Talita: keresztény feministák, igen a nőiségre

A Talita (amely a Facebookon is jelen van) piaci rést tölt be, mivel eddig nem volt a világhálón keresztény női fórum. Többen mondták, hogy mennyire tetszik nekik, hogy így is lehet gondolkodni a kereszténységről, és ennyire hétköznapi dolgokban is meg lehet élni – mondja Kölnei Lívia, a Talita három szerkesztőjének egyike, művészettörténész. Konkoly Edit főszerkesztő hozzáteszi: amit Jézus gondol az emberről, az áll legközelebb az ember lelkéhez. Az ezoterikus és divatlapok a külvilágnak való megfelelési kényszert sugározzák. „Mi szeretnénk bemutatni, hogy van más választás is.”

Eleinte a Corvin mozi emeleti részén ültek össze azok, akik szívesen részt vettek volna egy női portál elindításában, „mint az első keresztények a katakombákban”. A névről szóló vita folyamán azonban sokan lemorzsolódtak. Ekkor tisztázódott ugyanis mindenki számára: keresztény portált indítanak, ráadásul tőke nélkül, azaz lelkesedésből fogják csinálni.

„Női nevet akartunk, ami beszélő név, és Krisztusra utal” – foglalja össze Lívia. Jézus a 12 éves kislány feltámasztásakor mondja, hogy „talita kum”, azaz „kislány, kelj föl”, emellett a Talita egy közel-keleti női név is. Felmerült az „Oldalborda” ötlete is, de mint kiderült, az egy alföldi hentesüzlet domainneve, ráadásul nem is hangzik igazán jól.

Jelenleg három nő alkotja a Talita csapatát: Lívia és Edit mellett Kóczián Mária a harmadik. Nem ebből élnek: „ez egy szerelem, kell hozzá küldetéstudat, ez egy ügy” – fogalmaz Lívia. A jezsuitáknak köszönhetően a pesti Párbeszéd Házában van egy kis szerkesztői kuckójuk, ahol időnként találkoznak, de egyébként e-mailen, telefonon tartják a kapcsolatot. Ugyanakkor, mint arra Mari rámutat, az ilyen jellegű munkának kell hogy legyen valós közösségi háttere is. Hozzáteszi: „Bennünket lepett meg a legjobban, amikor megláttuk magunkat a Párbeszéd Háza egyik szórólapján.”

Keresztény feministák

„Editben és bennem erős a feminista beütés – mondja Mari, aki húsz évig tanított magyart és történelmet, most viszont „kivételezett helyzetben van”, a család mellett tud időt szakítani az önkéntes munkára is. – Sok mindenen túl vagyunk, több gyereket nevelünk, mindegyikünknek van lánya is, van hivatásunk. A Kurír felveti: ma a feminizmusról elsősorban a radikális, a nemi szerepeket tisztán társadalmi konstrukciónak tartó, uniformizáló irányzatok jutnak az emberek eszébe. Ez lényegében a női mivolt megtagadása” – szögezi le Lívia. A Talita Slachta Margitot tartja a keresztény feminizmus hiteles képviselőjének: a Szociális Missziótársulat általa szerkesztett lapja, a Keresztény Nő, később Magyar Nő alcíme szerint „A keresztény feminizmus lapja” volt. 

De akkor mit jelent itt a feminizmus? „A kereszténység segítségével tudtam igazán igent mondani a nőiségemre” – mondja Mari. Edit számára a nőiség azt is jelenti: méltósággal odaállni valaki mellé, és így támogatni. Líviában bevallása szerint nem olyan erős a feminista vonal, a normális férfi-női kapcsolat pedig egymás mellettiség és kölcsönösség, amiben egyformán fontos a szeretet és a tisztelet. Hozzáteszi: egymás kölcsönös kibontakoztatásának igénye nemcsak a házasságra, hanem például a közéletre és az élet minden területére is igaz kellene hogy legyen.

Ez hülyeség

Fel-felbukkanó vélemény, hogy a kereszténység nőellenes, mivel a nőnek csak alárendelt szerepet szán, a konyhában – veti fel a Kurír riportere. „Ma ilyet állítani hülyeség – fogalmaz velősen Lívia. – Aki ismeri az egyház idevonatkozó megnyilatkozásait, az ilyet nem mond. Ami pedig nyolcszáz, ötszáz vagy száz évvel ezelőtt volt, azt nem lehet csak az egyházon számon kérni. Ez hasonlít ahhoz, ahogy például a halálbüntetéshez való hozzáállás változott: a társadalom is fejlődik, és az egyház is. Egyre jobban megéljük, hogy a teremtéstörténetben mindkét nem egymás képmását hordozza. Ahogy ma a keresztény párok megélik a házasságukat, abban benne van az egyenrangúság és a kölcsönös tisztelet.”

Lívia úgy látja: ez ügyben minden rendben van az egyházban, a katolikus nők között van főállású anya, orvos, mérnök; rengeteg női szerep van, annyira, hogy „nem is értem, mi a probléma”. Az egyetlen elvárás, hogy „vigyázzunk a családra”. De ez ugyanúgy vonatkozik a férfiakra is, „egy apának sem szabad szétdolgoznia magát, mert akkor nem apa”. A lényeg Mari szerint az, hogy lehessen őszintén, a belső indíttatást követve választani: munka, család vagy mind a kettő. Nem a kereszténység, sokkal inkább a munkaerőpiac az, ami korlátozza ez ügyben a nőket. Lívia még megjegyzi, hogy azért időnként tapasztalható a papok részéről távolságtartás a nők irányában, és időnként kérdéses, mennyire válhatnak egyházi ügyek szószólóivá, de a jó hír terjesztése annyi feladatot ad, hogy mindenki megtalálhatja a maga tennivalóját.

A romantika rabsága

Annyi romokban lévő házasságot és megrekedt kapcsolatot ismerek a mai szerepválság miatt, hogy azt kell mondjam: kell hogy legyenek hagyományos szerepek, amelyekhez ragaszkodunk – szögezi le Mari. Lívia rámutat: ezek a lelki és testi adottságainkból következnek. „Én például nem szívesen vágok fát, ha egy mód van rá, ezt nagyon szívesen a férfiakra hagyom – mondja Edit, aki három éve tért meg, majd kifejti: – Amikor szétesett a családom, rádöbbentem, hogy mindent elvesztettem. Rájöttem, hogy a lelkem mélyén igenis arra vágyom, hogy teljes családban éljek, mert ez felel meg leginkább az ember természetének, így az enyémnek is. Arra vágyom, hogy meleg ételt tegyek le az asztalra, rendben legyen az otthonom, szeressem a gyerekeinket és a férjemet, és ők is szeressenek engem.”

Sokan a romantika rabságában élnek, a boldogságot, az élvezetet hajszolják, a nagy érzelmeket, a nagy szerelmeket. Húszévesen ez rendben is van, de negyven- és ötvenévesen?! – mondja Mari. – Nem lehet tízévente mindent újrakezdeni! Számomra az a boldogság, hogy kölcsönös szeretetkapcsolatban élek a férjemmel, nem akarjuk a másikat legyőzni, egymást szolgáljuk. Ez a törekvés az, ami az emancipációs és feminista mozgalmaktól megkülönböztet bennünket.

Az életet másnak adni – botrány? – szól a Talita egyik, általa jegyzett cikkének a címe. Emlékezetes volt, amikor az Európai Unió felszólított egy uniós finanszírozású örökbefogadási kampány leállítására, és az erről szóló plakátokat be kellett gyűjteni a közterekről. A Talita szerzői annyira felháborodtak, hogy indítottak egy sorozatot, amelyben olyanok számolnak be tapasztalataikról, akik gyermekeket fogadtak örökbe. Úgy vélik: mégiscsak abszurd, hogy megölni nem botrány a magzatot, örökbe adni a megszületett gyermeket viszont igen!

A hatvanas években azt hitték, mekkora felszabadulást jelent az abortusz liberalizálása és az antibébi-tabletta, ami kiiktatja Isten teremtő erejét a szeretkezésből. Valójában mindez azt eredményezte, hogy megszűnt a férfi és nő közti felelősségvállalás – fűzi hozzá Edit. – Ugyanakkor teljesen irreális az az elképzelés, amit sok keleti vallás, például a krisnások is magukénak tartanak, hogy a szeretkezésnek csak a gyermeknemzés legyen a célja. A kereszténység mai felfogása szerint a szexualitás a férfi-női kapcsolat egyik összetartó pillére, amely a házasságban teljes önátadásban történhet.

Három alapszín

Edit nagyon szereti a csodákat, kicsit misztikusabb, míg Mari és Lívia „földhözragadtabbak”: „mi inkább a másik emberrel való találkozásban érezzük a csodát”. Edit viszont Medjugorjéban úgy érezte, hogy a kis boszniai falu „köldökzsinór Isten és az emberek között”. Mari inkább a közéletre ugrik, Líviát a kultúra, például a jelképek és a liturgia érdekli jobban. Editet foglalkoztatja az ökológia. Politizálni viszont egyáltalán nem akarnak, azonban leszögezik, alapállásuk konzervatív. „Ha bármelyikünk abbahagyná a Talitát, eltűnne egy a három alapszínből.” Ugyanakkor mások is írnak a magazinnak, van például három blog (Réka, Virág és Zsu blogja) és több alkalmi szerző. Tárt karokkal várják más felekezetek írni vágyó tagjait is.

„Mivel fontosnak tartjuk a csendet, a Talita lassú portál, naponta csak egyszer frissül, hogy legyen idő elmélkedni – mondja Lívia. – Nehogy valaki a fél napját a Talita előtt töltse! Nyugalmat szeretnénk sugározni, nem akarjuk, hogy záporozzanak az infók.” Reklámra nincs is miből költeni, így aztán „gerillamarketinggel” terjeszkednek.

A legnépszerűbb cikkek egyike a paleolit étrendről szólt, általában viszont a legnagyobb érdeklődést a közéletet amúgy is foglalkoztató kérdésekről szóló írások keltik fel, a „keresztény belügyek” kevésbé. Nem meglepő módon ugyancsak nagy visszhangra talált a jegyespárokról, illetve az első szerelemről szóló sorozat is; hasonlóan a sokat vitatott homeopátia mellett kiálló cikkekhez. Ezek kapcsán annak ellenére is kapnak óvatosságra felszólító levelet, hogy nemrég az Új Ember kiadó megjelentette egy keresztény homeopata orvos könyvecskéjét. Dr. Jónás Eszter, aki úgyszintén keresztény homeopata orvos, talitás cikkében állítja: a homeopátiát IX. Piusz pápa és Teréz anya is használta, így biztosan nem ördögtől való.

Szeretnék személyes találkozások tükrében bemutatni a lelkiségi mozgalmakat is (legutóbb a Regnumról írtak), valamint terveznek egy „Vallástól sújtva” című sorozatot, ahol olyanok szólalnának meg, akik valamilyen rossz élmény miatt otthagyták az egyházat, vagy a hitüket is elvesztették. E mögött az a megfontolás áll, hogy sokkal szimpatikusabb, ha a problémákról is szót ejtünk, hiszen esendő emberek alkotják az egyházat is. Havonta egyszer közönségtalálkozót szerveznek, az első a magányról szólt. Terveznek társkereső rovatot is.

Edit rámutat: mindenki vágyik az elismerésre, amit valószínűleg egyfajta önbizalomhiány is táplál. Az igazi keresztény magatartás az, amikor ezt le tudod tenni, és Jézusért tudsz dolgozni, de ez mindennapi küzdelem. Jézus nagyszerű filozófus is, aki az egymásra figyelés, az irgalom és a szeretet nagy tudója. „Az ő gondolatai és cselekedetei számomra példaértékűek. Mindenről szívesen hírt adunk, ami beleilleszthető ebbe a krisztusi vonalba, akkor is, ha nem keresztény eredetű.”