Püspöki áldással indulnak a magyar fiatalok Madridba

Létrehozás: 2011. augusztus 08., 11:28 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 08., 11:30

Székesfehérvár – Spányi Antal megyéspüspök a székesfehérvári székesegyházban szentmisében áldotta meg az ifjúsági világtalálkozóra induló fiatalokat. Forrás: Magyar Kurír

A katolikus egyház által szervezett nemzetközi eseményre a világ minden tájáról érkeznek katolikus és más felekezethez tartozó fiatalok a spanyol fővárosba. A Székesfehérvári Egyházmegyéből három busszal indultak el fiatalok: először a franciaországi Taizéi ökumenikus közösséget érintik, onnan a spanyolországi Guadarramába mennek a franciaországi Chemin Neuf Ökumenikus Közösség által szervezett előtalálkozóra. A néhány napos ráhangolódás után a spanyolországi avilai zarándokhelyet útba ejtve érkeznek Madridba.

Az ifjúsági világtalálkozó középpontjában a Szentatya és a vele való találkozás áll. Ez az esemény az egyház egyik fontos eszköze, hogy Krisztus üzenetét eljuttassa a fiatalokhoz.  A fehérvári egyházmegye jelentősen támogatta az ifjú zarándokok útját.

Ezek a találkozók – melyek alapvetően az ima, emberszeretet, együttérzés, és tisztelet találkozói – az egyházat elsősorban mint imádkozó, zarándok közösséget szemlélik, ugyanakkor hangsúlyozzák katolikus és egyetemes mivoltát. Az egész világról fiatalok ezrei számára bizonyul egyedi lehetőségnek, hogy találkozzanak, barátságokat kössenek és tanuljanak egymástól, hogy a maguk lendületével tegyenek tanúságot katolikusságukról, keresztény elkötelezettségükről – írta Berta Gábor.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben