Fiatalok gyalogos zarándoklata indult Máriapócsra
Nyíregyháza – Több mint ötszáz fiatal vesz részt az ifjúsági gyalogos zarándoklaton, amely hétfőn indult útnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcséről; a középiskolásokból és egyetemistákból álló menet a tervek szerint augusztus 12-én érkezik meg a máriapócsi nemzeti kegyhelyre. Forrás: MTI
A fiatalok mintegy 130 kilométert tesznek meg, Szatmárcsekét, Túristvándit, Fehérgyarmatot, Nagydobost, Mátészalkát és Nyírbátort érintve érkeznek Máriapócsra – mondta Zadubenszki Norbert, a szervező Hajdúdorogi Egyházmegye szóvivője hétfőn az MTI-nek. A zarándokokhoz többen útközben csatlakoznak majd, így a szóvivő becslése szerint a túra végén akár hatszáz fiatal is összegyűlhet a szabolcsi kisváros híres kegyhelyén.
A kilencedik alkalommal megrendezett zarándoklat állomásain többek között szent liturgiákon, imaórákon, vecsernyéken és más vallási programokon vesznek részt a fiatalok. Szerdán Kocsis Fülöp megyés püspök tart lelki napot, s a gyalogláson túl táncház teszi színesebbé a közös együttlétet. Az ifjú zarándokok számára Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Pregitzer Fruzsina színművész tart előadóestet.








