Márianosztrán ért véget a családokért végzett imakilenced
November 13-án került sor Márianosztrán a kilencedik - és egyben az utolsó – imakilencedre amelyet a Pázmaneum Társulás indított útnak felvidéki és magyarországi egyházközségekkel, hogy együtt imádkozzanak és engeszteljenek a keresztény magyar családokért. Forrás: Magyar Kurír
A márianosztrai templomot magyarországi és felvidéki zarándokok töltötték meg, akik a keresztút és a rózsafüzér közös imádságait, majd a szentmisét ajánlották fel családjaikért, közösségükért és a hazáért.
A szentmise elején Borsos J. József perjel, a Magyar Pálos Rend márianosztrai konventjének házfőnöke fogadta a híveket és a paptestvéreket. Prédikációjában a család fontosságára, az őszinte és önzetlen szeretetre buzdította a hallgatóságot. Arra kérte a híveket, hogy vigyenek haza a szívükben szeretetet, mosolyt az arcunkon, és adják át a szeretteiknek. A szentmisét az újmisés Balga Zoltán, ipolysági káplán mutatta be.
A szentmise végén Karaffa János, a Pázmaneum védnök-elnöke mondott köszönetet a lelkiatyáknak és a híveknek, különösen azoknak, akik bekapcsolódtak mind a kilenc állomásba, és közösen imádkoztak a családokért. Végezetül a családokért imádkoztak a jelenlevők.
A kilencedik imakilenced napja egybeesett a Márianosztrán rendszeresen, minden hónap 13-án megtartott engeszteléssel. A következő engesztelő imát december 13-án tartják.