Könyv jelent meg az iszaptól megmenekült szentkútról

„Az áradat az előző hírekkel ellentétben nem mosta el a kutat…  „Csodát rebesgetnek: alig néhány lépésnyire az ártalmas zagytól kristálytiszta víz csörgedezik.” „Jelnek tekinthetjük, hogy ez szent hely.”

Ilyen kételkedő és vallomásos véleményekkel fogadta a közvélemény azt, hogy 2010. október 4-én a vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte Devecser és Kolontár települések között álló szentkutat és környékét.  Pedig a Torna-patak közelsége, valamint a terepviszonyok  miatt természetes lett volna, hogy az ár ezt a körülbelül hússzor húsz méteres területet sem kíméli meg.

Áment Márton helytörténész könyvet írt az esetről: szemtanúk és átélők vallomásain keresztül bemutatja a kút történetét. A kötetet a Gyepesi Örökségünk Egyesület adta ki, több környékbeli szervezet, közösség és magánszemély támogatásával.

A szerző a mű elején körüljárja a víz, a forrás, a kút, a szentkút fogalmát biológiai, földrajzi, néprajzi és vallási vonatkozásban is. Tisztázza, mit nevezhetünk gyógyvíznek, illetve természetes gyógyhatású forrásnak, valamint szent kútnak. E fejezetből megtudható, hogy a Veszprémi Egyházmegyében 46 szent kútról, gyógyító forrásról van ismerete a szakrális néprajznak, ami meghaladja a többi egyházmegye hasonló szakrális helyeinek számát.

Majd áttér a kolontári szentkútként, Mária kútjaként is emlegetett forrás történeti bemutatására levéltári és egyéb hiteles dokumentumokon keresztül, az 1700-as évektől a vörösiszap-katasztrófáig. A hely megmeneküléssel kapcsolatban a szerző rámutat: a Torna-patakban lezuhogó vörösiszap a kút kifolyóján be akart hatolni a szentkútba is (ezt jelzi, hogy rózsaszínre festette a kút káváját az iszappal keveredett víz), de a forrás kifelé áramlása erősebb volt, s kisodorta az iszapot magából.

Számos olyan, a nép által kegyhelynek tekintett forrás, kút létezik, melyet az egyház nem ismert el eddig hivatalosan, de zarándoklatok sora vezetett oda, és a nép búcsújáróhelyként tartja számon – írja a szerző. Ezek közé tartozik a kolontári-devecseri szentkút is, ahol az utóbbi időben szeptember utolsó vasárnapján tartanak búcsúi szentmisét, többnyire Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez kötődően.

A kötet említést tesz mindazokról a szájhagyomány útján ismertté vált csodás gyógyulásokról is, amelyeket a szentkúthoz kötnek, és azoknak a még élő személyek a vallomásaiból is olvashatunk részleteket, akik állítólag napjainkban gyógyultak meg a kút vizétől. Márfi Gyula érsek is beszél saját tapasztalatairól, és a kút csodás megmeneküléséről osztja meg gondolatait az olvasókkal. A könyvet egy fotómontázs-melléklet zárja.