Munkacsoportokban működik együtt a Rajnai Egyházzal a Magyarországi Református Egyház

Létrehozás: 2011. november 04., 13:25 Legutolsó módosítás: 2011. november 04., 13:25

Budapest – 2011. október 26-i ülésén az MRE Zsinati Külügyi Bizottság többek között a rajnai testvérkapcsolatok megerősítéséről is döntött, amikor jóváhagyta a MRE és a Rajnai Egyház között 2009-ben aláírt testvéregyházi megállapodás keretében felállítandó munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot. Forrás: reformatus.hu

Ennek megfelelően a Külügyi Iroda koordinációjában a két egyház konkrét együttműködését felügyelő és tanácsoló testület jön létre, amelynek feladata a monitorozás és javaslattétel az együttműködés lehetséges területeire és konkrét kezdeményezésekre. A munka keretét a 2009-ben aláírt szerződés rögzíti, aminek három évente esedékes revíziójában a munkacsoport javaslatai meghatározó szerepet játszanak. A munkacsoport tagjai olyan területeket képviselnek, amelyeken a két egyház már együttműködik. A gyülekezeti testvérkapcsolatok ösztönzése mellett a lelkésztovábbképzés, közös diakóniai programok, kárpátaljai segítségnyújtás, a konfirmációi gyakorlat megújítása, az egyházreform előmozdítása a rendkívüli tematikus zsinat eredményeinek figyelembe vételével, vagy éppen a menekült- és cigánymisszió területén való hatékony együttműködés tartoznak a megvalósítandó célok közé. A Vesztfáliai Egyház bevonásával a Magyarországon skót mintára elindított öko-gyülekezeti program szakmai és pénzügyi támogatása is felmerült. A munkacsoport tagjai között az adott szakterület képviselői mellett az egyházvezetés is helyet kapott Dr. Huszár Pál főgondnok személyében.

A Rajnai Egyház hasonló munkacsoportja november 3-án tartotta második ülését, amelyen egyházunk képviseletében Ódor Balázs vett részt. A megbeszélésen elhangzott, hogy a nem közvetlenül a gyülekezetek bevonásával megvalósuló kezdeményezéseknek is a helyi közösségek érdekeit kell szolgálniuk. A felek egyetértettel abban is, hogy a német egyházak tapasztalata és szakmai jártassága nagy segítséget jelentenek a MRE számára, különös tekintettel az egyházszervezet és a konfirmáció gyakorlatának megújítására és az egyház közéleti szerepvállalására. A szakmai tapasztalatok hatékony megosztására nézve a Rajnai Egyház vállalta, hogy a MRE által megnevezett munkaterületek felelőseinek saját költségén tanulmányutakat szervez. „Az együttműködés nem jelenthet többletterhet a testvéregyházunknak: sokkal inkább a magyar reformátusság számára fontos kérdésekben kell segítséget nyújtani és a pozitív folyamatokat támogatni” – fogalmazott Barbara Rudolf főtanácsos, a Rajnai Egyház vezetőségének tagja.

Kivonat a két egyház közötti szerződésből:

„Mindkét egyház arra törekszik, hogy az alkotmányában meghatározott valamennyi szervezeti szinten élettel töltse meg a partneri megállapodás kereteit.
Ez különösen is a következő területeken érvényes:
1.    A teológiai párbeszéd ösztönzése a közös tisztázás és elmélyítés céljából.
2.    A gyülekezeti és egyházmegyei szintű partneri kapcsolatok ösztönzése
3.    Eszmecsere, közös programok és kezdeményezések a lelkészképzés és –továbbképzés területén, alkalomadtán más európai partneregyházakkal együttműködve.
4.    Eszmecsere, közös programok és kezdeményezések az ifjúsági munkában.
5.    Egyházi és diakóniai munkatársak cseréje.
6.    Tapasztalatcsere fontos egyházi munkaterületekről, különösen az iskolai oktatásról, a diakóniai szolgálatról, a média- és kommunikációs tevékenységről, az egyház finanszírozás rendszeréről.
7.    Egyeztetés a kárpát-medencei református egyházak egyházi és diakóniai szolgálatának támogatásáról.″

A magyar munkacsoport tagjai (munkaterületei):

Dr. Huszár Pál, főgondnok (az egyházvezetés képviselője, elnökségi összekötő),
Hunyadi János, kalocsai lelkipásztor (gyülekezeti testvérkapcsolatok),
Iszlai Endre, teológiai referens (teológiai munka, nemzetközi szervezetek),
Csorba Áron, MRSZ kárpátaljai referens (kárpát-medencei diakóniai együttműködés),
Kovács Krisztián, a DRHE oktatója, lelkésztovábbképzés koordinátor (lelkésztovábbképzés, Pastoralkolleg),
Dr. Siba Balázs, tanár KRE Kommunikáció szak, konfirmációs referens (Curriculum és konfirmációs kutatás, felnőttképzés),
Visontai Dóra, külügyi referens (a munkacsoport titkára).

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben