Ahol kedden van vasárnap

Református újságírók kapták idén a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját az év legjobb újságírói teljesítményének elismeréseként. A díjazottak az eddigiekkel ellentétben fiatal tollnokok, akik a szakmabeliek szerint akár a világi médiában is megállnák a helyüket. Ugyan nem szívesen mártják vitriolba írószerszámukat, igyekeznek a megújuló református médiában színvonalasan végezni munkájukat. Már bizonyították: ha kell, nem riadnak vissza a határok feszegetésétől sem.

Bár egyikük sem készült újságírónak, Bagdán Zsuzsanna és Kiss Sándor szinte minden újságírói műfajban alkotott már színvonalas munkákat. A Magyarországi Református Egyház hivatalos médiuma, a Reformátusok Lapja – magunk közt szólva: a Reflap – újságírói saját bevallásuk szerint is jól kiegészítik egymást. Bagdán Zsuzsannának ugyanis inkább a publicisztika, míg Kiss Sándornak az objektív tájékoztatást és a véleményközlést elegyítő interjú- és riportkészítés az asztala. Mindketten három éve dolgoznak a Reflapnál, és a Confessio című egyházi periodikában is többször megjelentek nagyobb lélegzetvételű, összetett társadalmi jelenségeket vizsgáló írásaik, többnyire portrék. Bagdán Zsuzsanna írásai rendszeresen olvashatók a Parókia portálon megjelenő Közös(s)Ég Magazinban is.

Benne lenni a cikkekben

Bagdán Zsuzsi szerint a Reformátusok Lapja, illetve általánosságban az egyházi sajtó ideális pálya egy újságíró számára, mert jó alapanyaggal dolgozhat, és olyan cikkeket írhat, amelyekben ő maga is „benne van".
– Amikor az Isten szeretetéről írhatsz, amikor egy kedves társasággal tölthetsz el egy hétvégét, amikor jó dolgok történnek, arról lehet jót írni, azt meg lehet tölteni örömmel, élettel – állítja.
Felidézi, hogy gyerekként a kezébe jutott egyházi sajtótermékek nyelvezete megfáradtnak és élettelennek tűnt számára. Éppen ezért – ahogy ő fogalmaz – munkája közben használja az ajándékát: képességét az ízes és fordulatos nyelvhasználatra.
Kiss Sanyi számára az a kihívás, hogy bele tudja-e élni magát annyira interjúalanyai érzéseibe, gondolataiba, helyzetébe, hogy le tudja írni ezeket hitelesen és pontosan.
– Úgy szeretném ezeket papírra vetni, hogy amikor a riportalanyok olvassák a cikket, akkor ne mondják, hogy te jó ég, hogy félreértett engem ez az újságírónak nevezett valaki!

Náluk kedden van vasárnap

A hetilap lapzártája közvetlenül a hétvégi, egyházi események után, hétfőn kora este van. Ilyenkor lázas munka folyik a szerkesztőségben: az újságírók és a szerkesztők maroknyi csapata az utolsó igazításokat végzi az újságoldalakon. Azt mondják, fájdalmas, ha ki kell húzniuk valamit akár a saját, akár a külső munkatársak szövegeiből, de tudják, csak a tömör megfogalmazással tarthatják ébren az olvasók érdeklődését.
Beszélgetésünk közben Zsuzsi és Sanyi cinkosan egymásra mosolyognak – Sanyi tartja be nehezebben a határidőt.
– Az újság hétfői lapzártája azt jelenti, hogy az embernek sokszor hétvégéje sem marad, mert akkorra hagyja a munka oroszlánrészét: a cikk megírását – árulja el.
– Nekem is rengeteg olyan hétfőm van, amikor hajnali négytől délelőtt tíz óráig elkészül a három cikk, utána pedig szépen elindulok a szerkesztőség felé. A hétfői napra mindig úgy gondolok, mint egy kedves ámokfutásra, de minden elkészül, mert muszáj elkészülnie. Nem kifejezetten családcentrikus munkahely a Reformátusok Lapja, ezért becsüljük mindketten nagyon nagyra a munkatársainkat, akik rajtunk kívül mind családos emberek – teszi hozzá Zsuzsi.

Sajtóhibák és álmatlan éjszakák

Többször előfordult, hogy még a lapzártát követő éjszaka is álmatlanul hánykolódtak a fiatal újságírók: vajon mindent kijavítottak-e.
– Az idegesség addig tart, míg másnap délelőtt be nem telefonálok a kiadóhivatalba a kollégáknak, hogy vessenek egy pillantást a kijött újságra – árulja el Kiss Sanyi.
Zsuzsi hozzáteszi:
– Ezeket a sajtóhibákat meg kell tanulnunk megbocsátanunk magunknak, és az olvasóknak is meg kell tanulniuk megbocsátani nekünk.

Kalandos utak, kiváló írások

Zsuzsiékat arról faggatom, melyek voltak a legjobb vagy a legrosszabb élményeik munka közben. Talán nem is tudják szétválasztani a kettőt, amikor egyik munkatársuknak köszönhető kalandjaikról mesélnek.
– Kalocsai Ricsi a világegyetem egyik legjobb fotóriportere, ellenben minden más, operatív munkára nézve veszedelmes – mondja nevetve Zsuzsi.
Egy alkalommal a zsibriki drogrehabilitációs központba tartott az újságíró és a volánnál ülő fotós. A késés, a hóesés, az ellenkező irányba indulás, a kitérő és a vészesen fogyó benzin ellenére, vagy talán éppen ezért az egyik legjobb riport született az útból.
Sanyi egy erdélyi történetet mesél, amikor egy felesleges autópumpálási procedúra végül kellemes meglepetéssel kecsegtetett.
– Pumpálás közben megtudtuk, hogy a falu végén lakik egy gáborcigány ember, akihez mi akár be is kopogtathatnánk egy interjúra. Ebből lett aztán a Confessio folyóiratban 2010 nyarán megjelent Trianon-portrék interjúsorozat egyik legérdekesebb beszélgetése.

Nincs cserepad

Zsuzsit és Sanyit sikerélményeik ellenére egyaránt meglepte a PRÚSZ elismerése.
– Az, hogy ketten kaptuk a díjat, bizonyítja: ez valamennyire közösségi ügy. A Reformátusok Lapjánál kevesen vagyunk, nincsenek páros testrészek, itt mindenki pótolhatatlan.
A főszerkesztő olyan szervezési munkát végez, amelyre egyikünk sem lenne maradéktalanul képes; a tördelőszerkesztőnknek nincs csereembere; az olvasószerkesztőnk mögött van a legnagyobb szakmai tapasztalat. Mi ketten pedig két annyira különböző világ vagyunk, hogy nem tudnánk maradéktalanul ellátni egymás feladatait – összegez Bagdán Zsuzsi. Kollégája megerősíti:
– Mindketten úgy érezzük, hogy ezt a díjat nemcsak mi ketten kaptuk, hanem a szűkebb és a tágabb munkatársi körünk: részben a Reformátusok Lapja, de a reformatus.hu vagy több egyházkerületi médium is. A megújulásban lévő református sajtó számára biztatás és elismerés ez – vélekedik a zsurnaliszta.

Pengeélen táncolnak

– Sokat szoktunk a kollégákkal tágabb körben is beszélgetni arról, hogy mi lehet az egyházi média rendeltetése. Ahogy a világi médiának is, nyilván a tájékoztatás. A világi médiának azonban az ellenőrzés is feladata, ezért nagy kérdés, hogy az egyházi médiában működhet-e ez a funkció. Ha igen, kérdés, hogy a sajtónak kit kell ellenőriznie: az egyházi szereplőket vagy az egyházon kívüli, de az egyház életét befolyásoló közszereplőket-e – tűnődik Kiss Sanyi, majd hozzáteszi:
– Jó lenne, ha egy-egy interjúban keményebb, kicsit odaszurkálósabb kérdések is elhangzanának. Bizonyos keretek között próbálok erre odafigyelni.
Olyannyira így van, hogy tavaly ősszel a Magyar Református Egyház egyik részegyházának helyi vezetése kellemetlenül érezhette magát az újságíró kérdései miatt. Megkeresését azóta sem fogadják örömmel, sőt megfogalmazták személye iránti fenntartásaikat is. Mikor felvetem, hogy ezt bóknak is vehetné, Kiss Sanyi – láthatóan nem magát féltve – szűkszavúan felel:
– Jobban örültem volna annak, hogyha ezekre a kérdésekre olyan válaszokat tudtak volna adni, amelyek megnyugtatók lettek volna mindenki számára.

Kritika és cenzúra

A Reformátusok Lapját sokan sokféleképpen bírálják.
– Igaz-e, amit rebesgetnek rólunk, hogy nálunk nagyon szigorú cenzúra van? Igen, van, amit nem írhatok meg. Ha rosszul érzem magam egy egyházi eseményen, akkor azt kell keresnem, hogy mi az Isten akarata, mit írjak le ebből. Számomra ez a fontos cenzúra – mondja Bagdán Zsuzsi.
Felvetésemre, hogy a Reflap nem veti-el a sulykot, amikor minden korosztályhoz akar szólni, őszinte választ ad.
– Igen, mindenkihez próbálunk szólni, és ez lehetetlen, mégis ez a kötelességünk, mert az evangélium mindenkit keres.
Kiss Sanyi hozzáteszi:
– Nem azt kell elvárni a Reflaptól, hogy az elejétől a végéig mindenki végigolvassa, hanem pusztán azt, hogy minden olvasói réteg megtalálja magának az egyes lapszámokban azt a néhány írást, ami kimondottan érdekli, és ami ad neki valamit.
Mindketten hangsúlyozzák, a munkájukat segítő, jó szándékú és őszinte kritikát szívesen veszik, különösen most, hogy a lap arculati megújulás előtt áll.

Egymás felé

Nemcsak a Reformátusok Lapja, de az egész magyar református média is átalakulóban van – állítják az újságírók.
– Pontosan nem tudom, hogy merre tart, de azt igen, hogy merrefelé kéne tartania: egymás felé – hangsúlyozza Bagdán Zsuzsi.
Kiss Sanyi hozzáteszi:
– A református sajtónak folytatnia kell azt az utat, amelyen elindult az elmúlt években. Fontos, hogy az aktuális kérdésekhez szakszerűen hozzá tudjon szólni. Jól kell megírni a cikkeket, jól kell tálalni a témákat, jól kell illusztrálni, jó hang-, kép- és filmanyagot kell készíteni a cikkek mellé. Emellett olyan embereket kell megszólaltatnunk, akik releváns módon, hitelesen tudnak az egyes kérdésekhez hozzászólni.
Az újságíró szerint az egyházi médiumokban megszólalni nemcsak szakszerűen, hanem református módon kell.
– Azaz: teológiailag korrektül és lélekkel. Az egyháznak ez az egyik nagy lehetősége, és az egyik feladata, hogy a lelket megpróbálja kicsit visszacsempészni a mindennapjainkba, az életünkbe, a dolgokhoz való hozzáállásunkba.

Hogyan képzeli saját jövőjét a két díjazott újságíró? Bagdán Zsuzsi és Kiss Sanyi egyöntetűen azt felelik, szívesen írnak és vesznek részt a református média megújulásában. Jövőjüket úgy értékelik, ahogy jelenüket is: azt teszik, amire Isten vezeti őket. Zsuzsi hozzáfűzi, ha arra lenne szükség, akár a szülőfalujába is elmenne postásnak. Olvasóik persze valószínűleg jobban örülnének, ha Bagdán Zsuzsi és Kiss Sanyi továbbra is minél többet írnának.