Többször lesz nyitva a kőbányai Szent László-templom
Budapest – Kőbánya egyik legjelentősebb műemléke, az idén 111 éves Szent László-templom liturgikus programokon kívül jelentős zenei élettel és közösségi programokkal bír. Forrás: Magyar Kurír
Napról napra rengetegen szeretnék megtekinteni ezt az egyedülálló építészeti remekművet; ugyanakkor Kőbányának szüksége van egy olyan templomra, ami a hivatalos liturgikus eseményeken kívül is látogatható – nemcsak kulturális és építészeti célból, hanem azért is, hogy lehetőséget adjon néhány perces csendre, imádságra.
A templom önkormányzati támogatással augusztus 1-től a liturgikus eseményeken kívül meghatározott, rendszeres időszakokban nyitva áll az imádkozó emberek előtt, és várja mindazokat, akik szeretnék megcsodálni ezt a páratlan építészeti alkotást. Ma, amikor közbiztonsági problémák miatt egyre több templomot kell napközben zárva tartani, ez rendkívüli lehetőség.
A templom nyitva tartása augusztustól: hétfőtől szombatig reggel 8 és 12, illetve 15 és 19 óra között; vasárnaponként a megszokott liturgikus programok szerint.








