Egyházmegyei búcsút tartanak a Család évének jegyében Máriapócson

Létrehozás: 2011. augusztus 02., 08:20 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 02., 08:26

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye július 31-én zarándoklatára hívta a házaspárokat, hogy a Család évében újítsák meg hűségüket és ajánlják családjukat a Szűzanya oltalmába. A fiatalokat arra buzdította, hogy magukat és jövendő házastársukat bízzák Mária anyai védelmébe. Forrás: Magyar Kurír / Kovács Ágnes

A zarándokok évről-évre egyre több településről indulnak el gyalogosan, kerékpárral égi édesanyjukhoz, vállalva az út fáradalmait, nehézségeit – ezzel is kifejezve hitüket, bizodalmukat a Szűzanya felé. Ezúttal közel háromszázan vállalkoztak a zarándoklat e formájára. A búcsúra összesen mintegy tízezren érkeztek.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa a pócspetri születésű Veres András szombathelyi püspök volt, akit 25 évvel ezelőtt, 1986. augusztus 2-án szenteltek pappá Nyíregyházán, és Pócspetriben mondta első szentmiséjét. A főpásztor ez alkalommal a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye híveivel együtt is hálát adott 25 éves papi szolgálatáért. Ünnepi beszédében arra bátorította a zarándokokat, hogy mondják el kéréseiket a Szűzanyának, merjék megosztani vele gondjaikat, mert ő minden ember számára mennyei pártfogó. Nála letehetjük szívünk minden örömét, fájdalmát – mondta. Isten, Jézus Krisztus által égi édesanyát adott nekünk; ő semmilyen körülmények között nem feledkezik el rólunk, soha nem távozunk el tőle üres kézzel.

A püspök arra hívta a jelenlévőket, hogy ismerjék fel a másik emberben is Isten gyermekét, s hogy e szent helyen testvérként legyenek jelen. Át kell gondolni egymáshoz fűződő viszonyainkat; hogy nincs e bennünk szeretetlenség, hálátlanság, gyűlölködés – hangsúlyozta. Előítéletek, talán jogos sérelmek is elidegeníthetnek bennünket egymástól. Le kell győzni az ellenségeskedéseket; nem lehetünk olyanok, mint a pogányok, akik nem ismerik Krisztus, aki azt várja tőlünk, hogy irgalmas megbocsátó szeretettel legyünk egymás iránt. Égi édesanyánknak is az kedves, ha egy szívvel, egy lélekkel imádkozunk. „Tegyünk elhatározásokat e szent helyen, hiszen nincsen olyan emberi élet, amelyet ne lehetne szebbé, jobbá tenni. Mondjuk bátran: most segíts meg Mária, hogy segítsen szebb, boldogabb, Istennek tetsző életet élni. Ne legyenek kétségeink, mert csak az kap meghallgatást, aki hittel kér” – buzdított a szombathelyi főpásztor.

Tanításában Veres András püspök kiemelte: Mária minden körülmények között Isten akaratát követte; ezáltal lett boldog. Mi sem lehetünk másként boldogok, csak ha Isten parancsait követjük, és aszerint élünk. Aki Isten ellen dönt, soha nem tapasztalja meg az igazi boldogságot, a földi életben sem. „Tegyétek amit fiam mond” – mondta Mária a szolgáknak a Kánai menyegzőn. Vegyük komolyan buzdítását: minden körülmények között tegyük, amit szent fia, Jézus Krisztus tanít nekünk ez evangéliumok által, és akkor nemcsak a földi életben lehetünk boldogok, hanem az örök boldogságot is elnyerhetjük – zárta gondolatait a főpásztor.

A zarándoklat befejezéseként Bosák Nándor megyéspüspök vezetésével a hívek ünnepi litániát imádkoztak az egyházmegye családjaiért a kegykép előtt. 

A zarándoklat ideje alatt folyamatos szentségimádást tartottak a máriapócsi kegytemplomban. Délután Bosák Nándor megyéspüspök megáldotta a 15 stációból álló „házaspárok útját”, melyet Pásztor Károly nyugalmazott plébános kezdeményezésére állítottak a templomhoz tartozó közösségi ház udvarán.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben