsolatban pedig kifejtette: „Jézus isteni mindentudásában megjövendöli azt is, hogy „más, aki vet, és más, aki arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok” (Jn 4,37-38). És valóban, Krisztus megváltó áldozata és a Szentlélek ereje munkálja az emberek üdvösségét, megtérésünket, bűntől való szabadulásunkat. És mégis, éppen Pünkösdkor a tanítványok átélik, hogy az emberek tömegesen hisznek az ő igehirdetésüknek. (...) Hát ilyen váratlan az aratás, ilyen aratási ünnep a keresztény Pünkösd. Ez az ünnep hordozza annak ígéretét, hogy mindig lesznek a történelem során, akik szavunkra hinni fognak, hogy Krisztus vetését a Szentlélek érleli. Ebben az aratásban lehetünk a munkatársai. Optimizmus ünnepe tehát a Pünkösd."

Az első pünkösd napján együtt imádkozó apostoli közösségre utalva így buzdított az egyetértő, egy szívvel való könyörgésre: „Maga Jézus is azt ígéri: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól” (Mt 18,19). Hát még ha egy egyetértő sokaság fordul kérésével Istenhez! A körmenetek és a templomban imádkozó népes közösség ennek a hitnek a kifejezései. Két évvel ezelőtt, a városmisszió alkalmával, de azóta is többször tapasztalhattuk, hogy ha Isten ügyében jövünk össze, velünk van a Szentlélek." 

Majd a szentség kiszolgáltatását várókra utalva így folytatta: „A bérmálkozókra – mint a szertartás mondja – úgy száll le a Szentlélek, mint az apostolokra az első Pünkösd napján. Hisszük és tapasztaljuk, hogy megkapjuk tőle az erőt hitünk bátor megvallására és a Krisztus tanítása szerinti életre. Bármilyenek az anyagi körülmények, bármilyen válságokkal kell is szembenéznünk a mindennapi életben, a mi örömünk és optimizmusunk sokkal szilárdabb valóságra épül. Istent és egymást szeretni mindig lehet. És Isten a helytállásunkat nézi, nem pedig azt, hogy milyen kellemes körülmények között éltünk."

A prédikáció teljes szövege:

Elhangzott 2009. május 31-én az esztergomi bazilikában.
(ApCsel 2,1-11; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23)

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Pünkösd napján a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. A mai szentmise olvasmányai bevezetnek minket azoknak a titokzatos összefüggéseknek a világába, amelyek szorosan kapcsolódnak ehhez az eseményhez. „A Pünkösdnek jeles napját” nemcsak a kereszténység, hanem már azelőtt is a választott nép nagy ünnepként szentelte meg. Ebben a régi ünneplésben az egyházi hagyomány különböző elemeket talált, amelyekről mélyebben is elgondolkodott.

Először is a régi Pünkösd eredendően hálaadási ünnep volt, a második legfontosabb az ünnepek közül, amikor mindenkinek meg kellett jelennie az Úr szentélyében (Kiv 34,23; MTörv 16,16). Az ünnep az évszázadok során különböző neveken szerepelt. Hívták az aratás ünnepének (Kiv 23,16), hívták az aratás zsengéi ünnepének (Kiv 34,22; vö. Szám 28,26). De nevezték a hetek ünnepének is (Szám 28,26; vö. Kiv 34,22; MTörv 16,10). Mózes V. könyvében ugyanis ez áll: „Számolj hét hetet. A hetek számolását attól kezd, amikor a sarlóval az első vágást teszik a gabonában. Aztán üld meg a hetek ünnepét az Úr, a te Istened tiszteletére” (MTörv 16,9-10). A Pünkösd tehát vidám aratási ünnep volt. Ne csodálkozzunk ezen! Idén Húsvét után jártam a Szentföldön. Azt láttam, hogy a gabona már megérett, sok helyen már le is aratták. Később a Pünkösdöt az ötvenedik nap ünnepének is nevezték (Tóbiás 2,1; 2Mak 12,31-32; ApCsel 2,1), mert Húsvét után hét héttel, az ötvenedik napon következett. Erre a számra utal az ünnep mai neve. Ilyenkor áldoztak a termés első zsengéiből (Kiv 23,16; 34,22), de felajánlottak önkéntes ajándékokat is (MTörv 16,11), melyeket a hívők a szegényekkel és a levitákkal osztottak meg.

A Pünkösd ünnepének később egy másik alapvető tartalma is volt: hálaadással emlékeztek meg a mózesi törvényről, melyet Isten a Kivonulás Könyve szerint a Sinai hegyen mennydörgés, villámlás és harsonazengés között hirdetett ki (Kiv 19,16-24; vö. Kiv 20,1kk.). A hívő hagyomány szerint erre az Egyiptomból való kiszabadulás utáni ötvenedik napon került sor.

Végül a régi Pünkösd ünnepében a kereszténység gazdag előképet is felfedezett: rádöbbent, hogy ez az ősi ünnep előképe volt a Szentlélek kiáradásának a kegyelem újszövetségi rendjében (vö. 1Kor 10,11; Kol 2,17).

2. Ha a régiek az első húsvéti bárányok leölése és az Egyiptomból való szabadulás után a mózesi törvényben Isten ajándékát tisztelték, mennyivel inkább megajándékozottnak érezték magukat a keresztények, amikor rádöbbentek, hogy az igazi húsvéti bárány, Krisztus megváltó áldozata és feltámadásának a bűntől és a haláltól szabadulást hozó húsvétja (Ef 5,2.8.25-26) után az ötvenedik napon megkapták a Szentlelket. Sionból jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása – olvassuk Izaiás próféta könyvében (Iz 2,3). A jövendölés azt a nagyszerű képet vetíti elénk, amikor az utolsó időkben minden nemzet az Úr hegyére indul, és Istentől várja a tanítást. Milyen boldog felfedezés lehetett az első keresztények számára, amikor a Pünkösd csodájában ennek a jövendölésnek a beteljesedését élték át. Hiszen az Utolsó Vacsora terme, ahol a hagyomány szerint a tanítványok Szűz Máriával együtt imádkoztak Pünkösdkor (ApCsel 2,1) éppen Dávid városában, a Sion hegyén volt, Dávid sírjának közelében (1Kir 2,10; ApCsel 2,29). Vagyis a Szentlélek kiáradása tanítás és törvény számunkra és az egész emberiség számára. Maga Jézus mondja a Szentlélekről: „A Vigasztaló… akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). Jézus szavai pedig egyrészt isteni fénnyel világítják meg a valóságot, vagyis tanítanak, másrészt Jézus maga is arról beszél, hogy parancsokat ad tanítványainak (vö. pl. Jn 15,10-14). Tehát valóban a Krisztus szavait az élet minden helyzetében eszünkbe juttató Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt. Ő segít minket, hogy napról napra meglássuk, mit kíván tőlünk a krisztusi szeretet parancsa.

3. De nemcsak a törvény beteljesedését ünnepeljük Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásában, hanem valódi aratást is, amelynek csak szelíd jelképe a föld termésének betakarítása. Mert Jézus maga is arról beszél, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37; Lk 10,2). Aratásnak mondja a saját megváltó művének beteljesülését. Ezzel kapcsolatban misztikus mélységű szavakkal fordul tanítványaihoz: „Vagy nem így beszéltek: még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). De Jézus isteni mindentudásában megjövendöli azt is, hogy „más, aki vet, és más, aki arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok” (Jn 4,37-38). És valóban, Krisztus megváltó áldozata és a Szentlélek ereje munkálja az emberek üdvösségét, megtérésünket, bűntől való szabadulásunkat. És mégis, éppen Pünkösdkor a tanítványok átélik, hogy az emberek tömegesen hisznek az ő igehirdetésüknek. Szent Péter pünkösdi beszédében azt mondja az embereknek: „Térjetek meg… és keresztelkedjék meg mindegyiktek bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). És ennek a beszédnek a nyomán még aznap mintegy háromezren megtértek és megkeresztelkedtek (ApCsel 2,41). – Hát ilyen váratlan az aratás, ilyen aratási ünnep a keresztény Pünkösd. Ez az ünnep hordozza annak ígéretét, hogy mindig lesznek a történelem során, akik szavunkra hinni fognak, hogy Krisztus vetését a Szentlélek érleli. Ebben az aratásban lehetünk a munkatársai. Optimizmus ünnepe tehát a Pünkösd. Öröm a megtérés miatt, öröm a mennyben és a földön, hiszen maga Jézus mondja, hogy nagyobb az öröm a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon (Lk 15,7). Örülünk mi magunk is, hogy megnyílt az utunk az üdvösség felé. Örülünk annak, hogy mások is megkapják a Szentlélek ajándékát.

4. Van azonban a Pünkösd szentírási elbeszélésének még egy különleges felhangja is. Azt olvassuk, hogy „Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1). Bár a pünkösdi csodát ábrázoló képeken általában csak a tizenegy apostolt látjuk Máriával, de a szentírási elbeszélés szövege mintha ennél többre utalna. Néhány sorral előbb, ha nem is pont Pünkösd napjáról, azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy a tizenegy tanítvány, Mária, az asszonyok, és Jézus rokonai mindnyájan együtt voltak az emeleti teremben, és ott „egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak” (ApCsel 1,12-14). Így lehetett ez Pünkösd napján is, ha egyszer „mindnyájan együtt voltak”. Az egy szívvel-lélekkel végzett közös imádság talán éppen az akkor még mintegy száz-százhúsz főből álló teljes Egyháznak, a Krisztushoz hű tanítványok egész körének az esedezése volt. Az egész közösség egy lélekkel végzett imádságát – mint Aranyszájú Szent János mondja – megbecsüli az Isten . Maga Jézus is azt ígéri: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól” (Mt 18,19). Hát még ha egy egyetértő sokaság fordul kérésével Istenhez! A körmenetek és a templomban imádkozó népes közösség ennek a hitnek a kifejezései. Két évvel ezelőtt, a városmisszió alkalmával, de azóta is többször tapasztalhattuk, hogy ha Isten ügyében jövünk össze, velünk van a Szentlélek.

5. A mai napon itt, a Székesegyházban kiszolgáltatjuk a bérmálás szentségét. A bérmálkozókra – mint a szertartás mondja – úgy száll le a Szentlélek, mint az apostolokra az első Pünkösd napján. Hisszük és tapasztaljuk, hogy megkapjuk tőle az erőt hitünk bátor megvallására és a Krisztus tanítása szerinti életre. Bármilyenek az anyagi körülmények, bármilyen válságokkal kell is szembenéznünk a mindennapi életben, a mi örömünk és optimizmusunk sokkal szilárdabb valóságra épül. Istent és egymást szeretni mindig lehet. És Isten a helytállásunkat nézi, nem pedig azt, hogy milyen kellemes körülmények között éltünk. Kérjük az aratás Urát, hogy terjedjen a halálon győztes Krisztus hite az emberek szívében, és a hit nyomán erősödjék köztünk a szeretet. A Szentlélek ugyanis szereti az egységet és a békét. Ha meg akarjuk kapni a Szentlelket, ne viszálykodjuk egymással, hanem egyetértő szeretetben kérjük az ő ajándékát . Mert ha ő kiárasztja ránk ajándékait, ha lelkünkbe költözik, más emberekké tesz minket: szeretetreméltókká válunk Isten előtt, megszabadulunk a földi dolgoktól való félelemtől, de gyermeki szeretettel tiszteljük az Istent. Eltávoztatja tőlünk a kegyetlenséget, és barátságos tiszteletre indít embertársaink iránt. Bölcsességet ad az anyagi dolgok kezeléséhez és a természet titkainak felismeréséhez. Távol tartja tőlünk a járatlanságból fakadó, elhamarkodott döntéseket, segít, hogy minden nehézséget és bajt bátran elviseljünk, és ha betegek vagyunk is, ne rettegjünk a haláltól. Józan ítélőképességet ad nekünk, hirtelen és zavaros események idején tanácsával eligazít. Megvilágítja értelmünket, hogy megértsük a Szentírás titkait, megadja, hogy a gonosz lelkek zaklatása és lelkünk háborgása idején is világosan tudjuk megítélni a helyzeteket. Fölemeli lelkünket, hogy az isteni dolgokat szemlélni tudjuk. Ha pedig hálásan követjük útmutatásait, megérezteti velünk, hogy jó érzés és öröm a helyes úton járni. Ami erény, ami kegyelem, ami igaz tudomány és józan ítélőképesség csak van bennünk, ami jót csak megteszünk, azt mind a vigasztaló Szentlélek ajándékaként kapjuk. Mert ő elűzi a sötétséget, széttöri a gyűlölet burkát, megoldja a vitákat, rendezi az erkölcsöket, kivezető utat talál a nehéz ügyekben, irányítja a gondolkodásunkat, megtisztítja az érzelmeinket, előre jelzi a jövendőt, eligazít a jelenben, megadja, hogy felismerjük, mi a hasznos, megbocsátja tévelygésünket, visszahív a kegyelem forrásához, és elvezet az örök dicsőségre [5]. Ezeket az ajándékokat adja meg ma mindenkinek a vigasztaló Szentlélek.

Ámen

1. Pünkösd napján a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. A mai szentmise olvasmányai bevezetnek minket azoknak a titokzatos összefüggéseknek a világába, amelyek szorosan kapcsolódnak ehhez az eseményhez. „A Pünkösdnek jeles napját” nemcsak a kereszténység, hanem már azelőtt is a választott nép nagy ünnepként szentelte meg. Ebben a régi ünneplésben az egyházi hagyomány különböző elemeket talált, amelyekről mélyebben is elgondolkodott.

Először is a régi Pünkösd eredendően hálaadási ünnep volt, a második legfontosabb az ünnepek közül, amikor mindenkinek meg kellett jelennie az Úr szentélyében (Kiv 34,23; MTörv 16,16). Az ünnep az évszázadok során különböző neveken szerepelt. Hívták az aratás ünnepének (Kiv 23,16), hívták az aratás zsengéi ünnepének (Kiv 34,22; vö. Szám 28,26). De nevezték a hetek ünnepének is (Szám 28,26; vö. Kiv 34,22; MTörv 16,10). Mózes V. könyvében ugyanis ez áll: „Számolj hét hetet. A hetek számolását attól kezd, amikor a sarlóval az első vágást teszik a gabonában. Aztán üld meg a hetek ünnepét az Úr, a te Istened tiszteletére” (MTörv 16,9-10). A Pünkösd tehát vidám aratási ünnep volt. Ne csodálkozzunk ezen! Idén Húsvét után jártam a Szentföldön. Azt láttam, hogy a gabona már megérett, sok helyen már le is aratták. Később a Pünkösdöt az ötvenedik nap ünnepének is nevezték (Tóbiás 2,1; 2Mak 12,31-32; ApCsel 2,1), mert Húsvét után hét héttel, az ötvenedik napon következett. Erre a számra utal az ünnep mai neve. Ilyenkor áldoztak a termés első zsengéiből (Kiv 23,16; 34,22), de felajánlottak önkéntes ajándékokat is (MTörv 16,11), melyeket a hívők a szegényekkel és a levitákkal osztottak meg.

A Pünkösd ünnepének később egy másik alapvető tartalma is volt: hálaadással emlékeztek meg a mózesi törvényről, melyet Isten a Kivonulás Könyve szerint a Sinai hegyen mennydörgés, villámlás és harsonazengés között hirdetett ki (Kiv 19,16-24; vö. Kiv 20,1kk.). A hívő hagyomány szerint erre az Egyiptomból való kiszabadulás utáni ötvenedik napon került sor.

Végül a régi Pünkösd ünnepében a kereszténység gazdag előképet is felfedezett: rádöbbent, hogy ez az ősi ünnep előképe volt a Szentlélek kiáradásának a kegyelem újszövetségi rendjében (vö. 1Kor 10,11; Kol 2,17).

2. Ha a régiek az első húsvéti bárányok leölése és az Egyiptomból való szabadulás után a mózesi törvényben Isten ajándékát tisztelték, mennyivel inkább megajándékozottnak érezték magukat a keresztények, amikor rádöbbentek, hogy az igazi húsvéti bárány, Krisztus megváltó áldozata és feltámadásának a bűntől és a haláltól szabadulást hozó húsvétja (Ef 5,2.8.25-26) után az ötvenedik napon megkapták a Szentlelket. Sionból jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása – olvassuk Izaiás próféta könyvében (Iz 2,3). A jövendölés azt a nagyszerű képet vetíti elénk, amikor az utolsó időkben minden nemzet az Úr hegyére indul, és Istentől várja a tanítást. Milyen boldog felfedezés lehetett az első keresztények számára, amikor a Pünkösd csodájában ennek a jövendölésnek a beteljesedését élték át. Hiszen az Utolsó Vacsora terme, ahol a hagyomány szerint a tanítványok Szűz Máriával együtt imádkoztak Pünkösdkor (ApCsel 2,1) éppen Dávid városában, a Sion hegyén volt, Dávid sírjának közelében (1Kir 2,10; ApCsel 2,29). Vagyis a Szentlélek kiáradása tanítás és törvény számunkra és az egész emberiség számára. Maga Jézus mondja a Szentlélekről: „A Vigasztaló… akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). Jézus szavai pedig egyrészt isteni fénnyel világítják meg a valóságot, vagyis tanítanak, másrészt Jézus maga is arról beszél, hogy parancsokat ad tanítványainak (vö. pl. Jn 15,10-14). Tehát valóban a Krisztus szavait az élet minden helyzetében eszünkbe juttató Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt. Ő segít minket, hogy napról napra meglássuk, mit kíván tőlünk a krisztusi szeretet parancsa.

3. De nemcsak a törvény beteljesedését ünnepeljük Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásában, hanem valódi aratást is, amelynek csak szelíd jelképe a föld termésének betakarítása. Mert Jézus maga is arról beszél, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37; Lk 10,2). Aratásnak mondja a saját megváltó művének beteljesülését. Ezzel kapcsolatban misztikus mélységű szavakkal fordul tanítványaihoz: „Vagy nem így beszéltek: még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). De Jézus isteni mindentudásában megjövendöli azt is, hogy „más, aki vet, és más, aki arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok” (Jn 4,37-38). És valóban, Krisztus megváltó áldozata és a Szentlélek ereje munkálja az emberek üdvösségét, megtérésünket, bűntől való szabadulásunkat. És mégis, éppen Pünkösdkor a tanítványok átélik, hogy az emberek tömegesen hisznek az ő igehirdetésüknek. Szent Péter pünkösdi beszédében azt mondja az embereknek: „Térjetek meg… és keresztelkedjék meg mindegyiktek bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). És ennek a beszédnek a nyomán még aznap mintegy háromezren megtértek és megkeresztelkedtek (ApCsel 2,41). – Hát ilyen váratlan az aratás, ilyen aratási ünnep a keresztény Pünkösd. Ez az ünnep hordozza annak ígéretét, hogy mindig lesznek a történelem során, akik szavunkra hinni fognak, hogy Krisztus vetését a Szentlélek érleli. Ebben az aratásban lehetünk a munkatársai. Optimizmus ünnepe tehát a Pünkösd. Öröm a megtérés miatt, öröm a mennyben és a földön, hiszen maga Jézus mondja, hogy nagyobb az öröm a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon (Lk 15,7). Örülünk mi magunk is, hogy megnyílt az utunk az üdvösség felé. Örülünk annak, hogy mások is megkapják a Szentlélek ajándékát.

4. Van azonban a Pünkösd szentírási elbeszélésének még egy különleges felhangja is. Azt olvassuk, hogy „Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1). Bár a pünkösdi csodát ábrázoló képeken általában csak a tizenegy apostolt látjuk Máriával, de a szentírási elbeszélés szövege mintha ennél többre utalna. Néhány sorral előbb, ha nem is pont Pünkösd napjáról, azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy a tizenegy tanítvány, Mária, az asszonyok, és Jézus rokonai mindnyájan együtt voltak az emeleti teremben, és ott „egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak” (ApCsel 1,12-14). Így lehetett ez Pünkösd napján is, ha egyszer „mindnyájan együtt voltak”. Az egy szívvel-lélekkel végzett közös imádság talán éppen az akkor még mintegy száz-százhúsz főből álló teljes Egyháznak, a Krisztushoz hű tanítványok egész körének az esedezése volt. Az egész közösség egy lélekkel végzett imádságát – mint Aranyszájú Szent János mondja – megbecsüli az Isten . Maga Jézus is azt ígéri: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól” (Mt 18,19). Hát még ha egy egyetértő sokaság fordul kérésével Istenhez! A körmenetek és a templomban imádkozó népes közösség ennek a hitnek a kifejezései. Két évvel ezelőtt, a városmisszió alkalmával, de azóta is többször tapasztalhattuk, hogy ha Isten ügyében jövünk össze, velünk van a Szentlélek.

5. A mai napon itt, a Székesegyházban kiszolgáltatjuk a bérmálás szentségét. A bérmálkozókra – mint a szertartás mondja – úgy száll le a Szentlélek, mint az apostolokra az első Pünkösd napján. Hisszük és tapasztaljuk, hogy megkapjuk tőle az erőt hitünk bátor megvallására és a Krisztus tanítása szerinti életre. Bármilyenek az anyagi körülmények, bármilyen válságokkal kell is szembenéznünk a mindennapi életben, a mi örömünk és optimizmusunk sokkal szilárdabb valóságra épül. Istent és egymást szeretni mindig lehet. És Isten a helytállásunkat nézi, nem pedig azt, hogy milyen kellemes körülmények között éltünk. Kérjük az aratás Urát, hogy terjedjen a halálon győztes Krisztus hite az emberek szívében, és a hit nyomán erősödjék köztünk a szeretet. A Szentlélek ugyanis szereti az egységet és a békét. Ha meg akarjuk kapni a Szentlelket, ne viszálykodjuk egymással, hanem egyetértő szeretetben kérjük az ő ajándékát . Mert ha ő kiárasztja ránk ajándékait, ha lelkünkbe költözik, más emberekké tesz minket: szeretetreméltókká válunk Isten előtt, megszabadulunk a földi dolgoktól való félelemtől, de gyermeki szeretettel tiszteljük az Istent. Eltávoztatja tőlünk a kegyetlenséget, és barátságos tiszteletre indít embertársaink iránt. Bölcsességet ad az anyagi dolgok kezeléséhez és a természet titkainak felismeréséhez. Távol tartja tőlünk a járatlanságból fakadó, elhamarkodott döntéseket, segít, hogy minden nehézséget és bajt bátran elviseljünk, és ha betegek vagyunk is, ne rettegjünk a haláltól. Józan ítélőképességet ad nekünk, hirtelen és zavaros események idején tanácsával eligazít. Megvilágítja értelmünket, hogy megértsük a Szentírás titkait, megadja, hogy a gonosz lelkek zaklatása és lelkünk háborgása idején is világosan tudjuk megítélni a helyzeteket. Fölemeli lelkünket, hogy az isteni dolgokat szemlélni tudjuk. Ha pedig hálásan követjük útmutatásait, megérezteti velünk, hogy jó érzés és öröm a helyes úton járni. Ami erény, ami kegyelem, ami igaz tudomány és józan ítélőképesség csak van bennünk, ami jót csak megteszünk, azt mind a vigasztaló Szentlélek ajándékaként kapjuk. Mert ő elűzi a sötétséget, széttöri a gyűlölet burkát, megoldja a vitákat, rendezi az erkölcsöket, kivezető utat talál a nehéz ügyekben, irányítja a gondolkodásunkat, megtisztítja az érzelmeinket, előre jelzi a jövendőt, eligazít a jelenben, megadja, hogy felismerjük, mi a hasznos, megbocsátja tévelygésünket, visszahív a kegyelem forrásához, és elvezet az örök dicsőségre [5]. Ezeket az ajándékokat adja meg ma mindenkinek a vigasztaló Szentlélek.

Ámen

1. Pünkösd napján a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. A mai szentmise olvasmányai bevezetnek minket azoknak a titokzatos összefüggéseknek a világába, amelyek szorosan kapcsolódnak ehhez az eseményhez. „A Pünkösdnek jeles napját” nemcsak a kereszténység, hanem már azelőtt is a választott nép nagy ünnepként szentelte meg. Ebben a régi ünneplésben az egyházi hagyomány különböző elemeket talált, amelyekről mélyebben is elgondolkodott.

Először is a régi Pünkösd eredendően hálaadási ünnep volt, a második legfontosabb az ünnepek közül, amikor mindenkinek meg kellett jelennie az Úr szentélyében (Kiv 34,23; MTörv 16,16). Az ünnep az évszázadok során különböző neveken szerepelt. Hívták az aratás ünnepének (Kiv 23,16), hívták az aratás zsengéi ünnepének (Kiv 34,22; vö. Szám 28,26). De nevezték a hetek ünnepének is (Szám 28,26; vö. Kiv 34,22; MTörv 16,10). Mózes V. könyvében ugyanis ez áll: „Számolj hét hetet. A hetek számolását attól kezd, amikor a sarlóval az első vágást teszik a gabonában. Aztán üld meg a hetek ünnepét az Úr, a te Istened tiszteletére” (MTörv 16,9-10). A Pünkösd tehát vidám aratási ünnep volt. Ne csodálkozzunk ezen! Idén Húsvét után jártam a Szentföldön. Azt láttam, hogy a gabona már megérett, sok helyen már le is aratták. Később a Pünkösdöt az ötvenedik nap ünnepének is nevezték (Tóbiás 2,1; 2Mak 12,31-32; ApCsel 2,1), mert Húsvét után hét héttel, az ötvenedik napon következett. Erre a számra utal az ünnep mai neve. Ilyenkor áldoztak a termés első zsengéiből (Kiv 23,16; 34,22), de felajánlottak önkéntes ajándékokat is (MTörv 16,11), melyeket a hívők a szegényekkel és a levitákkal osztottak meg.

A Pünkösd ünnepének később egy másik alapvető tartalma is volt: hálaadással emlékeztek meg a mózesi törvényről, melyet Isten a Kivonulás Könyve szerint a Sinai hegyen mennydörgés, villámlás és harsonazengés között hirdetett ki (Kiv 19,16-24; vö. Kiv 20,1kk.). A hívő hagyomány szerint erre az Egyiptomból való kiszabadulás utáni ötvenedik napon került sor.

Végül a régi Pünkösd ünnepében a kereszténység gazdag előképet is felfedezett: rádöbbent, hogy ez az ősi ünnep előképe volt a Szentlélek kiáradásának a kegyelem újszövetségi rendjében (vö. 1Kor 10,11; Kol 2,17).

2. Ha a régiek az első húsvéti bárányok leölése és az Egyiptomból való szabadulás után a mózesi törvényben Isten ajándékát tisztelték, mennyivel inkább megajándékozottnak érezték magukat a keresztények, amikor rádöbbentek, hogy az igazi húsvéti bárány, Krisztus megváltó áldozata és feltámadásának a bűntől és a haláltól szabadulást hozó húsvétja (Ef 5,2.8.25-26) után az ötvenedik napon megkapták a Szentlelket. Sionból jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása – olvassuk Izaiás próféta könyvében (Iz 2,3). A jövendölés azt a nagyszerű képet vetíti elénk, amikor az utolsó időkben minden nemzet az Úr hegyére indul, és Istentől várja a tanítást. Milyen boldog felfedezés lehetett az első keresztények számára, amikor a Pünkösd csodájában ennek a jövendölésnek a beteljesedését élték át. Hiszen az Utolsó Vacsora terme, ahol a hagyomány szerint a tanítványok Szűz Máriával együtt imádkoztak Pünkösdkor (ApCsel 2,1) éppen Dávid városában, a Sion hegyén volt, Dávid sírjának közelében (1Kir 2,10; ApCsel 2,29). Vagyis a Szentlélek kiáradása tanítás és törvény számunkra és az egész emberiség számára. Maga Jézus mondja a Szentlélekről: „A Vigasztaló… akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26). Jézus szavai pedig egyrészt isteni fénnyel világítják meg a valóságot, vagyis tanítanak, másrészt Jézus maga is arról beszél, hogy parancsokat ad tanítványainak (vö. pl. Jn 15,10-14). Tehát valóban a Krisztus szavait az élet minden helyzetében eszünkbe juttató Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt. Ő segít minket, hogy napról napra meglássuk, mit kíván tőlünk a krisztusi szeretet parancsa.

3. De nemcsak a törvény beteljesedését ünnepeljük Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásában, hanem valódi aratást is, amelynek csak szelíd jelképe a föld termésének betakarítása. Mert Jézus maga is arról beszél, hogy „az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37; Lk 10,2). Aratásnak mondja a saját megváltó művének beteljesülését. Ezzel kapcsolatban misztikus mélységű szavakkal fordul tanítványaihoz: „Vagy nem így beszéltek: még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). De Jézus isteni mindentudásában megjövendöli azt is, hogy „más, aki vet, és más, aki arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok” (Jn 4,37-38). És valóban, Krisztus megváltó áldozata és a Szentlélek ereje munkálja az emberek üdvösségét, megtérésünket, bűntől való szabadulásunkat. És mégis, éppen Pünkösdkor a tanítványok átélik, hogy az emberek tömegesen hisznek az ő igehirdetésüknek. Szent Péter pünkösdi beszédében azt mondja az embereknek: „Térjetek meg… és keresztelkedjék meg mindegyiktek bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,38). És ennek a beszédnek a nyomán még aznap mintegy háromezren megtértek és megkeresztelkedtek (ApCsel 2,41). – Hát ilyen váratlan az aratás, ilyen aratási ünnep a keresztény Pünkösd. Ez az ünnep hordozza annak ígéretét, hogy mindig lesznek a történelem során, akik szavunkra hinni fognak, hogy Krisztus vetését a Szentlélek érleli. Ebben az aratásban lehetünk a munkatársai. Optimizmus ünnepe tehát a Pünkösd. Öröm a megtérés miatt, öröm a mennyben és a földön, hiszen maga Jézus mondja, hogy nagyobb az öröm a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon (Lk 15,7). Örülünk mi magunk is, hogy megnyílt az utunk az üdvösség felé. Örülünk annak, hogy mások is megkapják a Szentlélek ajándékát.

4. Van azonban a Pünkösd szentírási elbeszélésének még egy különleges felhangja is. Azt olvassuk, hogy „Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1). Bár a pünkösdi csodát ábrázoló képeken általában csak a tizenegy apostolt látjuk Máriával, de a szentírási elbeszélés szövege mintha ennél többre utalna. Néhány sorral előbb, ha nem is pont Pünkösd napjáról, azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy a tizenegy tanítvány, Mária, az asszonyok, és Jézus rokonai mindnyájan együtt voltak az emeleti teremben, és ott „egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak” (ApCsel 1,12-14). Így lehetett ez Pünkösd napján is, ha egyszer „mindnyájan együtt voltak”. Az egy szívvel-lélekkel végzett közös imádság talán éppen az akkor még mintegy száz-százhúsz főből álló teljes Egyháznak, a Krisztushoz hű tanítványok egész körének az esedezése volt. Az egész közösség egy lélekkel végzett imádságát – mint Aranyszájú Szent János mondja – megbecsüli az Isten . Maga Jézus is azt ígéri: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól” (Mt 18,19). Hát még ha egy egyetértő sokaság fordul kérésével Istenhez! A körmenetek és a templomban imádkozó népes közösség ennek a hitnek a kifejezései. Két évvel ezelőtt, a városmisszió alkalmával, de azóta is többször tapasztalhattuk, hogy ha Isten ügyében jövünk össze, velünk van a Szentlélek.

5. A mai napon itt, a Székesegyházban kiszolgáltatjuk a bérmálás szentségét. A bérmálkozókra – mint a szertartás mondja – úgy száll le a Szentlélek, mint az apostolokra az első Pünkösd napján. Hisszük és tapasztaljuk, hogy megkapjuk tőle az erőt hitünk bátor megvallására és a Krisztus tanítása szerinti életre. Bármilyenek az anyagi körülmények, bármilyen válságokkal kell is szembenéznünk a mindennapi életben, a mi örömünk és optimizmusunk sokkal szilárdabb valóságra épül. Istent és egymást szeretni mindig lehet. És Isten a helytállásunkat nézi, nem pedig azt, hogy milyen kellemes körülmények között éltünk. Kérjük az aratás Urát, hogy terjedjen a halálon győztes Krisztus hite az emberek szívében, és a hit nyomán erősödjék köztünk a szeretet. A Szentlélek ugyanis szereti az egységet és a békét. Ha meg akarjuk kapni a Szentlelket, ne viszálykodjuk egymással, hanem egyetértő szeretetben kérjük az ő ajándékát . Mert ha ő kiárasztja ránk ajándékait, ha lelkünkbe költözik, más emberekké tesz minket: szeretetreméltókká válunk Isten előtt, megszabadulunk a földi dolgoktól való félelemtől, de gyermeki szeretettel tiszteljük az Istent. Eltávoztatja tőlünk a kegyetlenséget, és barátságos tiszteletre indít embertársaink iránt. Bölcsességet ad az anyagi dolgok kezeléséhez és a természet titkainak felismeréséhez. Távol tartja tőlünk a járatlanságból fakadó, elhamarkodott döntéseket, segít, hogy minden nehézséget és bajt bátran elviseljünk, és ha betegek vagyunk is, ne rettegjünk a haláltól. Józan ítélőképességet ad nekünk, hirtelen és zavaros események idején tanácsával eligazít. Megvilágítja értelmünket, hogy megértsük a Szentírás titkait, megadja, hogy a gonosz lelkek zaklatása és lelkünk háborgása idején is világosan tudjuk megítélni a helyzeteket. Fölemeli lelkünket, hogy az isteni dolgokat szemlélni tudjuk. Ha pedig hálásan követjük útmutatásait, megérezteti velünk, hogy jó érzés és öröm a helyes úton járni. Ami erény, ami kegyelem, ami igaz tudomány és józan ítélőképesség csak van bennünk, ami jót csak megteszünk, azt mind a vigasztaló Szentlélek ajándékaként kapjuk. Mert ő elűzi a sötétséget, széttöri a gyűlölet burkát, megoldja a vitákat, rendezi az erkölcsöket, kivezető utat talál a nehéz ügyekben, irányítja a gondolkodásunkat, megtisztítja az érzelmeinket, előre jelzi a jövendőt, eligazít a jelenben, megadja, hogy felismerjük, mi a hasznos, megbocsátja tévelygésünket, visszahív a kegyelem forrásához, és elvezet az örök dicsőségre [5]. Ezeket az ajándékokat adja meg ma mindenkinek a vigasztaló Szentlélek.

Ámen