Véget ért a 72 óra kompromisszum nélkül
Vasárnap este lezárult a múlt csütörtökön útjára indított országos önkéntes akció. A csaknem 9000 fiatal önkéntes részvételével megrendezett eseményen közel 140 településen 350 önkéntes feladat valósult meg. Forrás: ÖKI, 72 óra
A jórészt 14-30 éves résztvevők a legkülönbözőbb önkéntes feladatokat teljesítették: voltak, akik játszótereket újítottak fel, mások látássérült vagy átmeneti otthonokban lakó gyerekekkel kirándultak, játszottak, megint mások kerítéseket vagy köztéri padokat festettek, vagy parkrendezésben segédkeztek, s voltak, akik kerekes székeseknek segítettek a bevásárlásban. De zajlott tűzoltókocsi-felújítás, temetőtisztítás, szemétszedés, idősekkel való foglalkozás is. Szolnokon és Sopronban pedig a dohányzás káros hatásaira is felhívták a figyelmet, s annak, aki elnyomta a csikket, cukrot adtak cserébe.
Eddig beérkezett visszajelzésekből kiderül, hogy pozitív élményként hatott egy-egy fiatalra, amikor nevetni látott egy magatehetetlen kisfiút, amikor együtt énekelt vak gyerekekkel a természetben, vagy az, hogy egészen máshogy volt együtt a barátaival, mint korábban. Többen írták, hogy nyitottabbak lettek, mind az önkéntes munkalehetőségek, mind a körülöttünk élő fogyatékossággal rendelkező személyek felé, csökkent a tőlük való félelem, távolságtartás. Mást az általuk felszámolt rengeteg szemét látványa ezentúl arra ösztönöz, hogy soha többet ne dobjon el még egy cigarettacsikket se. De volt, aki jelezte: „ezután jobban megbecsülöm, hogy egészségesnek születtem”.
Többen jelezték, hogy megváltozott a hozzáállásuk, s hogy folytatni fogják a másokért való munkát.
A 72 óra kompromisszum nélkül szociális önkéntes akciót október 13. és 16. között negyedik alkalommal rendezte meg hazánkban az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány. A három történelmi keresztény egyház által támogatott programon vallásos és nem vallásos fiatalok egyaránt, s több esetben együtt munkálkodva is részt vettek. A mindhárom napra jelentkezőknek nem csupán a munka végrehajtása, hanem annak előkészítése és értékelése is feladatuk volt.
Friss információkért keresse fel honlapunkat: www.72ora.hu