Szeretlek, haragom!

Amikor mérges vagyok, jól tudok írni, imádkozni és Igét hirdetni, mert az egész vérkeringésem fölgyorsul, az értelmem kiéleződik és minden földi kellemetlenség, kísértés eltűnik – így vallott a haragról Luther Márton, a reformáció egyik atyja. A harag érzését mindenki ismeri, de eltérően viselkedünk, ha felgyúl bennünk. A DURIT 2011, avagy a Dunántúli Református Ifjúsági Tábor a harag témakörét boncolgatta a múlt héten. Az előadásokat Gondos Gábor tartotta csaknem kétszáz fiatal előtt. A zánkai református lelkipásztor szerint a harag szelídítetlenül akár pusztító is lehet. 

Egyáltalán miért leszünk mérgesek? Mire reagálunk haraggal?

Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, mindenre, ami fenyeget minket - ideértve a környezetünket, a szeretteinket. Mindenre, ami veszélyezteti életünk különböző részeit, például a karrierünket, céljainkat. Ilyenkor úgy érezzük, nem kell elmenekülnünk, hanem még ha éretlen, romboló formában is, de van lehetőségünk szembeszállni.

Romboló a harag?

A harag eszköz, ajándék az ember életében, ami szelídítetlenül nagyon pusztító lehet, de talán éppen az a feladatunk, hogy megtanuljuk jól használni. Az egész hét lényegi mondanivalója, hogy a haragra ne destruktív erőként gondoljunk, hanem olyan indulatra, amit munkára foghatunk, ami megszelídítve előreviszi, építi az életünket, kapcsolatainkat, a környezetünket, tehát konstruktívvá válik.

Ezek szerint a rosszul kezelt harag torzulásokat okozhat, vagy akár tönkre is teheti egy ember életét?

A rosszul kezelt vagy még inkább rosszul megélt harag – nevezzük egyszerűen destruktív haragnak, valahol bennünk, körülöttünk természeténél fogva elvégzi romboló munkáját. A rombolás tárgya lehet a környezet, a másik ember, az emberi kapcsolataink, a saját fizikális-mentális egészségünk, az embereknek rólunk alkotott képe, bármi. Extrém esetben - illetve abban sem vagyok biztos, hogy ma ez kirívónak számít - tönkreteszi az ember életét.

Mi történik akkor, ha valaki tartósan elnyomja a haragját? Lenyeli a mérgét?

Mi történik azzal, aki lenyel valamilyen mérget? Meghal tőle. Ez a fajta méreg talán egy kicsit lassabban hat. A harag annyiban más, mint a valódi méreg, hogy sokan nincsenek tudatában a lassú önpusztításnak. Még rosszabb, ha esetleg ráébrednek, de akkor sem biztos, hogy tudnak tenni ellene. Lehet persze mindezt finomabban, szebben mondani, de ettől még a folyamat nem lesz más.

Hogyan haragudhatunk jól?

Ez az utolsó nap témája volt, amit igen nehéz egy mondatban összefoglalni. Talán kezdetnek annyi is elég az ember életében, ha megbarátkozik önnön haragjával, és nem úgy tekint rá, mint átokra, hanem valamire, amit munkára foghat. Már ez sokat változtat bennünk. Fontos a haragot néven nevezni, kimondani, hogy ne tudjon elbújni, más formában megjelenni, ahol nem is látjuk. Fontos odakötni ahhoz a helyzethez, vagy személyhez, ami miatt keletkezett, hisz ott kell a problémamegoldó erejét kifejtenie. Fontos megőrizni építő jellegét, de a legfontosabb Isten elé vinni, mert ott megcsendesedik, és igazán alkotóvá válik.

Hogyan lehet elmondani, hogy haragszunk a másikra, anélkül, hogy megsértenénk, vagy még inkább elmérgesedne a helyzet?

A helyzet éppen akkor mérgesedik el, ha nem mondunk ki valamit a másiknak, mert ha „jótékonyan" elrejtjük a haragunkat, az bennünk tovább dolgozik és folyamatosan mérgezi két ember kapcsolatát. Ha a másiknak kimondjuk őszintén, szeretettel, hogy valamiért haragszunk rá, azzal a munkát elvégeztük, és feladatot adtunk a másiknak. Valamit kénytelen kezdeni ezzel. Nem biztos, hogy megoldás születik, de a kapcsolat őszinte marad, és ez mindennél fontosabb. Aztán mi is könnyen kaphatunk feladatot másoktól. Ezt meg nekünk kell tisztességgel elvégezni.

De hogyan kezdjünk hozzá?

Talán legjobb egy imádságban megkérni Istent, hogy tanítson meg jól haragudni minket. Érdemes ezt is Tőle tanulni, ha már az Ő tanítványainak valljuk magunkat.

Valóban igaz, amit mondott az előadásában, hogy aki nem tud igazán haragudni, az nem tud igazán szeretni sem?

Ez kicsit veszélyes mondat, könnyű félreérteni. Ezt a kérdéskört a közöny oldaláról közelítettük meg. Próbáltuk megrajzolni egy olyan gyermek portréját, aki rosszat tesz, butaságot csinál, és erre válaszul a szülő részéről nem jelenik meg a harag, hanem mindenre közönyösen legyint. Úgy éreztem, szinte együtt tudtuk kimondani a fiatalokkal, hogyha ezt a gyermeket a szülő szeretné, akkor igenis haragudna, mert nem közönyös számára a gyermeke sorsa. De ez nem csak a szülő-gyermek kapcsolatra igaz, hanem a létező összes emberi kapcsolatra; párkapcsolatra, baráti kapcsolatra, de akár egy egyszerű szomszédságra is. Ha hiányzik ez a féltő, építő harag a kapcsolatainkból, a szeretetünk mellé kérdő, de legalábbis valamilyen hiányjel kerül.

Mit jelent az, hogy Isten haragja? Hogyan érezhető az, hogy most nem egy másik ember, hanem Isten haragszik rám?

Ha van nehéz téma a keresztyén teológiában, akkor ez ilyen. Vagy nem veszünk tudomást Isten haragjáról, vagy minden arról szól, mint egykor Jónásnak. Ahogy a tökéletes szeretetet Istennek tulajdonítjuk, úgy ez a haragra nézve is igaz kell legyen. Az ő haragja tökéletes. Konstruktív harag. Még amikor úgy tűnik, hogy rombol, akkor is épít. Erre mi, emberek nem vagyunk képesek, de tanulhatjuk, pont úgy ahogy a szeretetről is azt tartjuk, hogy egész életen át tanulnunk kell.
Ha egészen őszinték vagyunk magunkkal és Krisztus által Atyánknak tekintjük őt, tudjuk, hogy mikor haragszik jogosan Isten, de akkor is ugyanazzal a végtelen szeretettel szeret, amivel megteremtett minket, és amivel jelen van az életünkben. Amikor haragszik, akkor ez a harag (ez a tényleges és meglévő harag) nem minket talál el, hanem Krisztust, aki a helyünkre állt.  

Napról napra Balatonfenyvesen

175 fiatalt vonzott a Balaton partjára augusztus 15 és 20. között a Dunántúli Református Ifjúsági Tábor (DURIT), amelyet már tavaly is nagy sikerrel rendeztek meg. A szórakozás és fürdés mellett lelki épülés is várta a középiskolás diákokat. A hét fő témája a harag, és annak szimbólumaként a kő volt, így elmondható, hogy mindenki kövekkel a kézben jött Balatonfenyvesre.

Válassz színt!

Érkezés után a táborozókat azonnal feladat elé állították a szervezők, hiszen választaniuk kellett tizenkét különböző színű karkötő közül. A karpereceknek később komoly jelentősége lett, mert a színek szerint kerültek kiscsoportokba. Az előadások után a 12-14 fős csoportok együtt beszélték meg az előadásokon hallottakat. A lányok többsége a színesebb karkötőket, főleg a rózsaszínt választotta, a fiúknál pedig a sötétkék és fekete színek voltak népszerűek. A regisztrációt követően mindenki megkapta az ágyneműjét, majd a szobabeosztást, így még ebéd előtt beköltözhetett.

Délután Bátki Dávid Géza, a tábor vezetője ismertette a házirendet és a Balaton mellett elengedhetetlen vízi szabályzatot. Ezután jöttek a kihagyhatatlan közösségépítő játékok, majd Gondos Gábor zánkai lelkész beszélt néhány szóval a keresztyén lelkigondozásról „Lélektől lélekig” címmel. A fiatalok többsége a vacsoráig fennmaradó időt fürdőzéssel vagy pihenéssel töltötte. Az estét Bellai Zoltán püspöki főtanácsos szavai nyitották meg: „kívánom, hogy testvérekre találjatok, többek legyetek, és többre jussatok a héten”. Ezután az Iránytű együttessel énekelhettek a táborozók imádságos szívvel.

A fiatalos énekek után Bátki Dávid Géza etei lelkipásztor tartott áhítatot a János evangéliumában található házasságtörő nő történetéről, Jézus kegyelméről és intéséről. A programoknak itt még nem ért vége, hiszen háromnegyed kilenckor Fekete Zsuzsa újságíró bizonyságtételét hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadáson Zsuzsa elmesélte, hogyan csöppent bele a református egyház világába, és a Parókia Portál munkatársaként miként tudja hasznosítani az egyházban csaknem két évtizedes világi újságírói tapasztalatát. Az előadó arról is beszélgetett az érdeklődőkkel, hogy mi igaz és mi hazugság a mai médiában, és hogyan manipulálják a médiafogyasztókat. A nap hivatalosan este tízkor zárult, de nem kétséges, hogy a szobákban még jó ideig tárgyalták az aznapi eseményeket a táborozók.

Vagányság

A hosszú éjszaka után az étkezőben fél nyolckor várták a fiatalokat reggelire. A napot az Iránytű énekei mellett Hella Ferenc kezdte „Még testvérek is…” című áhítatával, ahol Káin és Ábel történetét elevenítette fel. A nagykanizsai lelkipásztor arról is beszélt, hogy mekkora öröm számos érdeklődő fiatalt látni egy helyen. "Ez a vagányság, amikor ki mersz állni olyan értékek mellett, amit mindenki kerülni próbál” - fogalmazott. Az áhítatot követő előadásokat Gondos Gábor tartotta, aki először a harag két oldaláról beszélt, vagyis arról, amikor ránk haragszanak, és amikor mi haragszunk másokra. Egy megszelídítésre váró lóhoz hasonlította az emberi haragot, és a hallgatók nagy meglepetésére kiderült, hogy nem csak negatív, hanem pozitív harag is létezhet. 
A délelőtti órákban erről folytak a beszélgetések a kiscsoportokban, ahol személyes élményeiket osztották meg egymással a táborozók. Ebéd után ismét érdekes fórum zajlott „Miért választottam a lelkészi hivatást, s hogy készülök rá” címmel. A lelkészek – Bátki Dávid Géza, Donatin Tamás, Farkas Balázs, Gondos Gábor, Hegyi Gizella Katalin és Tóth Ágnes – osztották meg gondolataikat az érdeklődőkkel. Vacsora után ifj. Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor tartott áhítatot: „Ember, aki haragban volt a világgal, de megbékélt vele, avagy megadni a világnak a tartozást” címmel. A gyerekkorunk óta ismert Zákeus-történet központjába most nem a fügefa, hanem a vámszedőnek az Istennel, az emberekkel és önmagával szembeni megnyugvása, megbékélése került. A záró énekekkel mindenki bemelegíthette a hangját, hiszen az este karaoképartival folytatódott. A fiatalok kedvencei mellett olyan retro előadók számai is felcsendültek, mint például az Edda, a Republic és a Hungária. A fárasztó kedd végén az éjszaka is csendesebbnek bizonyult.

Függő kérdések

A táborozók nem is gondolták, hogy mennyi érdekes program várja még őket a hét közepétől is. Jézus mindenki felé kezet nyújt - mondta Hajdú Bálint Kadosa a szerda reggeli áhítaton, amikor Júdás történetéről beszélt. Ezután a kétfajta – destruktív és konstruktív – harag volt az előadás központjában, melyet a kiscsoportok ebédig még tovább fejtegettek. Este egy másik tanítvány, Péter esete került elő. Füstös Gábor adorjánházai lelkipásztor a szeretet és a sírás kapcsolatát fejtegette.

Ezután következett a KIMM (Kallódó Ifjúságmentő Misszió), a Ráckeresztúri Rehabilitációs Központból érkezett fiúk bizonyságtétele, amelyre csaknem megtelt az előadóterem. Jól tette, aki eljött, mert a kábítószer fogságából szabadulni vágyó Gábor és Gergő, valamint a már hosszú évek óta tiszta Karesz megnyerő őszinteséggel és nyíltsággal válaszolt a kérdésekre. A drogterápiás otthon életéről és hangulatáról egy teológushallgató mesélt.

Oldódás a vízben

Csütörtökön az Isten felé irányuló vádról volt szó, melyet Hajdú Szabolcs Koppány magyarázott a gonosz szolga történetével. A lelkipásztor előadásában a bűnbeesésre épülve fejtette ki a félelmet és a haragot az elrejtőzés szimbólumaként. A csoportok ezután megtárgyalhatták, milyen az, amikor az ember haragban van Istennel, és hogy mennyi mindenért neheztelhet ránk az Úr. Délután kezdődött a dunántúli egyházmegyék versenye, ahol a résztvevők tíz feladatban mérhették össze erejüket. A nyelvtörők mellett, a tesztkérdésekkel is meggyűlt a bajuk, de a vizes feladatoknál újra feltöltődhettek energiával és életkedvvel. A kimerítő munka után vacsora következett, majd Farkas Balázs, lajoskomáromi lelkipásztor beszélt Pál apostol indulatáról az egyházzal és Istennel szemben. Az estét a Séta a múltba című amerikai film zárta. A konferenciaterembe nagyon sok érdeklődő jött el, hogy együtt nézzék meg a romantikus filmet, ami egy menő srác és egy lelkész lányának csodálatos szerelmét meséli el.

Mérges ember

A pénteki lelki épülésért Tóth Ágnes, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lelkésze volt a felelős, aki „Mózes, a mérges ember” történetét, és szelíddé válását tárta a táborozók elé. A pénteki előadás meghozta a várva várt megoldást, azaz, hogy milyen lehetőségei vannak a harag feloldásának. Ezután az utolsó csoportbeszélgetések is ennek a szellemében teltek el. A napot az „Ütközések” című film vetítése zárta, melyet Ficsor Gábor Andor, balatonendrédi lelkész Mózes és az Aranyborjú történetéről szóló áhítata előzött meg. 

Lehulltak a kövek?

Végül elérkezett a szombat, az utolsó nap, mely nagyrészt már az összepakolásról, szobatakarításról és a búcsúzásról szólt. A zenét ezúttal is az Iránytű zenekar szolgáltatta. A záró istentiszteletet Köntös László, egyházkerületi főjegyző tartotta, aki azt tanácsolta a fiataloknak, hogy „az az indulat legyen bennük, ami Krisztus Jézusban is megvolt”. Ebéd után lassan mindenki hazaindult, elhagyta a tábort. Remélhetőleg sokan elmondhatják otthon, hogy azok a bizonyos kövek lehulltak, és immár bátran mernek Istenre nézni akkor is, amikor a haraggal találkoznak.

Szerkesztő-riporter: Fekete Zsuzsa
Fotó: Füstös Gábor
A heti beszámolót Orbán Anita, a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium diákja készítette.