Rajzolj babát! – Életvédő konferencia és filmfesztivál lesz szombaton
Budapest – November 19-én, szombaton nemzetközi filmfesztivált és konferenciát tart több civil szervezet összefogásában az Alfa Szövetség a Pest Megyei Közgyűlés dísztermében. Forrás: Magyar Kurír
Több országgyűlési képviselő, a Központi Statisztikai Hivatal, nemzetközi és hazai életvédők vállalnak szerepet a rendezvényen, ahol számos életvédő filmet is bemutatnak.
Téglásy Imre, az Alfa Szövetség főtitkára a Vatikáni Rádiónak adott interjújában emlékeztetett, hogy az új alkotmány a fogantatástól kezdve védi az életet. Hozzátette: 1956 óta hatmillió megfogant magzat nem született meg abortusz miatt. A kérdés az, hogy nemet tudunk-e mondani a halál civilizációjára – hangsúlyozta.
A mostani tanácskozássorozat október közepén indult, és december 28-án zárul egy nagy életvédő zarándoklattal. Mindennek az a célja, hogy tudatosítsa a társadalomban a kérdés fontosságát, és ne csak arról beszéljünk, hogy bezárnak az iskolák, vagy elbocsátják a tanárokat, hanem nézzük meg, miért zár be az iskola, és miért lesznek állástalanok a tanárok. Azaz a kérdés az, hogy miért nem tudjuk védeni a termékenységet.
Az új alkotmány magzatvédő tendenciái – amely azonban nem jelenti a magzat életének fogantatástól való, egyértelmű védelmét – arra indította az Alfa Szövetséget, hogy megpróbáljon olyan közbeszédet teremteni, amelynek célja nem az abortusz kérdésének tabuvá tétele, hanem nyilvános megvitatása.
A szövetség internetes kampányt indít, amelynek a segítségével össze szeretnék gyűjteni azoknak az embereknek az elérhetőségeit, akiket érdekel a téma. A kampány címe: Rajzolj babát, házat, hazát, életvédő Európát! Egész Európa jövője azon múlik, hogy föl merjük-e vetni ezt a termékenységi kérdést – véli Téglásy Imre. Elsődleges szerep hárul a politikai döntéshozókra. A főtitkár szerint ha ők nem veszik észre „az idők kihívását”, ha „nem tudunk megtérni ahhoz a termékenységeszményhez, ami évszázadokon át” megtartott minket, akkor „a kipusztulás, az elnéptelenedés sorsa vár” ránk.
Végső soron mély antropológiai kérdésről van szó, hogy „felismerjük-e a teremtő Istent a mindennapjainkban”, a Teremtés könyve üzenetének – szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet – „modern változatát”. Téglásy szerint az európai civilizáció egy olyan nő életre mondott igenjével kezdődött, aki szűz volt és édesanya. Erre válaszul született meg a férfiember igenje, és e nélkül a két igen nélkül hiába várnánk Krisztus születését adventben. „Ez a kihívás ma is, ezt a két igent kell kimondani” nekünk is.
Részletes információt a programról a Kurír eseménynaptárában és a Yesforhungary.eu oldalon találnak.