100 éves a Győri Hittudományi Főiskola épülete

Létrehozás: 2010. szeptember 30., 15:52 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 30., 15:53

Győr – Az ünneplés nemcsak a „falaknak szól”, hanem annak a lelkiségnek, aminek a száz éves épület otthont ad – mondta Lukácsi Zoltán a szeminárium újonnan kinevezett rektora a szeptember 28-án tartott sajtótájékoztatón. A szeminárium számos programmal emlékezik meg a centenáriumról. Forrás: Magyar Kurír

A Győr arculatához elválaszthatatlanul hozzátartozó Papnevelő Intézet épületét 1910 szeptemberében szentelte fel gróf Széchényi Miklós püspök. A püspök új, korszerű szemináriumot kívánt adni az egyházmegyének, ezért a költségekhez jelentős adományt adott magánvagyonában, és hasonló adakozásra buzdította paptársait is. A püspök az első kapavágástól kezdve – ezt szimbolikuson végre is hajtotta – az építkezés motorja volt. Az impozáns Duna-parti intézmény Aigner Sándor tervei alapján készült el. Akkoriban száz főre tervezték. Mára több alakítást is megéltek a falak, így jött létre egy közösségi és gazdasági kiszolgáló helyiségekkel együtt a mai ötven növendéket befogadó szeminárium.

A centenárium a papság ünneplésének lehetőségét adja, hiszen a megemlékezés nemcsak a „falaknak kell hogy szóljon, hanem annak a lelkiségnek, ami azokat száz év óta áthatja”. Előretekintés, hiszen sok generációt szeretnének még itt nevelni, és emlékezés azokról, akik itt nevelődtek. Ennek jegyében tanulmánykötet készül a múltról. Ebben megszólaltatnak olyan idős lelkipásztorokat, akik itt készültek fel hivatásukra. A jövőbe tekintést szolgálják a felújítások: elsősorban a közösségi termek újulnak meg, így a kápolna és a díszterem.

A programsorozat része az október 17-én nyíló kiállítás az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár épületében, mely áttekintést ad a Hittudományi Főiskola elmúlt száz esztendejéről. Október 23-án püspöki szentmise keretében lesz a szeminárium növendékeinek beöltözése, admissziója, illetve lektor- és akolitusavatása a bazilikában. Ez alkalomból a szeminárium vendége lesz Renzo Gerardi, a római Pápai Lateráni Egyetem teológiai fakultásának dékánja, aki a papság XXI. századi feladatairól tart előadást. Cs. Varga István irodalomtörténész Kultusz és kultúra címmel a XX. század papköltőiről beszél.

A Győri Hittudományi Főiskolán jelenleg 17 papnövendék tanul, kihelyezett szombathelyi tagozatukkal együtt 180 civil hallgatójuk van.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben