Tudósok vizsgálták Szent László hermáját
A Győri Egyházmegye felkérésére 2011 őszén egy szakemberekből álló kutatócsoport átfogó természettudományos és műszaki vizsgálatokat végzett a győri Bazilikában őrzött Szent László-hermán és a benne található koponyaereklyén. Forrás: Magyar Kurír
A koponyán elvégzett vizsgálatok döntően antropológiai, morfológiai jellegűek voltak, amiket kiegészítettek endoszkópos és képalkotó diagnosztikai módszerekkel is. Az egyházi ereklyék történetében mindeddig egyedülálló komplex vizsgálatok célja az volt, hogy képet kapjunk a koponyaereklye megtartottságáról, állapotáról, illetve a megfelelő adatgyűjtést követően elkészülhessen egy esetleges arcrekonstrukció. A vizsgálatok során nyert információk felhasználásával lehetőség nyílhat a hazánkban és külföldön őrzött, Szent László királyunknak tulajdonított egyéb ereklyék felkutatására, beazonosítására.
A Győri Püspökség az ereklye vizsgálatának menetét bemutató filmet, az ereklyéről készített fotódokumentációt, valamint a vizsgálatok folyamán rögzített röntgen és CT-felvételeket, endoszkópos képanyagot és egyéb tudományos eredményeket a közeljövőben kiállítás formájában szándékozik az érdeklődők számára bemutatni.
A vizsgálatok eredményéről a szakemberek a Győri Egyházmegyei Hivatal november 10-én tartandó sajtótájékoztatóján számolnak be.