Interaktív előadás korunk kérdéseiről
Harmadik világbeli bevándorlók és magyar fiatalok laknak be egy virtuális világot megjelenítő, mégis valóságos konténervárost a Petőfi híd budai hídfőjénél szeptember 11-ig. Esténként ngyenes, interaktív előadsára várják az érdeklődőket. Forrás: rmk sajtó, reformatus.hu
A JeruVille elnevezésű ifjúsági projekt Németországból indult. A színdarab egy virtuális várost belakva mesél egy határtalan világról, amelyben nincsenek előítéletek. Az előadás a Református Menekültmisszió vezetője kezdeményezésére jutott el Budapestre. Kanizsai-Nagy Dóra a JeruVille próbával egybekötött sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a menekültmisszió azoknak segít, akik háborúk, vallási, etnikai, vagy politikai üldöztetés elől menekülnek Magyarországra. A reformátusok a beilleszkedésben és a hétköznapok megpróbáltatásainak megoldásában segítenek a migránsoknak. Munkájuk közben folyamatosan azt érzékelik, hogy jóval komolyabb társadalmi párbeszédre lenne szükség, ezért is határozták el, meghívják a magyar fővárosba az előadást. A projektvezető szerint a darab egyik fontos üzenete, hogy ne a látszatra, hanem az ismereten alapuló megtapasztalásra alapozzuk azt, hogy mit gondolunk a másik emberről. „A JeruVille egy platform, ahol a fiatalok megszólíthatják egymást és lebonthatják a falakat. Ez biblikus béketeremtésnek egy módja, mert hidat építünk az egymástól távol élő, más kultúrából érkező emberek között" – véli Kanizsai-Nagy Dóra.
Határtalan világ
„A konténerek a globalizált világ, a migráció és a mobilitás szimbólumai" – mondta a darab díszlettervezője. – A konténereket egy olyan valóságos környezetbe helyeztük, ahol sokat lehet egy fiktív világról mesélni. Az üres konténereket a fiatalok élményeivel töltöttük meg." Claudia Tolusso hozzátette: „a díszlet arra emlékeztet, mintha egy hatalmas kék rágógumi lenne a parkban eldobva, mivel a műfű és a konténerek is kék színűek. A díszlettel azt próbáljuk érzékeltetni, hogy mi a kapcsolat a valós és a virtuális világ között." Az igazi, valamint a műfű együttes jelenléte is ezt ábrázolja.
A neten megélt szabadság
„A színdarab megalkotói segítettek abban, hogy a szereplők megtalálják saját karakterüket és pontosan megfogalmazzák üzenetüket: a többi között azt, hogy milyen menekültként élni Budapesten" – mondta az előadás német rendezője. „Mi magunk korábban szinte semmit nem tudtunk Magyarországról, ezért budapesti előtanulmányok után adaptáltuk a darabot a magyar viszonyokra" – árulta el Petra Lammers. A budapesti előadások korunk digitális forradalmát, a neten megélt szabadságot is megjelenítik. „A karaktereknek természetesen Facebook profilja is készült" – tette hozzá. Petra Lammers hangsúlyozta azt is, hogy a nézők is nagy szabadságot kapnak: eldönthetik melyik konténerre vagy jelenetre kíváncsiak, és melyikre nem, szabadon járhatják saját útjukat. A konténervárosban nemcsak a szereplők, a nézők is aktívak, végigjárják, felfedezik az eléjük táruló, határtalan világot.
Miért maradjak?
„Magyarország a második legdepressziósabb ország a világon. Az emberek folyamatosan nyávognak körülöttem" – mondja az egyik tizenhét éves szereplő. Traore Lili Fatime JeruVille-i karaktere a boldogság és boldogtalanság okára keresi a választ, és egyben provokál is: mi szól Magyarország mellett, vagy éppen miért keressünk máshol boldogulást. A nézők érvelhetnek hazánk mellett, majd végül Fatime minden előadáson eldönti ezek alapján: megy vagy marad.
Hat este
Az Egyetemisták Parkjában felépített konténervárosban csaknem harminc Magyarországon élő harmadik világbeli menekült, valamint hazai fiatalok játszanak hat estén át.
Az előadás ingyenesen látogatható a Petőfi híd budai hídfőjénél, az Egyetemisták Parkjában szeptember 2-án, pénteken; 3-án, szombaton; 4-én, vasárnap; 9-én, pénteken; 10-én, szombaton és 11-én, vasárnap este fél 7-től.